2847

Homeland – A belső ellenség (II. rész)

Tévésorozatok – 18. rész

És ez a háború valóban olyan lett – mivel még mindig tart, és tartani is fog sokáig –, amilyet még senki nem látott. Épp, ahogyan George W. Bush amerikai elnök megjósolta 2011 szeptembere után. A Homeland – A belső ellenség című politikai thriller tévésorozatáról írott első részben szó esett Carrie Mathison CIA-ügynök világának „képes” kialakulásáról, viszont lássuk konkrétan, hogyan jutott el a történet hazaárulástól szerelemig, pszichés átfordítástól valódi önfeladásig, globális behatástól belső késztetésekig.

De kezdjük az elején: vigyázat, totális spoiler-ezés következik! A Homeland első évada (2011) tehát Carrie Mathison CIA-ügynök és Nicholas Brody Irakból megmenekült tengerészgyalogos mesterlövész macska-egér játékával indít, mivel Carrie egy megbízható füles okán meg van győződve arról, hogy Brody-t valójában nem kiszabadították, hanem az életben lévő legkörözöttebb al-kaida vezér, Abu Nazir (a meggyőző Navid Negahban) átállította, s így akcióra készülő terroristaként, amerikai szempontból hazaárulóként „juttatta vissza” az amerikaiaknak. Carrie egy jogtalan akció után tér haza, ekkor jut tudomására, hogy a 8 évvel ezelőtt fogságba esett két katona közül, akiket régóta halottnak hisznek, egyiküket megtalálták egy Abu Nazir ellen irányuló Delta Force akció eredményeként Bagdadban. Mivel Carrie-t személyisége rendesen a „megosztó” zónába sorolja a szervezeten belül, senki nem hisz a gyanújának, miszerint Brody áruló, így mentorát, Saul-t kivéve, magára marad. Brody-t az ügynökség, a média és az amerikai nép egyaránt hősként kezeli, Carrie viszont, egyszerre hadakozván romló pszichikai állapotával, valamint szűk lehetőségeivel, próbálja kideríteni Brody valódi szándékait.

Természetesen igaza van Mathison kisasszonynak, a családi fészekbe visszatért Brody egyenesen az amerikai alelnök életére tör, ám végül – lánya „hatására” – ő maga állítja meg hüvelykujját a robbantást kioldó nyomógomb fölött. Minden jó, ha a vége jó? Mielőtt folytatnám, két érdekesség: működőképes elgondolás Abu Nazir bombatámadásban meghalt kisfia, Issa figurája, akit úgy az arab, mint a keresztény, a zsidó és a muszlim nézők is egyértelműen Jézushoz hasonlíthatnak. A másik adalék, számunkra egyenesen fület bántó dolog, hogy Brody-t még a felesége is a vezetéknevén szólítja. Ennek magyarázata (Howard Gordon mesélt róla egy interjúban), hogy egyrészt beszédes viszonykifejező kapcsolatuk érzelmi zavarára, másrészt pedig a katonacsaládokban valóban nem szokatlan dolog. Szóval ezért a Brody-zás.

A második évad (2012) felvételei nagyrészt az első helyszínein zajlottak, illetve 2 hétig Izraelben, Haifában (a filmben ő „képviselte” Bejrútot). A történet érdekes fordulatot vesz, mivel Brody „nyilvánosan” végül nem bukik le, ugyanakkor Carrie-nek és csapatának sikerül (érzelmi alapokon) „visszafordítania” őt az amerikai oldalra. Saul-lal, valamint a technikai elemző Peter Quinn-nel (óriási, már mondtam) immár közös erővel próbálják meg elkapni Abu Nazirt. A kettős ügynökké vált Brody-ból ráadásul politikai tényezőt is csinálnak, egyenes ösvényt taposnak neki az alelnökség felé vezető úton. Hogy romantikus szálat is a kémek közé engedjenek, Carrie és Brody között érzelmi vonzódás kezd bontakozni, miközben a férfi egyre inkább elhidegül a családjától. Az évad végére Nazir kézre kerül, viszont egy ismeretlen robbantó romba dönti a CIA főhadiszállását, több, mint 200 embert küldvén a halálba. Brody terhelő önfelvétele – amely még az első szezon során készült – pedig ideális bűnbakot csinál belőle, ám Carrie segítségével megszökik az országból. Az évad egyik legösszetettebb jelenete, amikor Brody, immár „amerikaiként”, négyszemközt és bizonyíthatatlanul, mégis megöli az alelnököt. Amúgy némi nehézséget jelentett a forgatás során Claire Danes terhessége, ám beépítették a költségvetésbe azokat a kiadásokat, amelyek árán digitálisan tüntették el a látható pocaknövekedést egyes jelenetekben.

