Balázsy Panna: Szandra és a 3.b. – Csuromvíz és Csupaszív
Szilvási Krisztián írása

Balázsy Panna kisiskolásoknak szóló regénysorozata nem annyira „lányos történet”, mint ahogy elsőre kinéz, úgyhogy a fiúknak sem kell megijedniük tőle – közölte mosolyogva a szerző a Pódiumszínpadot teljesen megtöltő gyerekközönség előtt november 6-án délelőtt. Az egész úgy kezdődött, hogy „Szandra volt meg először, aztán beraktam a 3.b.-be”. Az ilyen, teljesen életízű történeteknél rögtön adódik a kérdés, mi az, ami a valóságból érkezik, és mi az, ami a fantázia területéről, amelyre a szerző úgy felelt, hogy egyik adja a másikat, ahol a legfontosabb, hogy legyen egy folytonos és színes íve az egésznek. Balázsy Pannának a történet alakulásakor nagyon sokat segít az „idő”, az egyes folytatások oly módon időrendben íródnak, hogy ha mondjuk a valóságban október van, akkor a történet lapjain is októberi események elevenednek meg. Szentesi Szandra családja amúgy egy roppant vidám társaság két lánykával, ahol Szandrát a kisebbik lányáról mintázta Panna. Sokszor vesz át a valóságból, saját lányaitól például aranyköpéseket, vagy az ő életükből ültet át momentumokat a könyvekbe, így valóban élethűen alakulnak Szandra kalandjai. Ugyanakkor azt is hozzátette: „Nem akartam, hogy ez egy tündérmese legyen, mert az életünk sem az”.

A könyvbemutató félig-meddig interaktív módon zajlott, a moderátor-beszélgetőtárs Csapody Kinga sikeresen vonta be a gyerekeket a beszélgetésbe, hagyta, sőt noszogatta őket valódi kérdezz-felelekre köztük és Balázsy Panna között. „Az a titok egy könyv írásánál, hogy rájöjj, hogyan fűzd össze a történeteket” – mondta el a korábban rádióból és tévéből megismert szerző, aki azt is elárulta, hogy „második könyvet írni sokkal nehezebb, mint elsőt”. S ami még a lényeg, egy olyan egyéni hang megtalálása, amely hosszútávon és egyedileg karakterezi a regényeit. „Minden nap kell írni, mert különben kizökken az ember… ez valahol egy munka”, s valóban, napi 3-4 órát rá is szánt az írásra: az első könyvet a karácsonyi szünetben írta, éjszaka, a másodikat pedig a nyaralás alatt. Ifjúsági regényekről lévén szó, fontos szerepe van az illusztrátornak is – Rippl Renátával előtte nem volt Pannának „fizikai” kapcsolata, még csak nem is ismerték egymást, mára viszont teljesen összecsiszolódtak. Végül mindenkit megnyugtatott: „Szandrával mindig új és új dolgok történnek, szóval nem fognak elfogyni a történetek”.

Kalapos Éva: D.A.C. 4 – Nem gyerekjáték
Szilvási Krisztián írása

Kalapos Éva főként sorozata negyedik kötetét hozta el november 6-án a Pódiumszínpadra, bár a D.A.C. egyes folytatásai akkor is egységet alkotnak, hiszen a 16 éves Fellegi Flóra kalandjait követhetjük nyomon bennük. Bogár Erikával beszélgetve az írónő mindenekelőtt leszögezte, mennyire fontosnak tartja manapság a könyvek „puszta” megírása mellett a személyes kapcsolattartást is, hiszen a megcélzott korosztály (többek között) a Facebook-on él, s ez az érintkezési forma már-már fizikai közelséget jelent velük. A D.A.C.-széria címadásában benne foglaltatik a lényeg, döntőnek érezte, hogy a főhősök baráti társaságát elnevezze, s bár valójában egy mozaikszóról van szó, ugyanakkor a választott három betű összeolvasva azt jelképezi, hogy ők igenis képesek dacolni az élettel, ha a dolgok úgy hozzák.

