A kiállítást Rechnitzer János műgyűjtő, egyetemi tanár nyitotta meg a következő szavakkal:

„1999. márciusában, 16 évvel ezelőtt, az akkor MTA Galériának hívott műintézet első kiállítása Kovács Ferenc szobrainak bemutatója volt. A Kolozsváry-gyűjtemény több kiállításán láttam a bájos, elemi erőt sugárzó groteszk szobrokat, nem ismertem az alkotót, akivel aztán Zoltán Sándor hozott össze egy váci kirándulás alkalmával.

Egy panelház vagy blokkház második emeleti kispolgári lakásának egyik szobája volt Kovács Ferenc műtereme, egyben a lakószobája, az élettere, a kiállító terme. Ledöbbentő volt a színes, pazar, változatos összevisszaság, a gipsz, a fák, a fadarabok, a különféle kellékek halmaza, aztán a művek, a halomban heverő szexlapok, a bevetetlen ágy s festékek átláthatatlan tengere. Ott állt egy idős, kicsit megtört úr a maga csalafinta, pontosabban huncut mosolyával. Vélhetően már túlesett egy kisebb agyvérzésen, hiszen a szája enyhén ferde volt, a beszéde kicsit sejpítő, az egyik kezét mintha nehezebben mozgatta volna, de kedvesen, lelkesen fogadott bennünket.

A zűrzavaros környezet, a művek tarkasága és látványos összevisszasága ezen az első találkozón csak egy rövid beszélgetést engedett meg, inkább a rácsodálkozás (hű-ha effekt), a felfedezés órácskái voltak ezek, mint a mélyebb megismerkedésé. Megbeszéltük a kiállítást, aminek roppantul örült, majd  néhány nap múlva elmentünk a művekért, amikor szintén nem sokat beszélgettünk.

A kiállításra Feri bácsi feleségével érkezett, aki egy igencsak egyszerű asszony volt. Maga sem értette, hogy miért kell ezeket a szobrokat készíteni, így nyugdíjban – mondta – mással is lehet foglalkozni. Főleg azon művek ellen ágált erősen, amelyek a leplezetlen valóságában mutatták be a testiséget, legyenek azok aktok (Vénuszok), vagy éppen kentaurok, amint lányokat rabolnak, netalán tán a cirkusz nagyidomú hercegnői.

Kovács Ferenc nem tudott egy helyben megmaradni, 40 év alatt 35 munkahelye volt, gépkocsivezető és kocsikísérőként vonult nyugdíjba. Fiatalkorában besegítő volt egy helyi kegytárgykészítőnél, majd egy pesti szobrásznál, ahol elsajátította a szakma elemi fortélyait. Itt tanulta meg alkalmazni a gipszet, a fa festését, színes anyagokkal való díszítést. Nyugdíjba vonulása után a nyolcvanas évek közepétől kezdett el szobrászkodni, újra rátalált a gipszre, a kész – néha sokféle anyagból összetákolt – faszobrait befestette, azokat szabálytalan anyagokkal egészítette ki, ragasztotta össze. Emlékszem, azt mondta: Mindig bennem voltak a szobrok, a faragás, a festés, csak a nyugdíj után tört ki belőlem!

Kovács Ferenc  művészete több szegmensből áll. S ezek a rétegek, néha ismétlődő figurák, újra és újra feldolgozott témák, kompozíciók izgalmas egységet, különleges alkotói stílust, sajátos világlátást nyújtanak. A maguk egyszerűségében, kezdetlegességében, ám vidám színeikkel, játékos megoldásaikkal, széles és az éppen a rendelkezésre álló anyaghasználatukkal, a primítiv gipsztechnikájával, a néha förtelmes, de bájos ragasztásaival minden témát képes volt kidolgozni, újszerű, ősi erővel megragadni, ábrázolni.

Imádta a lovakat, s tudott is lovat mintázni! A cirkuszhercegnők, a napoleonok, a szentgyörgyök, vagy éppen a magyar őstörténet lovas figurái erőt, mozgást, életet, lendületet sugároznak, a maguk egyszerű, szabálytalan és gyermekes megoldásaival. (Hiszen szobrokon a kantár rajzszöggel kapcsolódik a figurához, vagy zablát egyszerű csavarral fűzte fel.)

A mitológiai, bibiliai témákat (Sámson és Delila, Mózes, Mária és kisjézus, Herodes története) is képes volt a maga egyedi eszköz- és anyagvilágával ábrázolni, a kompozíciókból kihozni a legjobbat, néha rémítően, néha egészen vidáman. Az Ádám és Éva a bűnbeesés előtt című alkotás olyan természetes és bájos, hogy szinte segítünk az almát leszakítani. A kék és a rózsaszín angyalkák repülnek, lebegnek, kicsit torz arcukon ott van Feri bácsi huncut szeme, kacsintása, s üzenete, hogy na látjátok, valahol ilyenek vagytok, s éljetek vidáman, ők vigyáznak rátok!

Az életnagyságú művekkel igaz szobrász módjára meg tudott küzdeni. A termetes, meztelen Delila vagy Zsuzsanna félelmetes idomai és ágyéka a kihívást, a vágyak rémületét üzenik, vagy a melleit kivillantó démoni színésznő, esetleg a bordélyházak örök madámja a pillanatnyi öröm- és élvezetvilágot lebbentik fel. De a kisebb erotikus művek, amelyek a pajkos szeretők és rosszlányok hivalkodó ajánlkozásait ábrázolják, mind-mind sejtelmesen rémesek, de egyben igencsak valóságosak, hiszen a testiség elemi, ősi üzeneteit s visszatérő ritmusát jelenítik meg.

Amikor azt mondtam a nevezett megnyitón 1999-ben, hogy naiv szobrász, Feri bácsi tiltakozott, s közölte, hogy ő nem naiv, ő nem autodidakta, ő egy szobrász, egy alkotó ember! S most, hogy műveinek ezt a gyűjteményes kiállítását itt láthatjuk Győrben, az Esterházy-palotában, azt kell mondanunk, hogy igen, igaza volt! Egy izgalmas, a maga módján különleges megoldásokat alkalmazó, technikájában és formavilágában egyedi alkotót, művészt, az ősi szobrászt fedezhetjük fel önmagunknak és talán a művészeti világnak.

Köszönjük a gyűjtőknek, hogy megőrizték a műveket, törődtek az alkotásokkal, köszönet a múzeumnak, hogy helyet adott ezeknek a nem szokásos – esetleg vitákat is kiváltó – alkotásoknak, köszönet a kurátornak, hogy összegyűjtötte az alkotásokat, és azokat színvonalasan installálta!

Emlékezzünk befejezésül egy pillanatra, Kovács Ferencre, a szobrászművészre! Kacsintsunk össze vele, s élvezzük, csodálkozzunk el alkotásain, s ha úgy érezzük, nyugodtan borzadjunk el. Hiszen nem akart mást, csak játszani és hatni!”

Kovács Ferenc kiállítása március 29-ig látogatható a múzeum nyitvatartási idejében (kedd-vasárnap: 10-18 óráig).

Fotók: Molnár György,
a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Kovács Ferenc naiv szobrászművész kiállítása

39 kép