„Attól, hogy futva mész a munkába, még nem leszel futó”

Interjú Pål Moddi Knutsennel

Skandinávia mindig újabb és újabb meglepetéseket tartogat – így van ez a zenében is. Bár Pål Moddi Knutsen neve Magyarországon talán nem sokaknak cseng ismerősen, egy olyan zenészről beszélünk, akire itthon is érdemes odafigyelni. Moddi dalaival a norvég hideget hozza el a hőségriadó napjaira: a fiatal muzsikus kérdéseinkre azt is elárulta, mivel készül legközelebb.

Azon zenészek egyike vagy, akik egyedül tanultak meg zenélni: hogyan fogtál neki?

Hogy őszinte legyek, nem tudnám visszaidézni – ugyanúgy, mint ahogy arra sem emlékszik az ember, mi volt az első szava, vagy hogy mikor tette meg az első lépését. A zenét mindig a részemnek éreztem, olyan természetesnek, mint a beszédet. Épp ezért még most sem nevezném magamat zenésznek. Zenészek azok, akik magukhoz vettek egy hangszert, és azt gondolták: ezt szeretném csinálni. Velem nem így történt. Attól, hogy futva mész a munkába, még nem leszel futó: az, hogy a zenén keresztül fejezem ki önmagamat, sem tesz engem zenésszé.

Az első albumod, a Floriography producere Valgeir Sigurðsson volt: ő izlandi stúdiójában korábban olyan zenészekkel működött együtt, mint például Damon Albarn, a CocoRosie, a múm, vagy a Sigur Rós. Milyen volt vele dolgozni?

Elsősorban nagyon, nagyon zavarba ejtő. Az volt az első alkalom, hogy bármiféle stúdióba betettem a lábamat, még nem tudtam volna megkülönböztetni a mikrofont az erősítőtől. Ráadásul Valgeir az ott tartózkodásunk nagy része alatt mással volt elfoglalva, és nem vett annyira részt a munkálatokban, mint korábban számítottam rá. Úgyhogy akkor, amikor Izlandról hazaértünk, teljesen össze voltam zavarodva, és rádöbbentem, hogy az album még igazából készen sincsen. A hangmérnököm, Daniel hívott meg ezután a hálószoba-stúdiójába, és ő volt az, aki a produkciónak többé-kevésbé az egészét magára vállalta. Neki köszönhetem, hogy a lemez egyáltalán elkészült.

Mi változott a Floriography és a második albumod, a Set the House on Fire között? Mintha az utóbbi kissé „érettebb” lenne, ha lehet ilyet mondani.

Én épp fordítva gondolom! A Floriography esetében pontosan tudtam, miképp szeretnék a felvételeken bizonyos dolgokat visszaadni, csak az volt nehéz, hogy azokat el is tudjam érni. A Set the House on Fire munkálatai alatt valójában fogalmunk sem volt arról, mit csinálunk, és a munkákba teljesen új módon vontunk be másokat is. Egy sokkal játékosabb lemez született így, és még mindig szívesen hallgatom újra időnként.

Legtöbbször angolul énekelsz, de a Kæm va du? dalainak dalszövegei mind norvégul vannak. Gondolod, hogy különböző nyelvek alkalmasabbak különböző érzések kommunikálására?

Igen, persze! A Kæm va du? dalszövegeinek pedig olyan verseket választottam, amelyeket Senján írtak, a szigeten, ahonnan származom. Angolul ezeknek nem is lenne túl sok értelmük, ugyanúgy, ahogy a brit nemzeti himnusz sem tudna sokat mondani norvégul.

Az album pedig épp Senját kívánja bemutatni: mit szerettél volna elmondani vele? Milyen volt ott felnőni?

Nem tudom, milyen lehet egy nagyvárosban felnőni, szóval nem is igazán tudom felvázolni a különbségeket a kettő között. De az, amit az én szigetemben a legjobban élvezek, az az, hogy a tájhoz rengeteg legenda tapad. Ezek a történetek segítenek, hogy jobban megismerd önmagadat, a saját hátteredet: ahhoz szerettem volna egy kicsit hozzájárulni, hogy ezeket a históriákat ismertebbé tegyem.

A Floriography óta öt év telt el. Megváltoztatta a zeneszerzés és a koncertezés valamiképp az addigi életedet?

Egyáltalán nem, kivéve talán azt a tényt, hogy az utazgatás rengeteg időmet felemészti. Nagyon várom már a jövőnek azt a pillanatát, amikor az emberek abbahagyják, hogy egyfolytában ide-oda repülgessenek, és talán szakítanak majd egy kis időt arra is, hogy ott, ahol vannak, jobban körülnézzenek.

Épp egy új lemezen dolgozol, az elmúlt hetekben az első olyan koncertjeidet adtad, amelyeken csak új dalokat játszottál. Van már valami, amit az új számokról tudni lehet?

Jelenleg egy olyan albumon dolgozom, amelyen betiltott és csak illegálisan játszható számok szerepelnek majd a Föld minden pontjáról. Az elmúlt félévben sok időt töltöttem azzal, hogy dalszövegeket fordítgattam mindenféle nyelvből. Ez sok inspirációt adott. Most pedig a nekikezdek a felvételeknek, nagyjából… 13 nap múlva!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Senja Norvégia második legnagyobb szigete: Pål Moddi Knutsen itt született 1987-ben, egy kis halászfaluban. Moddi első LP-je, a Floriography 2010-ben jelent meg, a lemezt két kategóriában is jelölték a „norvég Grammy-díjra”, a Spellemannsprisenre. 2014-ben két albuma, a 2013 februárjában megjelent Set the House on Fire és az októberben kiadott Kæm va du? is versenyben állt a díjért: ezt végül a Senját bemutató Kæm va du? hozta el, amely 2014 legjobb norvég folkalbuma lett. Live at Jakob Church of Culture címmel 2014-ben dalainak élő felvételeit is megjelentette. Moddi jelenleg új nagylemezén dolgozik.

Kolonics Réka
Fotók: Hilde Mesics
Forrás: kultura.hu

A képek Pål Moddi Knutsen honlapjának hivatalos sajtófotói.

2015.08.10