A halhatatlanság rózsája

Mesés találkozó Boldizsár Ildikóval a Könyvhéten

Az élet minden aspektusával, így az időskorral is foglalkozik Boldizsár Ildikó meseterapeuta, aki június 5-én pénteken, 16 órakor mutatta be Mesék boldog öregekről című kötetét az Ünnepi Könyvhét közönségének. A bölcs gondolatokkal és szépséggel átitatott találkozó varázslatos élményt nyújtott a résztvevőknek, és bizonyosan mindenkiben felébresztette vagy megerősítette a mesék szeretetét.

A mese az kell, mert az Élet forrásához vezeti az embert.” Igaz ez a Mesék boldog öregekről tematikus gyűjteményre is. Hiszen az egyik üzenete az, és nemcsak idősek számára, hogy minden napban találjuk meg a legszebb pillanatokat. Ennek a szemlélődésnek a gyakorlása tehet képessé minket arra, hogy elkezdjük látni a rejtett dolgokat. Boldizsár Ildikó egyik kedvenc japán meséjével példázta ezt a jó tanácsot (A halkő).

Egy bizonyos életkor után egyre kevesebb dologra van szüksége az embernek. Ez a megtisztulás a letisztultság elérésének lehetőségét és feladatát nyújtja az időskorba lépőnek. Aki jól csinálja, nyugalmas derűben töltheti élete hátralévő részét, élete új értelmet nyerhet a megváltozott képességek birtokában.
Sokaknak fáj a megbecsültség hiánya. Éppen ez volt az egyik oka a kötet születésének. Boldizsár Ildikó, látva az elszomorító példákat, elhatározta, hogy utánajár, mit tanítanak ebben a témakörben a mesék. És kincsekre lelt, melyekből immár bárki részesülhet a könyv elolvasásával. A boldogság nem pottyan az ember ölébe, meg kell dolgozni érte. Ennek a módját járják körbe a színes történetek, melyek különféle helyzeteket mintáznak. Az utolsó fejezet szól a fiatalok és öregek kapcsolatáról.

A könyvbemutató oldott hangulatának köszönhetően a közönség nagyon aktív volt, tartalmas és jókedvű beszélgetések alakultak ki. De a fénypontot Boldizsár Ildikó mesélése jelentette, mellyel igazi szívhez szóló ajándékot adott a jelenlévőknek. A hatás mély meghatódás volt, melyet az igazzal való találkozás váltott ki. Ez az a különleges gyógyító hatóanyag, amellyel Ildikó már 15 éve eredményesen tanítja, kezeli a hozzá fordulókat. Jó volna, fogalmazta meg, ha az utóbbi száz évben gyermekműfajjá vált mese újra mindenki életében helyet kaphatna. Ezt segíti a hét kötetes sorozat, melyben különböző kérdésköröket körbejáró gyűjtemények találhatóak. És az a Mesekalauz, mely kiváló segítséget jelent a mesék megértésében.

A délutáni találkozó a Halhatatlanság rózsája című örmény mesével zárult, melynél méltóbb befejezést elképzelni sem lehetett volna. Hiszen a boldog öregkor, és összességében a derűs élet alapját a mitológiai gyökerű mesékben megjelenő világkép adja. Ez a világkép visszavezeti az embert a teljességhez. Arra tanít, hogy ne elégedjünk meg a felszínnel. Bíztat, hogy keressük meg a kertünk elrejtett zugában várakozó rózsát. És tanuljuk meg a gondozását, hogy a történet hősével együtt ráleljünk az örök Élet forrására.

Szabados Éva


2015.06.10