A film ezzel szemben Saint-Exupéry finom, mesés hangulatát veszi alapul, ami, ahogy olvastam, sokak számára talán csalódás, ám szerintem egy animációs film esetében ez teljesen indokolt és jó döntés mindaddig, amíg azt nem viszik túlzásba. Filmünk természetesen a pilóta és a kis herceg történetét veszi alapul, ám Osborne-ék ezt kiegészítették egy s mással. Adott egy kislány, aki édesanyjával egy új városba költözik, hogy egy hihetetlen elit iskolába járhasson. Az anya a kislány életének minden egyes napját és annak minden egyes óráját beosztja, teljesen megfosztva a lányt a gyerekkorától. Ám ekkor jön képbe a rejtélyes idős úr a szomszédból (aki történetesen Saint-Exupéry-t személyesíti meg), aki gyermeki viselkedésével és titokzatos, gyönyörű történetével a kis hercegről, megmenti a kislányt a szürke hétköznapok fogságából.

Az öregúr és a kislány kapcsolata egyébként imádnivaló, ezzel együtt pedig fogódzkodóként is szolgál a gyerekek számára. A film sokkal erőteljesebben hangsúlyozza ki a felnőtté válás és felejtés problémáját, veszélyét, mint az eredeti mű. Aggódni nem kell, maga A kis herceg-sztori szinte teljes valójában feldolgozásra került. Az idős úr gyakorlatilag ugyanúgy végigmeséli Saint-Exupéry történetét, ahogy azt maguk a szülők is szokták gyermekeik számára, aminek köszönhetően az írott mű gyakorlatilag a film cselekményétől függetlenül, önmagában is megtalálható Osborne filmjében, ami szerintem egy hatalmas piros pont. Itt pedig meg is említenék egy nagyon fontos technikai részletet: a film azon részei, amik a kislány történetét tárják a szemünk elé, mind a „klasszikus”, digitális animációs technikával készültek, ami egyedül az idős úr házában és annak környékén mutatja meg valódi szépségét. Ám ami ennél fontosabb, legalábbis számomra külön örvendetes, hogy a kis herceg története az író ábráihoz hű, stop-motion technikával kelt életre. Ez a képkockánként rögzített eljárás talán a kedvenc filmes technikám, ugyanazért, ami A kis hercegben is tetten érhető: a valóságban is elkészült, valódi mini-díszletek, karakterek, szóval a komplett látványvilág egy hihetetlenül színes, életvidám hangulatot ad a filmnek, ami hiába nem olyan folyékony, mint egy CGI animáció, a végeredmény mégis sokkal emberközelibb.

Nyugodt szívvel jelentem ki, hogy a film a lehető legjobb és legszebb módon dolgozza fel az eredeti A kis herceg történetet, amihez párosul egy olyan zenei aláfestés is, mely nemcsak a legjobb stop-motion filmek hangulatát idézi meg, hanem olykor kifejezetten kreatív (és számomra újító) módon a vásznon látott dolgokat foglalja dalba, legyen szó akár egy matematikai képletről. A szokásos Hans Zimmer minőség. A probléma az, hogy ez a harmónia, ha nem is látványosan, de a film egy bizonyos pontján megtörik…

A film cselekménye ugyanis nem ér véget ott, ahol a könyv befejeződött, hanem kicsit megtoldották még azt. A gond csak az, hogy talán az a hiba lett elkövetve, amire maga Saint-Exupéry akarta felhívni a figyelmet. A film írói egyszerűen alábecsülték a gyerekeket. Félreértés ne essék, a film saját befejezése is kifejezetten szép, szeretetreméltó, ám az egyszerűsége mögött nincs meg az a mélység, ami a francia író gondolataiban ott volt. Hatalmas tévedés, hogy a gyerekek nem tudják a mélyebb „tanításokat” befogadni, pont ellenkezőleg. A filmnek kevésbé kellett volna egyértelműnek lennie, hiába gyönyörű és betartandó az üzenet, ha a gyermek nem fog többként tekinteni a kis herceg történetére, mint bármely másik tanító jellegű gyerekmesére…

A kis herceg filmadaptációja ezzel együtt is kötelező darab minden korosztály számára. Az eredeti mű talán, sőt, biztosan nem lesz több a film által, ám ne mondja nekem senki, hogy szeretett történetünket nem végtelenül jó érzés a vásznon látni, méghozzá abban a technikai megvalósításban, amire talán maga Saint-Exupéry is boldogan csettintene.

Török Tamás
Forrás: cinestar.hu