Ennek okán nagyon szkeptikusan vettem kézbe Nick Page könyvét; felkészültem rá, hogy Jézus minden lesz benne, csak fehér ember nem. És kiderült, néha jó, ha az ember erőt vesz magán, és olyat is elkezd olvasni, amivel szemben fenntartásai vannak. A leghosszabb hét először is nem regény, hanem Jézus utolsó földön töltött hetének fantasztikus feszültséggel, alapos kutatómunkával, remek stílussal megírt története. Nagyon „ütős”, pestiesen szólva. Katolikus és keresztényszempontból van megírva, ami manapság már eleve ritka, ugyanakkor nyitott a modern kutatások eredményeire (amelyek egyébként egyre inkább hajlanak arra, hogy igen komoly történelmi magja van Jézus kereszthalálának). Több szempontból vizsgálja a történéseket az író, hol Kaifás, hol Pilátus, hol az apostolok bőrébe bújva. Ha van tíz könyv, amit nem tudtam letenni fél percre sem, akkor ez köztük van.

Page könyvében Jézusnak nincs kurtizánból lett felesége, nincs gyermeke sem, aki Franciaországba menekült, nincsenek benne titkos szervezetek, se templomos lovagok. Van benne viszont egy nagyszerű korábrázolás – ott lehetünk a húsvétra készülő vérszagú Jeruzsálemben Kr.u. 33-ban – és van benne egy hős, aki minden áldozatra kész az elesettekért, szegényekért és reményvesztettekért. Ennél több nem is kell. Talán bele lehet kötni itt-ott, ahol inkább a képzeletére hagyatkozik, és néha a XX. századi párhuzamai nem súrlódásmentesen passzolnak a sztorihoz, de ki akarna több élt csiszolni egy briliánsra…

Talán túlzásba viszem az ömlengést, de régen gyakorolt rám ekkora hatást könyv (Sienkiewicz Quo Vadis-a és az elmaradhatatlan Gyűrűk ura). Nem részletezi a borzalmakat, mint Mel Gibson Passiója (ami szerintem egyébként szintén remek), mégis nagyon feszes és izgalmas a történet, akkor is, ha tudjuk, mi a vége. A feszültséghez hozzájárul, hogy kiemelkedő Lelik Krisztina fordítása (nem vetettem egybe az eredetivel, de a magyar szöveg bitang jó).

Tulajdonképpen egy panaszom van a könyvvel szemben, de ez kizárólag a kiadónak szól. Egyetlen egyszer forgattam végig a könyvet, és már atomjaira hullott szét, mint az Argentin válogatott Németország ellen. Eleve nem szabadna kiadni fűzött könyveket, csak kötötteket, de ez még a fűzöttek közt is a legszánalmasabbak egyike. Egy ilyen könyv sokkal jobb nyomdai (van benne néhány hiba) és kötészeti kiadást érdemelne.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.