Ösztönző ösztöndíjak

A Széchenyi István Egyetem legkiválóbb hallgatóinak

A Széchenyi István Egyetem legkiválóbb hallgatóinak október 14-én, ünnepség keretében adott át 9 féle ösztöndíjat az intézmény, a 46 hallgató közel 8 millió forint összegben részesült az ösztönző elismerésben a Kossuth utcai Egyetemi Hangversenyteremben. A Szenátus félévente 120 hallgató munkáját ösztöndíj adományozásával ismeri el, a zenekari ösztöndíjakat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat a kiemelkedő kulturális, sport és tudományos ösztöndíjakkal együtt adja át.

Az átadott díjak és ösztöndíjak:

Gardó Sándor díj

Dr. Gardó Sándor a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, szülész-nőgyógyász szakorvos, humángenetikus, a győri egyetem Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézetének alapító igazgatója, egykori tanszékvezetője, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának volt vezetője, több hazai szakmai, tudományos szervezet vezetője, tisztségviselője, egészségügyi szervező, szaktanácsadó főorvos volt. Az ő emlékére alapította felesége, dr. Walawska Joanna és az Universitas-Győr Alapítvány 2013-ban a Gardó Sándor díjat, melyet 2015-ben a baji Pentz Flóra (ápolás és betegellátás szak) vehetett át.

Halbritter Mátyás díj

Halbritterné dr. Raffai Judit az Universitas-Győr Alapítvány közreműködésével 2012-ben pályázattal elnyerhető Halbritter Mátyás Díjat alapított egy fő részére, aki a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon a gazdálkodási és menedzsment szakon vagy a kereskedelem és marketing szakon, nappali tagozaton tanul. A díj névadója, Halbritter Mátyás 2011. július 26-án, 67 éves korában hunyt el. Élete a Győri Keksz és Ostyagyár volt, ahol több, mint négy évtizedet dolgozott különböző beosztásokban. Hosszú ideig vezetője volt a cégnek, s egész munkásságával maradandót alkotott. Nagyapjához, édesapjához hasonlóan letette névjegyét Győr gazdasági életében. 1995-ben a győri egyetem Pro Universitate Díját kapta, Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése 1996-ban Pro Urbe Díj kitüntetéssel ismerte el. Életútja, értékes tevékenysége, megfontolt véleményalkotással kivívott tekintélye jeles példa a jelen és az utókor számára. Az idei tanévben a díjat a pápai Horváth Petra (gazdálkodási és menedzsment) vehette át.

Klatsmányi Tibor – Varga László ösztöndíj

Az ösztöndíj névadói a Széchenyi István Egyetem egykori legendás professzorai, az építési szakterület nemzetközileg jegyzett tekintélyes személyiségei. Az ösztöndíj forrása magánadomány, a győri egyetem vezető oktatói alapították és finanszírozzák. 2003-ban indult, idén 13. alkalommal adták át. A támogatás havi 25 ezer Ft, s 10 hónapra folyósítják. A mostani tanévben a tatabányai Mátyás Kevin (infrastruktúra-építőmérnöki mesterszak) részesült az ösztöndíjban.

Pannon-Work ösztöndíj

A Pannon-Work ösztöndíjat a Pannon Work Iskolaszövetkezet 2006-ban alapította. Ezúttal 8 fő részesült az 5 hónapra folyósított, havi 10 ezer Ft-os juttatásban. A cég új ösztöndíjasa lett a sárvári Biczó Tamás (mérnökinformatikus), a rédei Hlavács Viktória (marketing mesterszak), a körmendi Komlóssy Dóra (építészmérnöki), a győri Kónya Judit (gazdálkodási és menedzsment), a kőszegi Luxl Dóra (jogász), a győri Marksz Ákos (gazdálkodási és menedzsment), a liszói Nyitrai Bálint (járműmérnöki), valamint a komáromi Szijj Katinka (környezetmérnöki szak).

Sziray József ösztöndíj

Dr. Sziray József magas szintű informatikai elméleti, szakmai felkészültségét az utóbbi két évtizedben a Széchenyi István Egyetemen tette gyakorlati tudássá. Eredményes és sikeres oktatói, oktatás-szervezési tevékenységét tantervek, tananyagok kidolgozása jelezte. Szakmai munkája nagyban segítette, hogy az informatikai szakok a Széchenyi István Egyetem meghatározó képzési profiljává váltak. Életművét, emlékét a családja, felesége és leányai által alapított hallgatói ösztöndíj is őrzi. A Sziray József ösztöndíjat első alkalommal a fertőszentmiklósi Horváth Márton (mérnökinformatikus mesterszak) vehette át.