„Írni egyáltalán nem dögunalmas – mondja Kalapos Éva –, az írás olyan dolog, ha valakinek igazán vágya van rá, meg fogja találni hozzá a lehetőséget az életben.” Megjelenésük után nem olvassa el rögtön a könyveit, s amikor később nekiáll, teljesen olyan érzés vesz erőt rajta, mintha nem is ő írta volna őket. A sorozat egyes kötetei eléggé meredek témákat érintenek, de a fiatalok mindezt jól fogadják, és képesek is így befogadni. Többször kapott már olyan visszajelzést például, hogy azért jó olvasni a könyveit, mert a fiatalok nem érzik magukat egyedül a saját bőrükben, a saját helyzetükben. Úgyhogy aki valóban kapaszkodót szeretne az életben, némi eligazodást, jó társaságot, ugyanakkor sírva-nevetve megérintő lelki és érzelmi fogódzókat, nem kell mást tennie, csak belépnie a D.A.C. világába.

Németh Eszter: Kötéltánc
Szilvási Krisztián írása

Németh Eszter bár már rutinnal karakterezett írónak számít, a Kötéltánc mégis csupán az első regénye – ezzel, egy valóban súlyos témá(ka)t érintő történettel érkezett a Pódiumszínpadra november 6-án, pénteken korán délután. A tizenéves korból lassan-lassan kinövő ifjúságnak szóló blogregény megdöbbentő hitelességgel beszél egy olyan betegségről, amelyet sokan talán csak a felnőttek privilégiumának tulajdonítanak, azonban a depresszió – mint oly sok más szomatikus és pszichés betegség a 21. században – nem válogat a korosztályok között. Németh Eszter pedig egyáltalán nem használt bársonykesztyűt, hogy erről a szélsőséges, negatív érzelmeket cibáló témáról beszéljen a fiataloknak.

A Kötéltánc „kivitelezése” erősen naturalisztikus fizikailag és érzelmileg egyaránt, de a szerző szerint ezt nem is lehetne másként ábrázolni, hiszen a depresszió betegsége ilyen: „Szürke, elmosódott, kilátástalan, mindent reflexből negatívba fordító”. Lehetne hazudozni róla, szépíteni meg hamisítani, de akkor teljességgel elveszne úgy a hitelesség, mint a valóban húsbavágó mondanivaló. Németh Eszter a Könyvszalonon sajnos kizárólag felnőtt közönség előtt beszélgetett erről a figyelemfelkeltő „regényről” Pottyondy Nórával, holott talán ténylegesen csak azok érthetik meg a főhős Konrád Lia külső-belső kilátástalanságát, akik ugyancsak ezt a korosztálybeli érát tapossák. Boldogan-szomorúan, hiszékenyen-kiábrándulva, akarva-feladva. Úgyhogy a témáról beszélni kell, sőt egyenesen kötelező, és valahogy úgy, ahogyan Németh Eszter tette-teszi.

Zakár Krisztián: A családfa

A fiatal, mindössze 14 éves Zakár Krisztián – természetesen – első megjelent könyve A családfa, amelynek bemutatója november 6-án volt a Kisfaludy Károly Könyvtár muzeális gyűjteményében. Az ifjú szerző első kalandozásai az irodalom területére titkokkal, boszorkánysággal és varázslattal vannak kikövezve, amelyben a főszereplő Magdalénának az élete négy nap alatt gyökerestől megváltozik. A könyvbemutatón Zakár Krisztián beszélgetőtársa egy akár „nagymesternek” is tekinthető szerző, Hámor Vilmos volt, a jó kedélyű társalgáson pedig elhangzott, akinek tetszett A családfa, örülhet a hírnek, hogy minden bizonnyal készülnek folytatásai is.