A Homeland harmadik felvonásának (2013) rögzítéséhez beszállt a helyszínek közé a Puerto Rico-i Old San Juan is (a venezuelai Caracas-t megszemélyesítendő), valamint Marokkó, a Dávid toronynál (David Tower) pedig valóban elcsattant a csapó (lásd itt és itt). A sztori még mindig Abu Nazir és embereinek merénylete köré épül. Saul „megörökölt” CIA-igazgatói posztját, s amúgy a szervezet egészét Lockhart szenátor (zseniális alakítás Tracy Letts-től) támadja, emiatt Carrie helyzete újra kilátástalanná válik. Titokban mégis sikerül maguk mellé állítaniuk a bombatámadást pénzelő iráni Majid Javadi-t (Shaun Toub), hogy esélyük nyíljon eljutni a merénylet valódi elkövetőiig. Közben Brody is képbe kerül (Saul kiszabadítja Caracas-ból), újabb feladat vár rá: Iránba kell utaznia, hogy terrorista álcájával közel férkőzhessen a forradalmi gárda vezetőjéhez, Danesh Akbari-hoz (Houshang Touzie), akit egészen egyszerűen likvidálnia kell. A dolgok azonban nem a tervek szerint sülnek el, így egy igazán szomorú és döbbenetes végkifejlettel zárul a harmadik évad, miközben Carrie a szíve alatt hordozza Brody gyerekét…

A negyedik szezont (2014) a dél-afrikai Fokvárosban rögzítették. A sorozat – Brody nélkül – új(abb) irányba fordult: az immár anyuka Carrie – a gyerekre nővére, Maggie (Amy Hargreaves) vigyáz Amerikában – a CIA kabuli állomásán dolgozik (Afganisztán), ahol egy pakisztáni terroristát, Haissam Haqqani-t (Numan Acar) iktat ki sikeresen, ám a kettős ügynök Sandy Bachman (Corey Stoll) halála kérdőjeleket szül a fejében. Szokás szerint intuitív módon érez rá arra, hogy valami nem stimmel az üggyel kapcsolatban, így a merényletet túlélő egyetemi hallgató, Aayan Ibrahim nyomába ered (Suraj Sharma). Kizsarolja Lockharttól az iszlámábádi állomás (Pakisztán) vezetői posztját, és segítségül hívja maga mellé Max barátját (Maury Sterling), Farát (Nazanin Boniadi), valamint a pszichés és érzelmi válságban szenvedő Peter Quinn-t (halleluja!). Közben aztán Saul is megérkezik, vesztére, ugyanis kiderül, Haqqani életben van, és – saját biztonsága, valamint zsarolási alapként – sikeresen elrabolja őt. Carrie és vele az amerikaiak szorult helyzetbe kerülnek, a terroristákkal összejátszó pakisztáni kormány folytonosan akadályozza a munkájukat, amikor pedig Haqqani-ék elfoglalják a CIA iszlámábádi állomását, ténylegesen elszabadul a pokol. Tovább nem spoilerezek, csupán annyit árulok el, a negyedik évad azzal a tapasztalattal zárul, hogy még a legbőszebb ellenségeskedés mögött is érdekek és megegyezések vezérlik a tetteket (és nem tetteket). 2015 októberében már a Homeland ötödik szezonja indul aztán, kardinálisan más vezérfonallal, hiszen 2 évvel játszódik az előző felvonás után Berlinben, ahol Carrie már nem a CIA alkalmazottja, hanem egy magán biztonsági cégnél dolgozik.

A második szezon után számos in-universe darab látott napvilágot a Homeland el nem mesélt történetével kapcsolatban. Volt például egy Phantom Pain – A Homeland Story című 30 perces audiomegjelenés Damian Lewis előadásában, amely a 2. és 3. évad között Brody-val megtörtént eseményeket mesélte el. A Homeland: Carrie’s Run egy olyan regény, amely Carrie Mathison-t követi, időben még a sorozat elindulása előtt, ugyancsak ilyesmi Saul-lal a 2009-ben játszódó Saul’s Game. Mindebből világosan látszik, mekkora hatásfokot képes elérni egy jól összerakott és (végig)vezetett tévészéria, hiszen szó szerint egész világ épülhet fel belőle a múlt és a jövő irányába egyaránt. Nem is csoda, hogy a Homeland a kezdetektől fogva minőségi értékmérőket biztosító kritikák és díjak halmozásába kezdett. „Macska-egér játékszerű pszichológiai thriller, valamint a poszt-kilenc-tizenegyes kétségek Rorschach-tesztje, a gyanú és félelem egybegyúrása” – mondta róla például a 2012-es Peabody Award megfogalmazása. A legmértékadóbb díjak közül nyolcszor jelölték Golden Globe-ra, amelyekből ötöt be is zsákolt (természetesen jutott Lewis-nak és Danes-nek is belőlük), 27-szer Primetime Emmy-re, ahol összesen 8-szor diadalmaskodott, ráadásul 2013-ban még a brit BAFTA-díjra is felterjesztették.

