A múlttal a jelennek üzent a magyar romantika egyik legnagyobb költője, aki a reformkor szelleme ihlette művel nemzetünk öntudatának fokozásául fogott tollat. Ez a kor két égető problémával találta magát szemben, melyek megoldása egy új nemzedékre várt, akik a nemzeti függetlenségért és a polgári átalakulásért szálltak síkra. Egy olyan nép sorsa kiáltott változás után, amely a Kárpát-medencét több, mint 800 éve lakta, nevet, tekintélyt szerzett történelmi teljesítményével az európai népek nagy családjában, és nehézzé váló sorsán szándékozott javítani. Biztató iránytűként ehhez színes, sikerekkel gazdag múltja szolgálhatott.

A történelem során számos alkalommal kellett életrevalóságunkat igazolni, s ezt fegyvereinkkel értük el. Heroikus helytállásunkat, Európa-szerte elismert katonai győzelmeinket gyakran vereségek árnyékolták, de a katonai kudarcok nem egyszer helytállásunk ellenére következtek be.

Minden kor művésze érzékeny a történelmi időszakok rezdüléseire, s a maga eszközeivel reagál rájuk. Mi sem természetesebb, mint hogy az egyes korszakok politikai, katonai eseményei előkelő helyet kapnak munkásságukban. A költők gyakran maguk is fegyvert ragadtak a hon védelmében, így olyan személyiségeket is adott a Haza, akik tevékenységében a költészet, a politika, a hadtudomány, valamint a fegyveres küzdelem együttesen öltött testet.

A megyei könyvtár március 6-i Hangraforgó-estje a katonaénekek, -indulók, -nóták gazdag palettájáról válogatott. A főszereplő zenész- és házaspár F. Sipos Bea és Faggyas László mottóul az 1848-as szabadságharcot idéző „Most szép lenni katonának” című lelkesítő dal első sorát választotta. Fellépésük során az egyes korszakok zenei felidézéséhez „gyökereinkhez” nyúltak vissza. Kezdő műsorszámuk Álmos vezér fiát, Árpádot idézte, akinek oroszlánszerepe volt a Kárpát-medence birtokba vételében, majd ötszáz évet átugorván a törökverő Hunyadi János királlyá lett fiának dicsőségét zengték.

Ez mintegy választóvonalként húzódott mind az est, mind pedig a történelem folyamán. Az egykor virágzó, nagyhatalmi aspirációkat dédelgető, és akként viselkedő királyság hamarosan az oszmán hódítóval vívott élethalálharcot. A középkori Magyarország bukása, majd három részre szakadása sem jelentette azonban katonai dicsőségünk végleges bealkonyulását. A török hódoltság korszaka bőven kínált lehetőséget „vitézségnek formálására, emberségnek példájára” – hogy Balassit idézzük.

S máris a katona-költő munkásságánál tartunk, melynek költészetéből estünk szereplői mélyen merítettek. Balassi Bálint ellentmondásos személyiség volt, akinek élete számtalan kalandon, menekülésen ment keresztül, s ez kitűnően vallott költészetében. Az Egy katonaének című megzenésített vers festette le előttünk a végvári élet mindennapjait, veszélyeiben mutatván meg ezen életforma szép oldalát a telet elűző tavasz derűs képeivel összhangba hozva.

A későbbi korok sem bizonyultak kevésbé emberpróbálónak. Amíg a XVI-XVII. században vérünk „Két pogány közt egy hazáért” folyt, a XVII. század úgy köszönt el, hogy megértük a históriai „Holdfogyatkozást”. Az oszmánok vereségével a magyar várakról lekerült a török félholdas zászló, de az osztrák fennhatóság teljessé lett az újraegyesült ország felett.

A hajdúk katonai erényeiket már a XVII. században is megcsillogtatták, s ennélfogva az est egyik szereplőivé is váltak a Hajdútáncok műsorra tűzésével. Dicsőségüket tovább mélyítették a Rákóczi-szabadságharcban. A kuruc kor költészete szülte a harci lelkesítő indulókat. Tyukodi pajtás és Csínom Palkó valamint Csínom Jankó fémjelzi e kor függetlenségi harcainak emlékét.