Berg Judit: Tökmagok kalandjai
tmoni írása

Berg Juditot már ismerősként köszönthették a győri gyerekek, hiszen megfordult már az írónő a Győri Könyvszalonon 2009-ben a Ruminivel és 2011-ben a Két kis dínóval. Idén egy új könyvsorozatot hozott, a Tökmagok kalandjait, melynek négy részéről Ihász Anna beszélgetett vele a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában november 6-án, délután. Az írónő nagyon profin oldotta meg a gyermekközönség és az őt faggató beszélgetőtárs ellentmondását: úgy válaszolt Anna kérdéseire, hogy a gyerekek úgy érezték, hozzájuk beszél. Judit elég sokat elárult magáról: gyermekkori csínytevésiről, saját gyermekeiről és a könyvek születéséről. Megtudhattuk, hogy a Tökmagok kalandjai kisebb gyerekeknek íródott (1-3. osztály), s nem is annyira kalandos, mint a Rumini, viszont úgy van megtervezve, hogy az első részt még könnyű legyen olvasni (sok-sok kép, kevés szöveg), a másodikat egy kicsit nehezebb, a harmadikat még nehezebb, a negyedik pedig meg már kész kis kalandregény. Ezáltal a gyerek – ha tetszik neki a történet – sikerélményhez jut, s kacagva vág bele a következőbe, és észre sem veszi, máris olvasóvá avanzsált.

Az írónő bemutatta a sorozat szereplőit, s elmeséli a sztori elejét, épp csak annyit, hogy felkeltse az érdeklődést, majd elmondja, hogy minden egyes részben kiderül valami érdekes a világról: hogyan élnek az oroszlánok?, hogyan működnek a vulkánok?, milyen állatok élnek egy korallzátonyon?, mi van az elsüllyedt hajóroncsokon?, mi van egy egyiptomi sírkamrában? Ezek olyan témák, melyek majdnem minden gyerkőcöt érdekelnek… Nem véletlen, hogy Berg Judit az egyik legolvasottabb gyerekszerző; tudja, mivel lehet lekötni őket, és ahogy kommunikált velük a könyvbemutatón, az is ezt bizonyítja. Aztán kiderül az is, hogy magyar-angol tanár – így persze érthető. Ki is használta az alkalmat, hogy kifaggassa a jelenlévő gyerekeket, hogy mely könyveit olvasták, s melyek tetszettek a legjobban. Ennek apropóján Ihász Anna más könyveiről is kérdezte, főleg az Alma címűről, amely izgatta a fantáziáját, mi meg nem bántuk, hiszen egy teljesen eredeti sakk-kalandregényről van szó, melyet Polgár Judittal írt közösen, s melyhez Polgár Zsófi készítette a feladványokat – mert ebben a történetben bizony sakkfeladványokkal lehet előbbre meg előbbre jutni, hogy a főhős megmeneküljön és hazajusson. Azért nem kell megijedni, aki nem tud sakkozni, annak Alma elmagyarázza a megfejtéseket…

Végül persze szóba került a Rumini is – anélkül nem létezik találkozás Berg Judittal –, s a gyerekek csillogó szemmel hallgatták a történetet, melyből kiderült, hogy miért egerek a főhősök, s üdvrivalgással fogadták a hírt, hogy nyárra elkészül a várva várt utolsó rész is. A szülők pedig helyeslően bólogattak, mikor a beszélgetés az irányba fordult, hogy bizony a Rumini egyre több helyen kerül fel a kötelező olvasmányok listájára, ill. hogyan sikerült megoldani a mű színre vitelét.

