Tőke Péter Miklós

Egy sokoldalú győri művész

Tőke Péter Miklós Győrött született 1945. augusztus 3-án. A Liszt Ferenc utcai Általános Fiúiskola után a Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett 1963-ban, majd három évig fizikai munkás volt a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban. Ekkor született a BUBU nevű képregény-figurája, amelynek a képtörténetei kéthetenként jelentek meg a gyári lapban, a Rábában.

1966-ban felvételt nyert a Pécsi Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakára. Már a főiskolán három önálló kiállítása volt, és egy ízben megnyerte a felszabadulási pályázatot. Pécsett – többek közt – plakátokat, emléklapokat, könyvjelzőket tervezett a helyi Vöröskereszt számára. Tanulmányai végeztével hazatért Győrbe, s itt a Centrum Áruház grafikusa, majd a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat dekoratőre lett. Bekapcsolódott a Népi Iparművész Kör, a Győri Rajzstúdió, a Képzőművészeti Kör munkájába, alkotásai megjelentek kiállításaikon és a megyei tárlatokon. Egyik alapító tagja a győri Kassák Lajos Ifjúsági Kollégiumnak, a tagsági igazolványukat is ő tervezte.

Első önálló győri kiállítása 1971-ben volt a Technika Házában, amelyet Tóvári Tóth István Munkácsy-díjas festőművész nyitott meg. Legnagyobb grafikai sikerét 1975-ben érte el a KISZ megyei pályázatán, ahol képeit első díjjal jutalmazták. Második, nagy jelentőségű kiállítása 1975-ben volt a Győri Műcsarnokban, amelyet szintén Tóvári Tóth István nyitott meg.

Az irodalommal 1970-ben kezdett aktívan foglalkozni. Több írása és rajza jelent meg a Kisalföld c. megyei napilapban. 1974-ben a megyei felszabadulási pályázaton díjat nyert Bíborerdő c. fantasztikus novellájával. Ugyancsak 1974-ben jelent meg A robot és a madár c. tudományos-fantasztikus meséje, színes rajzaival, képeskönyv alakban a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában. 1990-ben az ausztriai Rustban volt önálló kiállítása, ahol könyveit is bemutatta.

1981-től 1992-ig szabadfoglalkozású író. A Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályának tagjaként különböző kiadóknál jelentek meg könyvei – kezdetben „Tőke Péter”, majd 1999-től „Tőke Péter Miklós” név alatt –, többnyire saját illusztrációival: A nyevigák, A szerencsés aranyász, Óriásvilág, Veszedelem az ősvilágból (melyért a Móra Kiadótól 1987-ben Nívó-díjat kapott), Veszélyes idősík, Afrikai nyomozás, Veszélyes szafári, A kocka hatalma. Írásaiban a gazdag ismeretanyagot izgalmas, olvasmányos formába önti, ezáltal jól hasznosíthatóak a gyermekek környezeti nevelése során, segítenek megismerni és megszeretni a természetet, a néprajzot. Hanyistók, a láp fia c. (talán legismertebb) könyvében a legenda szerint a Hanság mocsarában talált „víziember” történetét dolgozza fel, s a fordulatos események során rendkívül érdekes ismereteket oszt meg olvasóival a hatalmas ingoványról, a környék lakosairól és a boszorkányüldözés koráról.

A rendszerváltozást követően tizennégy éven át a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központban tanított, onnan ment nyugdíjba 2007-ben. Jelenleg a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) megbecsült tagja. Kimagasló pedagógiai munkásságáért 2004-ben Győr város Péterfy-díját, majd 2005-ben elsőként Győr város új, irodalmi Aranyhajó-díját kapta meg. 2014-ben a Győri Önkormányzat Pro Urbe díjjal jutalmazta életművét.
 

Molnár György


2014.07.23