Természetesen az olyan témáknál, ahol az iszlám-amerika „párbaj” kerül terítékre, a legóvatosabb ábrázolás is feszültséget szül egyik vagy másik oldalban. Nem volt ez másként a Homeland esetében sem: az iszlám térfél azzal vádolta a készítőket, hogy leegyszerűsített, monolitikus, irracionálisan egyoldalú csoportként festi le őket, amelynek egyetlen célja Amerikának fájdalmat okozni. Hogy Brody karaktere hiteltelen a pszeudó pszichológiai áttérítés szempontjából. Hogy hisztériát kelt az arab beszivárgással kapcsolatban. Hogy még az alapvető arab nyelvtannal sincs tisztában. Hogy megtévesztő az iszlám és arab kultúrát illetően. Hogy teljesen leegyszerűsíti a politikát militáns iszlám szervezetekre. De kritikájukat fejezték ki többen a nyugati oldalról is: a német Der Spiegel például úgy jellemezte a sorozatot, mint „hisztérikus CIA-ügynökök egy hisztérikus országban”, demonstrálva azokat a „paranoid taktikákat, amelyek illegitimizálják a másik demokráciáját” (lásd Angela Merkel lehallgatása – írta az újság). Egy 2014-es jelentésben pedig a Human Rights Group Amnesty International vádolta meg magas mértékű támogatással az Egyesült Államokat és Nagy Britanniát az olyan tévésorozatokkal kapcsolatban, amelyek népszerűsítik és dicsőítik az egyébként a genfi egyezményben tiltott kínvallatást (lásd 24 és Homeland).

Persze az ellenoldal (USA) sem maradt adós, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire kegyeletteljesen protestál és tiszteleg a sorozat az amerikaiak terrorellenes törekvései előtt. Hogy egyáltalán nem feketén és fehéren ábrázolja a két térfél beállítódását és viselkedését, s éppen az előítéletek tapasztalat nélküli megszilárdulása ellen hat. Így vagy úgy, egy ilyen politikailag és katonailag kényes terepen nem is lehetne kritikák és támadások nélkül lavírozni, a Homeland pedig – az én olvasatomban – igenis igyekszik a korrektség és igazságosság keretei között maradni. Nem uszít, nem egyoldalúan ábrázol, nem reklámkampányol, hiszen éppen az erkölcsileg elítélendő amerikai akciókkal vitázik a főszereplők szemüvegén keresztül. A szubjektív, saját meggyőződésekből táplálkozó ítéletektől elvonatkoztatni pedig úgysem lehet, bármennyire is legömbölyítjük az éleket, vagy ha igen, a hitelességet áldozzuk fel – ez utóbbi nélkül pedig fityfenét sem ér az egész.

A Homeland így valóban nem más, mint „korunk egyik legjobban összerakott politikai-akciósorozata”, amelynek egyik tengelyét a CIA húsbavágó nemzetvédelmi, terroristaellenes tevékenysége feszíti, másik tartórúdját pedig az összetett, mélységekkel (és magasságokkal) rendelkező karakterei támasztják. A projekt 4 évad után sem vérzett ki, főleg, hogy az ötödik felvonásra nemcsak helyszínt, hanem a sztorit tekintve némileg attitűdöt is vált, ennélfogva várhatóan újabb impulzusokat lesz képes gerjeszteni azon a „színészeket”, motivációkat és érdekviszonyokat takargató, a társadalom összes szegmensére befolyással bíró színpadon, amelyet egészen egyszerűen csak nemzetközi politikának nevezünk. Carrie, Quinn, Saul – számítunk rátok!

Eredeti cím: Homeland
Műfaj: dráma, thriller
Forgalmazó tévécsatorna: Showtime
Amerikai adásba kerülés: 2011-
Eddigi évadok száma: 4
Eddigi részek száma összesen: 48

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:
- 1. rész: Befutó (Luck)
- 2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
- 3. rész: Gyilkosság (The killing)
- 4. rész: Sikersorozat (Episodes)
- 5. rész: The Walking Dead
- 6. rész: Amerikai Horror Story (American Horror Story)
- 7. rész: Helix
- 8. rész: Gyilkos hajsza (The Following)
- 9. rész: Bates Motel: Psycho a kezdetektől (Bates Motel)
- 10. rész: Hannibal
- 11. rész: Orphan Black
- 12. rész: Hemlock Grove
- 13. rész: A törvény nevében
- 14. rész: Legends – Beépülve
- 15. rész: Cheers (I. rész)
- 16. rész: Cheers (II. rész)
- 17. rész: Homeland – A belső ellenség (I. rész)

2015.09.02