Nemek, répák, gyurmák, avagy a megbocsátás művészete
kompACT: Don

Mozart Don Giovanni-ja, valamint Moliére Don Juan-ja Fekete Anikó drámapedagógus-rendező csoportjával összeállva nyitotta meg délelőtt a győri színjátszó fesztivál második napját, Don című produkciójukkal.

A zömében győri fiatalok immáron harmadik éve dolgoznak együtt a marcalvárosi Krúdyban. Előadásuk címe egyszerűen megragadja a korábban említett két mű főszereplőinek közös vonását: a nevüket. Ez a név napjainkra gyakorlatilag beépült a köztudatba, említésére mindannyiunk előtt felsejlik az a bizonyos férfialak. A nézőtérre ülve pedig jogosan várhatunk féltékenykedést és faképnél hagyott hölgyeket.

Történetünk az elsötétített térből feltörő, csoportos kéjjel teli hangokkal, majd az ezt követő anyagyilkossággal kezdődik, központjában egy, a főhőst szimbolizáló fekete bukósisakkal, illetve egy háromfejű, fehér, őrző-védő és egyéb funkciókkal ellátott sokoldalú lénnyel. Női nevekkel, rövid szoknyákkal, félmeztelen férfi felsőtestekkel, fülbemászó dallamokkal és néhány kontaktelemmel egyaránt találkozhattunk. Megismerhettük, feleleveníthettük a szerelem olyan különböző hiány- és előfordulási formáit, mint mikor a férfiember ikerpárnak csapja a szelet, vagy kínos mellékhelyiségbeli tartózkodás alkalmával találja el Ámor nyila. Esetleg egy gyászoló egyedet megkörnyékezve, kihasználva a gyengébbik nem pillanatnyi érzelmi megingását. (Ráadásul épp azét, akinek édesanyját eltette láb alól.) Eközben természetesen az élettárs és az új préda mellett számtalan forró vasat tart még a tűzben.

Színre került a különféle emberi kapcsolatok baráti oldala is, mely Don és Leo közt szövődött. Nem maradhatott ki az a tipikus jelenet sem, mikor a legjobb haver nője is felkerül az aktuális palettára. Ám a nagy és szenvedélyes féltékenységi megnyilvánulások közepette a nézőtér soraiban épp sárgarépát pucoló, majszoló, majd azzal kardként hadonászó kötényes fehérnép feláll. A publikumnak élettörténetén keresztül – melybe beleszőtte románcát kilencujjú Pistával is – nagy hévvel vázolja fel az ellenkező nem ádáz oldalát, és kifejti, hogy legszívesebben mit tenne legbecsesebb szervükkel büntetésként. A tapasztalt nő megformálása a legjobb színészi alakítás különdíját vonta maga után Szalai Friderika számára. Maga a produkció pedig a leginteraktívabb előadás emléklapját kapta meg az előbbi oktató célzatú monológon túl azért is, mert Don előszeretettel ült bele a nézők közt helyet foglaló lányok ölébe, az ikrek pedig alapos biológiai/földrajzi ismeretekkel könyvelték el a közönség egyes tagjait különféle fás szárú növényekként.

Az előadás végén pedig tetszőlegesen bombázhattuk elégtétel gyanánt a mi kis kujonunkat gyurmagolyókkal, vagy esetleg adhattunk neki még esélyt. Nőként, férfiként, vagy akár személyes tapasztalatból.

Fókusz Diákszínpad: Ki a macska?

Mennyi a macska? És egyáltalán hol a macska? A fesztivál első napján mutatkozott be Győrben a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad Ki a macska? című előadásával, melyet csoportvezetőjük, Jarábik Gabriella rendezett.

