Dino Adventure

Dinoszauruszok az Árkádban

Nagy sikerű időszaki kiállítás augusztusban – ráadásul ingyen – a győri Árkád bevásárlóközpontban. A minden szempontból meghökkentő, figyelemfelkeltő vállalkozásnál egyrészt adott egy elsődlegesen értékcsere közvetítő hely, ahová nem azért mennek az emberek, hogy tudományos ismereteket gyűjtsenek (hacsak az aktuális divatot nem tekintjük annak), másrészt pedig igenis nagyon jók a látványos, ijesztően „élethű” monumentális dínók.

Sok technikai részletet sajnos nem sikerült megtudnunk magáról az „egyedekről” azon túl, amit ki lehet következtetni: műhabvázon lévő gumi borítás különálló mikromotorokkal, melyek a legnagyobb példányon külön mozgatják a fejet, az állkapcsot, a szemet, valamint a Tyrannosaurus farkát. A lényeg azonban nem ez, hanem, hogy borzongatóan „élethű”!

Magyarországon először nálunk, Győrben mutatták be a Kínában gyártott (igen, ilyet is tudnak) dinókat, s innen viszik a többi bevásárlóközpontba, valamint már külföldi érdeklődők is vannak irántuk.

Nagyon sok minden bevillan az embernek a „barátkozás” során, mint például, hogy miért is szeretik annyira a gyerekek ezeket az ijesztő lényeket? (Valami tudat alatti dolog lehet ez?) Vajon tényleg ilyen volt a színük, esetleg tollasok voltak... Ám talán most mindez mellékes, hiszen itt vannak, meg lehet NÉZNI őket, és egy kis időre valóban igazi közösségi szellem szabadul ki a gyerekek először ijedt sikkantásait felváltó kacagásai során.
 

Csendes Richárd

2014.08.14