Egy igen sikeres film kerül a rendezéssel a fehérvári színpadra. Miért esett a filmadaptációra a választás? Mi fogta meg Önt a történetben?

A történet egy család széthullását ábrázolja, és a család és minden, ami a családdal foglalkozik, egész életem során fontos szerepet töltött és tölt be. A témaválasztásban elsősorban ez inspirált, de ha nincs benne ennyi nagyon jó szerep, ez nem lett volna elég ahhoz, hogy műsorra tűzzük. Mi itt, Fehérváron három éve arra törekszünk, hogy ezt a kiváló csapatot minden darabban a lehető legintenzívebben megmozgassuk. Nagyon ritkán találkozik az ember olyan színdarabbal, amiben tizenhárom kiváló szerep van. Amikor először olvastam, szinte azonnal beugrott a szereposztás, nem hetekig-hónapokig készült, hanem az első olvasás végére szinte készen állt, annyira evidens volt. Most, hogy túl vagyunk a rendelkező próbákon, vissza is igazolódott, szinte úgy nézem már a jeleneteket, mintha a szerző a mi színészeinkre írta volna őket.

2013-ban ismerhette meg a világ közönsége először a történetet, előtte pedig színházban is játszották. A forgatókönyvíró, Tracy Letts alkotása egyes vélemények szerint ügyesen összerakott stílusgyakorlat. Mit gondol Ön az eredeti műről?

 Azt nem lehet letagadni, hogy a darabot egy színházhoz, dramaturgiához, színészethez kiválóan értő, és ezeket belülről ismerő ember írta, de én ezt nem tartom hátránynak. Nem író írta, a szó szakmai értelmében, és nem azért írta, mert meg akarta jelentetni, hanem azért, mert színpadon akarta látni – aztán a színpadi műből lett a film is. Minden világsztár ellenére a film az én számomra csalódást okozott, de nem azért, mert a színészek rosszak voltak, vagy alapvetően rossz lenne a film, hanem, mert ebből a darabból színpadon sokkal többet ki lehet hozni. A film túlságosan elment a dráma felé, noha a szöveg tele van a legtragikusabb helyzeteiben is olyan groteszk komikummal, amiből nagyon kevés nyomot találtam a filmben. Ez egy jól megírt színpadi mű, egyike azon példányaimnak, ami nincs összevissza huzigálva, kihúzva-betoldva, és mindez azt jelenti, hogy az alkalmazhatóságát nagyon alaposan átszűrte magán az író.

A film híres színészek sorával jelent meg, de Székesfehérváron sem kell szégyenkezni a szereplőgárda miatt. Ennyi híres színész miként viselkedik a darabban, egy színpadon?

Jó nézni őket, hogy mennyire szeretnek együtt játszani. Ennél többet egy társulatban nem lehet kívánni, hogy a színészek szeressenek együtt dolgozni.

Kinek a szerepe bizonyult a rendezés során a legbonyolultabbnak, és ki hozza a legnagyobb meglepetést alakításával?

Ami a bonyolultságot illeti: ha bárki szerepét kiemelném, akkor igazságtalan lennék. Ezeknek a figuráknak van egy előélete, amit nem ábrázol a darab, és amikor legördül a függöny, ezek az életek tovább folytatódnak. És aszerint, hogy mi mit gondolunk a megelőző életről, mielőtt még elkezdődik a színpadi történet, és mit gondolok arról, ami azután következik, az meghatározza, hogy mit csinálunk a színpadon. És ebben elég sok variáció van, ezeket a hipotéziseket közösen állítjuk föl, és ezek elég gazdag történetek. Ebből következik, hogy nem sablonfigurákról van szó, úgyhogy azért nem tudok egyet kiragadni, mert mindegyiknek van rejtélye, van titka, izgalmas élete, és egyik sem tolakszik a másik elé. Hogy ki lesz a legnagyobb meglepetés, erre még nem tudok válaszolni.

 A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Varga Mária a lecsúszott családanyát, Violet Weston szerepét öltötte magára, akit a filmben Maryl Streep alakít. Miben más egy ilyen szerepet a filmvásznon és a színpadon megragadni?

Azt gondolom, hogy egy színpadi színésznő előnyben van a filmbeli színésznőhöz képest azzal, hogy gyakorlatilag megszakítatlan folyamatként képes átélni és ábrázolni azalatt a két, két és fél óra alatt egy ember életét. A színpadon koherens tud maradni a figura, nem aprózódik szét a sokféle felvétel részfeladataivá.

A sok szempontból diszfunkcionáló családban kivel tud azonosulni a néző, melyek azok a pozitív figurák, akik a kivételt jelentik?

Érdekes módon Ivy és a Kicsi Charles figurája – a két szerelmespár, akiket a darab egyetlen igazi pozitív vonzalma köt egymáshoz –, ők azok, akiknek a kitörni vágyásával, radikalizmusával és esendőségével könnyebben azonosulhat a néző.

Miként tudja a színpad a mű hangulatát erősíteni, milyen színpadi elemekre, díszletre számíthatnak a jegyvásárlók?

Érdekesen játszik a színpadi szimultaneitás lehetőségeivel a szerző, és ez rendezőnek és színésznek egyaránt kihívást jelent. A darab szerzői instrukciója szerint egy méhkaptárszerű amerikai családi ház metszetét kapjuk, különböző lakóterekkel, és ezekben a lakóterekben, az esetek többségében, egyszerre, szimultán játszódnak a jelenetek. Tulajdonképpen egy sokszólamú fugához hasonlít a kép, különböző mellékszálak és főtémák váltakoznak, és mindezt egyszerre látjuk a színpadon. Ez a formai izgalma a darabnak, amivel nehéz, de jó is dolgozni, és nagyon bízom abban, hogy plusz izgalmat jelent majd a nézőknek is. Ezt a szimultaneitást a film nem tudja rekonstruálni, viszont a színpad a hatalmas terével képes a többfajta, párhuzamos cselekmény jelenidejűségét egyszerre ábrázolni, és én ezt mérhetetlenül élvezem.

Takács Erzsébet
Forrás: kultura.hu