Munkájuk Hajnóczy Péter 1962-es, azonos című novellájára épült. A különbség abban mutatkozik meg, hogy a fiatalok az eredeti mű által megjelenített rituális állatkínzást az általuk fontosnak tartott emberi problémákkal tették szimbolikussá. A végeredmény a fesztivál azon kevés előadása közé tartozott, mely bátorkodott igazán komoly, tabuszámba menő társadalmi krízishelyzeteket színpadra vinni, éppen ezért a legprovokatívabb előadásért járó díjat érdeme ki.

Kifejezetten izgalmas és erős képi megjelenést választottak indításként: öt különböző, egymásra halmozott szék csúcsosodott ki bábeli toronyként, mely megannyi, gyászában is színes emberi sorstörténetet rejtett magában. A zaklatott hangvételű, darabos zenei bejátszás kék fényekkel egészítette ki a kezdő kompozíciót, majd egy fiúhang törte meg a csendet, a történetet keretbe foglaló narrátorként az ominózus novella részleteivel. A lerombolt vár egyes darabjai később öt lány menedékhelyeként szolgáltak a visszaemlékezések reprezentálásakor. Szinte macskaként fonódtak az ülőalkalmatosságokra, onnan követték társaik mondandóit.

A fiatal lányokat nevelő szülők fejében az esetek többségében lejátszódik az a képzeletbeli film, hogy valami szörnyűség fog történni, ha elengedik gyermeküket szórakozni. Elmegy egy helyes, kezdetben kedvesnek tűnő fiúval, aki a naivitást kihasználva áldozatát egy eldugott helyre csalja, s egy életre megpecsételi a sorsát azzal, hogy megerőszakolja. A lány természetesen nem tud szabadulni a gyötrő emlékképektől, de arra nem viszi rá a lélek, hogy mindezt a hozzátartozók vagy a hatóságok előtt nyilvánosságra hozza. A bántalmazott lány szerepében Touati Karent láthattuk, aki meggyőző színészi játékáért kapott különdíjat a fesztiválon.

Szorosan összefügg a korábbi tragédiával annak a lánynak a története, aki munkakeresés céljával, bízva az emberek jóindulatában indul el külföldre, s szerencsétlenségére egy emberkereskedő banda újabb portékájává vált, s életben maradásának egyetlen biztosítéka a teste volt. Egészen addig a napig, míg egy isteni csoda folytán „börtönének” ajtaját nyitva felejtették, így meg tudott szökni. A különbség az első áldozathoz viszonyítva csupán annyi, hogy ő habozás nélkül rohant szüleit és a rendőrséget hívni.

Volt, aki idegenek által, más közvetlen hozzátartozója által szenvedett el atrocitásokat az élettől. Vérszerintinek hitt édesapjától, egy olyan férfitól, aki nem tudta elviselni, hogy feleségét, valamint az asszony félrelépésének gyümölcsét tétlenül nézze egy életen át. Sajátos, egyben a korábbiakhoz kapcsolódó eset annak a lánynak a története, akit szintén egy férfi nem hagyott nyugodtan élni: saját tanára keserítette meg az életét. Egy olyan ember, aki szánt szándékkal kipécézett magának egy diákot, és életcéljának érzi tanulmányi eredményének tönkretételét, beteges hozzáállásával tulajdonképpen megnyomorítani egész életét. Végül egy kezdetben szórakozni kívánó fiatalból lett visszaeső öngyilkosjelölt belső vívódásait követhettük nyomon, akiről megtudtuk, hogy tulajdonképpen ambivalens érzéseket táplál saját maga vagdosásával kapcsolatban. Ez a belső harc vetült ki a szemünk előtt a színpadra.

A produkció végén a fények és hangok visszatértek, ám a székek szanaszét szóródva maradtak a térben. Hiszen az ilyen élettörténetek után egyetlen áldozat sem tudja minden nehézség nélkül, maradéktalanul újjáépíteni életét. Talán a nézőben is el kell telnie időnek ahhoz, hogy összepakolja mindezt, saját magában.

