Tíz év után újra Magyarországon a Londoni Filharmonikus Zenekar


A Londoni Filharmonikus Zenekart ma a nemzetközi zenei élet egyik legkiválóbb együtteseként ismeri a nagyvilág, amely ragyogó múltja mellett egyedülállóan újító és merész szellemének köszönheti hírnevét. Magyarországra – tíz év szünet után – 2016. szeptember végén érkeznek, és csatlakozik hozzájuk Baráti Kristóf, aki a legfoglalkoztatottabb hegedűművész volt 2015-ben.

A nemzetközi zenei élet egyik legkiválóbb együtteseként ismeri a nagyvilág a Londoni Filharmonikus Zenekart, amely ragyogó múltja mellett egyedülállóan újító és merész szellemének köszönheti hírnevét. Többek között A Gyűrűk Ura trilógia Oscar-díjas filmzenéjét is ők játszották, és őket kérték fel a 2012-es londoni olimpia idején a résztvevő országok himnuszainak felvételére is.

Az együttest Sir Thomas Beecham alapította 1932-ben; azóta olyan kiváló karmesterek vezették a zenekart, mint Bernard Haitink, Solti György vagy Kurt Masur. A jelenlegi vezető karmester, Vladimir Jurowski 2007-ben állt az együttes élére.

A Londoni Filharmonikus Zenekar otthona a Royal Festival Hall, ahol a koncertterem megnyitása, 1951 óta lépnek fel, 1992-től rezidens zenekarként. A 2015/16-os évadban fellépnek még Mexikóvárosban és a milánói Scalában.

Magyarországra – tíz év szünet után – 2016. szeptember végén érkeznek, és csatlakozik hozzájuk Baráti Kristóf, aki a legfoglalkoztatottabb hegedűművész volt 2015-ben. A két hazai koncerten, 2016. szeptember 29-én Pécsett a Kodály Központban és szeptember 30-án Budapesten az Erkel Színházban a jól ismert és ritkán hallható művek egyaránt szerepelnek a műsorukban.

Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya és Beethoven népszerű hegedűversenye mellett a különlegesség a nálunk ritkábban hallható Bruckner-mű, a 4. szimfónia.

A Londoni Filharmonikus Zenekar jövő évi két koncertjére 2016. január 31-ig elővételi kedvezményt hirdet a Filharmónia Magyarország. „A mostani elővásárlási kedvezménnyel az a célunk, hogy akár élményt is ajándékozhasson az, aki valami igazán különlegessel és ritkasággal szeretné meglepni szeretteit Karácsonyra” – tudtuk meg Szamosi Szabolcstól, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatójától.

Jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország jegyirodáiban, a Ticket Express irodákban és a www.jegymester.hu oldalon.

Forrás: kultura.hu

2015.12.03