A magyar feltalálók napja

Június 13.

A magyar feltalálók napját az 1989-ben megalapított Magyar Feltalálók Egyesületének 20. évfordulója alkalmából a jubiláló szervezet kezdeményezésére 2009. június 13-án ünnepelték legelőször. Magyarország kiváló tudósok bölcsője volt a múltban, és ma is sok a tehetséges kutató, ahogyan azt a nemzetközi megmérettetések eredményei mutatják.

A világ számos országában évtizedek óta rendeznek már ilyen nemzeti emléknapot. Magyarországon azért esett erre a napra a választás, mert 1941. június 13-án jelentette be dr. Szent-Györgyi Albert egyetemi tanár, Nobel díjas tudós „Eljárás jól eltartható, nagy C-vitamintartalmú készítmények előállítására” című találmányát, amelyre a Magyar Szabadalmi Bíróság 133 789. számon 1947-ben szabadalmat adott. Ez a magyar szabadalom indította el ennek a létfontosságú vitaminnak a gyógyszerré válását.

Tehetséges feltalálók ma is vannak hazánkban. Többek között a tavalyi Feltalálók Világszövetsége (IFIA) világversenyén jól szerepelt Papp József és csapata. Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki karának oktatóiból és hallgatóiból álló team találmányai az első és második helyezést is elhozták. A legjobbnak a csapat Intelligens vasút-irányítási rendszere bizonyult, az ezüstérmet pedig a Bioszféra-védelmi rendszere kapta.

Az intelligens vasút-irányítási rendszer alapja, hogy rádiófrekvenciás jelekkel egyszerre azonosíthatók és követhetők a vasúti szerelvények, vezérelhetővé válnak a váltók, sorompók, jelzők és a pályaudvarok világítása, valamint lehetőséget biztosít az automatizált utastájékoztatásra is. A találmány hazánkban is megvalósulhat, ugyanis a „MÁV, felismerve a nyertes innováció jelentőségét és hazai vonatkozását, együttműködést tervez az Óbudai Egyetemmel”- tudtuk meg egyetemi forrásból.

A második helyezett Bioszféra-védelmi rendszer lett, mely elsősorban az erdővédelemben játszhat szerepet. Papp József vezető kutató szerint „a rendszer komplex mérőeszközökre épül, melyek összetett méréseikkel jelzik megfelelő szerveknek (rendőrség, tűzoltóság), ha valahol erdőtűz keletkezett, vagy ha illegális fakitermelést végeznek. A riasztással gyorsan lokalizálni lehet a problémás területet”. A rendszer prototípusa forrás és befektető hiányában még csak részben készült el a kutatók saját finanszírozásában, de a versenynek köszönhetően élénk az érdeklődés az erdőtüzektől gyakran sújtott Ausztráliából. Gratulálunk a józsefvárosi csapatnak az elért eredményhez, és bízunk benne, hogy itthon is megvalósulhatnak az innovációik.

Forrás: jozsefvaros.hu


A teljesség igénye nélkül néhány magyar feltaláló és a találmányaik:
Dinamó – Jedlik Ányos (a találmányt Ernst Werner von Siemens szabadalmaztatta)
Szódavíz – Jedlik Ányos
Eötvös-inga – Eötvös Loránd
Golyóstoll – Bíró László József
Hangosfilm – Mihály Dénes
Helikopter – Asbóth Oszkár
Telefonközpont – Puskás Tivadar
Rubik-kocka – Rubik Ernő
Holográfia – Gábor Dénes
Jendrassik-gázturbina – Jendrassik György
Neumann-elvek – Neumann János
Basic nyelv – Kemény János
Nukleáris láncreakció – Szilárd Leó
Antimonos kéregöntés – Ganz Ábrahám
Hengerszék – Mechwart András
Hexuronsav C-vitamin – Szent-Györgyi Albert
Organoterápiás és szintetikus gyógyszerek – Richter Gedeon
Béres-csepp – Béres József
Világvevő rádió (forgókondenzátor) – Korda Dezső
Villamosvasút és fázisváltós villamosvontatás – Kandó Kálmán
Transzformátor – Bláthy Ottó, Déri Miksa, Zipernowsky Károly
Porlasztó – Bánki Donát és Csonka János
Bolygóműves sebességváltó – Galamb József (Ford T-modell)
Részecskegyorsító – Simonyi Károly
Humanoid látómodul (PAL-optika továbbfejlesztett változata) – Greguss Pál
Filmfelvevőgép – Mihályi József
Telehor, az első tévéadó – Mihály Dénes
Televízió-képcső (modern nagyfelbontású televízió) – Tihanyi Kálmán
Színes televízió és mikrobarázdás hanglemez – Goldmark Péter Károly
Pattantyús-módszer – Pattantyús-Ábrahám Géza

Érdekességek:

Az európai feltalálók napja november 9-én van, Hedy Lamarr születésnapjának tiszteletére. Hedy Lamarr (született Hedwig Eva Maria Kiesler, Bécs, 1913. november 9. – Casselberry, 2000. január 19.) osztrák születésű amerikai színésznő és feltaláló, aki a frekvenciaváltású (frequency-hopping) adó-vevő rendszert kitalálta, amit torpedók irányítására használtak. Ezt a napot hivatalosan három országban tartják: Németország, Ausztria és Svájc.
Argentínában a feltalálók napja Bíró László születésnapja. Bíró László József (spanyolul Ladislao José Biro, született: Schweiger László József, Budapest, Terézváros, 1899. szeptember 29. – Buenos Aires, 1985. november 24.) magyar újságíró, festőművész, feltaláló, nevét legismertebb találmánya, a golyóstoll tette világhíressé. 

Összeállította: Szabados Éva


Források: wikipédia.hu, http://sulihalo.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.06.13