A szabadságküzdelem bukása után harcosaink mint Mária Terézia segítői tűnnek fel. A királynőért „Életünket és vérünket” közismert felkiáltással indulnak harcba. Hadik András Berlin megsarcolójaként tett szert máig sem halványuló hírnévre, a Birodalom megmenekült, de értékes darabja, Szilézia elveszett. Komoly próbatétel elé állította nemcsak a Habsburg Birodalmat, de az egész feudális Európát a termetében kicsi, de sikereiben óriásivá nőtt korzikai, aki a tüzértiszti iskola növendékéből a császári trónusig jutott, s Európában hegemóniára tört, sőt világuralmi ambíciókat táplált: le akarta küzdeni a tengerek urát, a brit oroszlánt. Magától értetődik, hogy hódító szándékainak kereszttüzéből a Habsburgok sem vonhatták ki magukat.

A magyar történelemben azért van kiemelt szerepe a napóleoni háborúknak, mert a nemesi felkelés utolsó csatáját, egyben hattyúdalát hozták. Petőfi emléket állít a Napóleon ellen vívott kismegyeri csatának, versében igaztalanul marasztalja a nemességet, de ez feudalizmus elleni szemléletéből fakad, illeszkedik egyéb – a nemességet nem éppen hízelgően aposztrofáló – verseihez.

A történelmi hitelesség megköveteli, hogy ne tagadjuk meg az elismerést a hősiesen helytálló, kiváltságosok alkotta hadtól. Itt Dávid harcolt Góliáttal, de nem a biblikus eredménnyel. Mondhatjuk, igazolódott, hogy korszerű tömegsereggel nem lehetett a siker reményével szembeszállni. Természetesen ebben az időszakban is szövődtek lelkesítő költemények. Itt Pálóczi Horváth Ádám munkásságát kell megemlíteni, ő is szerepet kapott a műsorban, több ritka katonadal hangzott el ebből a korból is.

Néhány évtized múltán aztán újra dörögtek az ágyúk. A tét nem volt kisebb, mint az, hogy sikerül-e újra megteremteni a független Magyarországot. A megszerveződött honvédsereg Kossuth Lajos nevével s zászlaja alatt ment a harctérre. Az 1848 szeptembere és 1849 augusztusa közötti időszak mindörökre emlékezetes marad. Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló, Komárom kitörölhetetlen nyomai a dicsőségnek, a szabadságharcra emlékeztető dalok szálltak a könyvtár klubjának éterébe.

A művész házaspár csodás énekhangját hangszerek sora támogatta. Az ismert hegedű, gitár és dob mellett török kort idéző, kuriózumnak számító egzotikus hangszer is megjelent. A közönség megtapasztalhatta a tárogató nyújtotta lehetőségeket is – ez utóbbi hangszer a harcokban is komoly szerepet kapott.

Mint ahogyan megszokhattuk, a zenei csemegén kívül a műsor szereplői egyéb meglepetéssel is készültek: vendégül láttak egy rendkívül színes egyéniséget, Horváth György keramikust, aki szintén a költészet és zene szerelmese. Élete pozitív példa arra, hogyan társul a képzőművészet és a zene egy ember élettörténetében, aki elmondhatja magáról, hogy mind a képzőművészet, mind pedig a zene kifejező eszközeiben otthonosan mozog. Hangraforgóék és Horváth György közös produkcióval örvendeztettek meg bennünket. A vendég arról vallott, hogyan tette meg az első lépéseket az anyagformálás terén, s mélyült elkötelezettsége a művészetek iránt. Megtudtuk, hogyan találkozott a zenével egészen a tárogatóig.

Egy avatott művész maradéktalanul kihasználja a hangszerben rejlő lehetőségeket, s ezt megosztotta az ámuló és tetszést nyilvánító publikummal. A dörgő tapsnál nincs nagyobb elismerés, hisz a művész a befogadóknak alkot, énekel, szaval, fest, formáz anyagot. A szereplők sziporkázó humora fűszerezte a produkciót, érezni lehetett, amikor a humor spontaneitása kacagtatta meg a nézőtéren ülőket. Horváth György néhány általa formált tárgyat is hozott erre az estére.

A műsor az 1848-49-es eseményekre utaló zenei anyaggal zárult, de a program folytatása kiegészíti a katonai hagyományok témakörét, így az nem marad torzó. A következő hónap műsora a költészet napja jegyében zajlik majd, így stílszerű a vendég személye is: Gülch Csaba író, költő, újságíró, magyartanár lesz a meghívott. Júniusban a Hangraforgó együttes Radnóti jegyében készül, s a XX. század történelmi viharai, az azt tükröző versek megzenésítése lesz az intellektuális főszereplő.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Hangraforgó Klub a megyei könyvtárban

28 kép