Hashtag, avagy puszcsi, szercsi, lávcsi, yoo???
Középső Arrabona: Hashtag

Az RDT keretein belül a fesztivál második napján láthattuk az egyik helyi diákszínjátszó csoport, a Középső Arrabona Hashtag című előadását, mely az idén debütáló minősítések kiosztása során a szombathelyi Reményik Suliszínházzal egyetemben Diplomát szerzett, így az országos fordulón képviseltetheti magát.

A csoport ebben a felállásban idén kezdett el dolgozni, találhatunk köztük hat, illetve egy-két éve játszó tagokat egyaránt. Drámapedagógus-rendezőként Balláné Bálint Bernadett és Balla Richárd párosa segítette a fiatalokat a produkció létrehozásában, melyben felfedezhetünk részleteket Tasnádi István East Balkán, illetve Németh Ákos Deviancia, Autótolvajok és Webáruház című drámáiból, amit a vezetők és a diákok improvizációs gyakorlatokból megalkotott saját szövegrészletei egészítettek ki igazán kerek egésszé.

Az előadás címe egy olyan neologizmus, melyet nehéz lenne definiálni, de legalább annyira felesleges is, mivel a jelenlegi fiatal generáció előtt nem hat olyan ismeretlennek ez az újkeletű szó. Ez a „kettőskereszt” a cybervilág lakóit közösségbe kovácsolta, ám az internet és az ominózus közösségi oldal által nyújtott korlátlan véleménykifejtés következtében akár szét is zilálhatja a már meglévő emberi kapcsolatokat.

Tulajdonképpen erről van szó: kötelékekről, kötetlen fiatalokról, akiknek életébe a kötelesség is lassan be-befigyel. Nincs hiány a legtipikusabb pozitív és negatív életképek felvonultatásából, így a féktelen bulikból, a pénzből, az illegális élvezeti cikkekből, a társas, családi és baráti kapcsolatok árnyalataiból, a szerelem és szexualitás különféle fázisaiból, az ezeket megkönnyítő vagy szétrobbantó digitális forradalmi eszközökből és a felnőtté válás rögös útjának felmutatásából, az ezzel járó önállósodási folyamatból. Ezek a sajátos humorral fűszerezett mozaikdarabok a kijózanító abortusz tabuszerű, drámai továbbtördelésével a produkció végére egy komplett társadalmi-korosztályi képet nyújthattak a néző számára.

Mit csinál egy „gyerek” a konzervatív „ősök” tiltása ellenére (vagy egy fitnessőrült anya mellett)? Mennyi az annyi, ha dózisról, ha „szelfikről”, ha felek közti kommunikációról van szó? Miként szembesülhetnek a szülők a korosztályi sajátosságokkal, az úgynevezett második dackorszak visszásságaival? Ilyen és hasonló kérdéseket tehetnénk fel a témát boncolgatva. Ízig-vérig kortárs alkotást láthattunk, illetve erősen szlengesített változatban hallhattunk – jól ismert mai slágerekkel és kellékként persze lufikkal megtűzdelve.

Főszereplőt nehezen tudnánk kiemelni, szinte azonos súllyal rendelkező szerepek megformálását követhettük nyomon az előadás folyamán. A diákok gyakorlatilag saját közvetlen környezetükről és élethelyzeteikről játszottak, így valószínűleg örömjátékként élték meg a produkció minden mozzanatát, hiszen bátran fordulhattak személyes tapasztalataikhoz.

Hermann Brigitta
Fotók: Már Bálint

A XXVI. Nyugat-Dunántúli Diákszínjátszó Találkozó (RDT) további beszámolói:
- Karácsonyi ének, A stég – Labanc Dániel
- Indul a görög aludni, Vérnász – Lőrincz Marianna
- A magunk megvalósításának néhány változata, .!? – Kövesi Csenge
- Semmi, Balhéé – Simon Anna
- Egy újabb angyal bukása, Vérnász – Varga Márta