SZJA 1% hallgatói ösztöndíj

A személyi jövedelemadóból felajánlható 1% jelenti az ösztöndíj forrását. Az Universitas-Győr Alapítvány első alkalommal 1999 őszén, ezúttal már tizenhetedszer adományozza tanévenként a 20 ezer Ft-os havi összegű, 10 hónapra szóló ösztöndíjat. A győri egyetem minőségi fejlesztését, tevékenységének értékeit erősítő alapítvány ösztöndíjasa lett a csornai Biky Gabriella (tanár-zenetanár mesterszak), a fehérvárcsurgói Bodaki Emese Anikó (gazdálkodási és menedzsment), a Komárno-Nová Stráz-i (Szlovákia) Bozsaky Dávid (nemzetközi tanulmányok), a vitnyédi Csitei Béla (jogász), a patasi (Szlovákia) Farkasová Alexandra (jogász), a kisbéri Fegyveres Zsófia Orsolya (nemzetközi igazgatás), a seregélyesi Gálicz Boglárka (jogász), az oroszlányi Gurszky Géza (mechatronikai mérnök), a győri Hancz Patrik (jogász), a győrújfalui Horváth Barbara (egészségügyi szervező), a budapesti Horváth Benjámin (előadóművészet-klasszikus gordonka), a győri Kelemen Dorina (nemzetközi tanulmányok), a győri Király Péter Bálint (jogász), a tapolcai Nagy Szintia Mirtill (jogász), a tatabányai Németh Zoltán (logisztikai menedzsment mesterszak), a győri Patyi Balázs (vezetés és szervezés mesterszak), a győri Pődör Lea (jogász), a pápai Takó Dalma (jogász), a bakonycsernyei Temesi Melinda (vezetés és szervezés mesterszak), valamint a győri Unger Nikolett (jogász).

Waberer’s ösztöndíj

2001. januárjában indult a Waberer’s ösztöndíj. A névadó, Wáberer György egykor a Széchenyi István Egyetem jogelődjének hallgatója volt, ma a legnagyobb közép-kelet-európai szállítmányozási cég tulajdonosa és vezetője. Ezúttal 10 fő logisztikus-jelölt veheti át a havi 30 ezer Ft-ot jelentő, fél évre elnyerhető támogatást. A nemzetközi cég új ösztöndíjasa lett a takácsi Buics László (logisztikai menedzsment mesterszak), a ballószögi Csavajda Péter (logisztikai menedzsment mesterszak), a jáki Homor Nikolett (logisztikai menedzsment mesterszak), a szombathelyi Illés Nikolett (közlekedésmérnöki), az oroszlányi Jánoki Zsolt (közlekedésmérnöki), a székesfehérvári Nyerges Lajos Roland (közlekedésmérnöki), a szegedi Szélpál Tímea Marianna (logisztikai menedzsment mesterszak), a dunavarsányi Tóth Barnabás Zoltán (logisztikai menedzsment MSc), a tatabányai Varga Balázs (logisztikai menedzsment MSc), a veszprémi Varga Dóra (logisztikai menedzsment mesterszak).

Waberer’s-Szemerey ösztöndíj

Az intézmény egykori hallgatói közül Szemerey Loránd az első, aki magánvállalkozóként ösztöndíjat alapított, s első alkalommal az 1998/99-es tanévben adományozott két, arra érdemes mérnök-tanár szakos hallgatónak. Ezzel kívánja demonstrálni egykori intézménye iránti elkötelezettségét, s anyagilag is segíteni szeretné a kiemelkedően tanuló utódait a műszaki pedagógiai képzésben. Ezúttal már 18. alkalommal, két műszaki pedagógus-jelölt, mérnöktanár szakos hallgató kapta az ösztönző elismerést, melyet a szombathelyi Ács Dávid (mérnöktanár) és a sümegi Nagy Péter (mérnöktanár) vehetett át.

Horváth Ede Díj

Az emlékalapítvány névadója, Horváth Ede a győri Szerszámgépgyár igazgatója, a Vagongyár vezérigazgatója volt. A Vagongyárba történt kinevezése után radikális szerkezet-átalakítást hajtott végre, szigorú minőségi követelményrendszert vezetett be. A Vagongyár fénykorában, az 1970-es években 20.000 ember napi foglalkoztatottságát irányította. Győr városa 1986. január 15-én díszpolgárává választotta. A Horváth Ede Emlékalapítvány az autóipari gyártási szakterületen tanuló győri egyetemisták és középiskolások részére ez év tavaszán hirdette meg ösztöndíjpályázatát. Az egyetemisták 100 ezer Ft egyszeri ösztöndíjat, s hozzá díszoklevelet kapnak. Az Emlékdíjat 2015-ben a tiszaszalkai Szülek Gábor Zoltán (járműmérnök) és a veszprémi Ulbreht András (gépészmérnök) vehette át.

Winkler Csaba
Fotó: Csendes Richárd

2015.10.15