Várszegi Asztrik 70 éves

Nagy Mária írása

Várszegi Imre 1946. január 26-án született Sopronban, szülei egyedüli gyermekeként. Édesanyja a soproni polgári családból származó Horváth Rozália, édesapja pedig a szlovák-sváb nagyesztergári altiszti családból származó Várszegi (1935-ös névmagyarosítása előtt: Vobrák) Ferenc.

Középiskolai tanulmányait a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. Az érettségi után, 1964-ben belépett a pannonhalmi Szent Benedek Rendbe. Itt vette fel az Asztrik szerzetesi nevet, és teológiát tanult. Közben, 1968-ban besorozták katonának: kétéves szolgálatát Baján, Budapesten és Sormáson teljesítette. Leszerelése után egy évvel fejezte be teológiai tanulmányait. 1970. február 8-án Pannonhalmán szentelték diakónussá, 1971. augusztus 29-én pedig pappá.

1971 és 1976 között Budapesten az ELTE BTK történelem-német szakán tanult, majd egyetemi tanulmányai befejeztével középiskolai tanári diplomát szerzett. Utolsó éves egyetemistaként, 1975-76-ban gyakorló tanárként tanított a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban. 1976-tól a rend pannonhalmi gimnáziumában oktatott egészen 1988-ig. Ezzel egyidejűleg rendi főiskolán is tanított (tantárgyai: Szent Benedek Regulájának magyarázata, Bencés rendtörténet, a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Statutumai). 1978 és 1986 között a novíciusok magisztere és rendi fiatalok tanulmányi felelőse (prefektusa) volt, majd 1985-től a pannonhalmi főmonostor perjele. 1985-ben történelemből doktori címet szerzett az ELTE-n, majd ugyanitt 1997-ben megszerezte a PhD fokozatot is. Doktori disszertációját Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapátról írta.

II. János Pál pápa 1988. december 23-án culusi címzetes püspökké és esztergomi segédpüspökké nevezte ki. Püspöki jelmondata: Fortitudo mea Deus – azaz: Erősségem az Isten. 1989. február 11-én szentelték püspökké Esztergomban. 1989 márciusától 1990 júliusáig a Budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora, valamint az Esztergomi Főegyházmegye püspöki helynöke volt. A Központi Szeminárium rektoraként elindította a szeminárium átfogó renoválását. 1990 júniusától 1993 márciusáig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának tisztét töltötte be.

1991. január 5-én pannonhalmi főapáttá választották, székét 1991. augusztus 6-án foglalta el. Főapáti tisztségében 2000-ben és 2009-ben titkos szavazással ismételten megerősítették. Számos egyéb tisztséget is betöltött, egyetemi díszdoktor és több alapítvány elnöke. Irányítása alatt a Pannonhalmi Főapátság kívülről és belülről is megújult, vállalkozásokkal bővült: Viator étterem, apátsági pincészet, ásványvíz-palackozó, gyógynövénykert. A főapátság és az MKB közös tulajdonában lévő borház elnyerte már az Év pincészete díjat is. 2012-ben megújult a bazilika belseje Pawson angol építész tervei alapján. Elkészült a Szent Jakab Ház, az apátság vendégháza. 2007-2010 között az egyházi múlt feldolgozására életre hívott Lénárd Ödön Alapítványt vezette. 2016-ban Szent Márton év lesz, erre készül a pannonhalmi apátság is. Az idegenforgalom rengeteg embernek ad munkalehetőséget az apátságban (a régió egyik legnagyobb munkaadója).

Várszegi Asztrik apát úr számára a nap reggel ötkor kezdődik, és a szabadidő számára ismeretlen fogalom. Mindezt lelkesedéssel, örömmel és alázattal teszi, kívánjunk, hogy ezt még sokáig tegye egészségben és szeretetben!

Nagy Mária
Fotó: Thaler Tamás

Forrás: wikipédia.hu, http://www.szentver-bata.hu/nalunkjartak_elemei/leirasok/varszegi-imre-asztrik.pdf

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.01.26