Kalotai Ildikó: Esernyőtánc
Zsednai-Vas Erika

November 7-én, szombat délelőtt Kalotai Ildikó Esernyőtánc című mesekönyvével ismerkedhettek meg az érdeklődők a Kisfaludy Károly Könyvtár muzeális gyűjteményében. A győrújbaráti hölgy nagyjából 6-7 évvel ezelőtt kezdett próbálkozni a meseírással. Gyermekei kérték, hogy meséljen fejből, néha még a téma is adott volt. Mivel nagyon tetszettek nekik a rögtönzött mesék, tovább buzdították, hogy írja le, maradjon meg a mese, hogy máskor is elő lehessen venni. Az első komolyabb megmérettetése egy országos meseíró pályázat volt, ahol nyert, sőt olyan is előfordult, hogy a lánya munkáját és Ildikó meséjét is díjazták.

Beszélgetőtársa, Pátkai Tivadar szerint meséiben szórakoztatva tanít, és a humánus értékeket helyezi középpontba. Történeteiben a hagyományos és a modern mesék elemeit vegyíti. Nem bugyuta, gügyögő, hanem normális, értelmes hangon szól a gyermekekhez.

A szerző az első mesekönyve elkészültével nem áll meg, még egy kisregény szerepel a tervei között, mely a Püspökvár törököktől való visszafoglalásáról fog szólni, és szeretné benne minél inkább történelemhűen ábrázolni az eseményeket.

Miklya Zsolt: Végtelen sál
Szabados Éva írása

Tizenkét év végtelen versfolyamatából született a kötet, amely a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A vidám hangulatú, november 7-i bemutatón a szerzőn kívül közreműködött a szombathelyi Paulik család is, akik jó szívvel és magas színvonalon zenésítették meg Miklya Zsolt írásait.

A versek többek között a családi élet és a játék pillanatait elevenítik meg kedves, finom humorral átszőve. A szép és ötletes rajzok, melyek képzeletet ébresztően illusztrálják a költeményeket, Schall Eszter munkái. Két remek versfilm is készült a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak köszönhetően, melyek példázták a líra új megjelenési lehetőségeit a média világában. A barátságos légkörben zajló program végén a nézőközönség alkotott „végtelen sálat”, hogy legyen mibe beburkolózni a hideg télen.

Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt és Anyát megoperálták
Berente Erika írása

Tabudöntögető mesekönyvekkel érkezett a Könyvszalonra a népszerű írónő, Tóth Krisztina. November 6-án délután segítőjével, Ihász Annával együtt formabontó bábelőadással indították a könyvbemutatót. Volt ott minden, ami egy meséhez szükségeltetik: erdő sötétje, varázslatos lények, ismétlődő történések, egy jó adag fantázia és játékos kedv. A beszélgetés során aztán megtudtuk, miképpen vált az eredetileg családi produkció színpadképessé.

Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című kötete egészen friss, a szerző egy nappal korábban kapta kézhez. A mű egy mágikus világban játszódó mesetrilógia első része. A történet tulajdonképpen az identitásukat kereső tizenéveseket célozza meg. Szól az örökbefogadásról, a vérségi kapocsról, de az elfogadásról, a szeretetről és az odaadásról is. A kötetet Makhult Gabriella illusztrálta. Tóth Krisztina örömmel állapította meg, hogy a könyv képi világa és az ő írói szándékai kiválóan találkoztak.

Az Anyát megoperálták című kötet hihetetlenül fontos, hatalmas űrt tölt be. A daganatos betegségek sajnos lassan népbetegséggé válnak, alig van olyan család, amely ne lenne érintett. Hogyan mondjuk el az elmondhatatlant annak, akit legjobban szeretünk; a gyereknek, aki talán még iskolás sincs? Ebben siet a szülők segítségére Tóth Krisztina. Őszintén, jól érthetően, korántsem ijesztően, sok-sok humorral. Hitka Viktória illusztrációi pasztell színeivel, finom megoldásaival segítik a gyermekolvasót; megnyugtatóak vagy éppen viccesek. A címoldalon látható, muffinpapír előtt feltűnő nőalak láttán mi, felnőttek Botticelli képére asszociálunk. Miért is ne?! Ha minden jól alakul, a történet vége olyan szép lesz, mint a Vénusz születése.

Fotók: Pollreisz Balázs és Vas Balázs