Témapark és tanösvény a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban


Közel 700-an voltak kíváncsiak az őslényeket, kőbányászatot, valamint a Fertő-táj növény- és állatvilágát bemutató látványosságokra a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház nyitó hétvégéjén: június 19-én, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar teltházas hangversenyével nyílt meg a felújított Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház.

A nagyszabású koncerttel nemcsak a színházi szezon vette kezdetét, hanem a létesítményhez tartozó tanösvény és témapark is megnyitotta kapuit a látogatók előtt. A kőfejtő felszínén lehet végigsétálni a Sziklai benge Tanösvényen, mely elsősorban a fertőrákosi kőfejtő, másodsorban a Fertőmelléki-dombsor és a Fertő-Hanság Nemzeti Park természeti értékeit mutatja be. A kilátópontokon kialakított tematikus bemutatóhelyek a fontosabb élőhelyeket, az ösvény mellett előforduló védett növény- és állatfajokat, valamint a jelenlegi és a múltbeli tájhasználatot ismertetik.

A barlang kialakulásának történetét, a kőzeteket és a kőbányászat folyamatát mutatja be a témapark, melyet a barlang belsejében alakítottak ki. A kiállításon azoknak a miocén-kori ősállatoknak az élethű mását (ős tengeritehén, megalodon, ősbálna, ősdelfin) is megnézhetik a látogatók, melyek az egykor ezen a területen lévő tengerben éltek. Emellett a kőfejtőben valaha folyt kőbányászatról és a lajta mészkő hasznosításáról is érdekes információkat lehet megtudni.

A tanösvény és témapark október végéig látogatható, és már a nyitó hétvégén is óriási népszerűségnek örvendett: közel 700 látogató, köztük családok, iskolás osztályok és külföldi turistacsoportok is kíváncsiak voltak a Fertőrákosi kőfejtő és Barlangszínház új látványosságára.

2015.06.26