Zene, New York, Szerelem

Feke Pál és Vágó Bernadett Sopronban

Gőzerővel készül a Zene, New York, Szerelem című romantikus musical a Soproni Petőfi Színházban – a Neil Simon-darab korábban Édeskettes hármasban címmel futott a Madách Színházban, a soproni előadás egy átdolgozott változat élőzenekaros kísérettel. A két főszereplő Feke Pál és Vágó Bernadett, a rendező Szurdi Miklós. A bemutató február 28-án lesz.

Nagy izgalommal próbálnak az énekes-színészek, zenészek, táncosok a soproni teátrumban. Célegyenesbe érkezett a Zene, New York, Szerelem című produkció stábja, premier február 28-án. Szurdi Miklós rendező pályafutása alatt már sok musicalt állított színpadra, és ezt a munkát is örömmel vállalta. „Ez a darab egy gyöngyszem, s azt hiszem, itt is megtalálja a közönséghez az utat. Két olyan szerző művéről beszélünk, akik a maguk területén csúcsmesterek. Neil Simon a világ egyik leggyakrabban játszott színpadi szerzője, az igényes bulvár képviselője, Marvin Hamlisch pedig olyan zseniális zeneszerző, aki Oscar-, Emmy-, Tony- és Grammy-díjat is nyert, és ilyenből nincs sok a világon. Egyszerre szellemes és érzelmes ez a darab, miközben sokkal mélyebben mutatja meg és ábrázolja az emberi kapcsolatokat, mint általában a musicalek. Nevettet és könnyeket csal az emberek szemébe ez a történet. Az előadáshoz két nagyon jó énekes és remek színész szükséges. Vágó Bernadett és Feke Pál a legkiemelkedőbb musicalénekesek közé tartozik, és annak is örülök, hogy most kiderül, színészként is kiválóak.” – mondta Szurdi Miklós rendező.

A Neil Simon-darab korábban Édeskettes hármasban címmel futott a Madách Színházban. A soproni előadás egy átdolgozott változat élőzenekaros kísérettel – remek muzsikusok közreműködésével –, valamint kimondottan a darabhoz készülő egyedi látvány- és díszletvilággal. A két főszereplő számtalan nagy musicalben, zenés előadásban szerepelt már, ám soha nem játszottak még kétszemélyes darabban. Ez is kihívást jelent számukra.

Az előadásban közreműködnek a Sopron Balett tagjai: Csernus Anita, Tiszolczi Lilla, Szalai Dóra, Lukácsi Laura, Szeles Tamás, Füsi Zsolt, Bolla Dániel. Phil hangmérnök hangja Savanyu Gergely lesz. A koreográfus Szakál Attila, a díszlettervező Khell Csörsz, a jelmeztervező Fekete Mónika, a látványtervező a vetítésekhez Madarász János „Madár”. A hangszerelés a zenei vezető Sebestyén Áron munkája, a karmester Ruff Tamás, a sound supervisor Mohai György, a zenei munkatárs Fehér Adrienn. A két rendezőasszisztens Kővári Szimonetta és Frigyesi Eszter. A produkció művészeti vezetője Feke Pál, aki zenei vezetőként is segíti az előadást.  A dalszövegek Carole Bayer Sager nevéhez fűződnek, a darabot Galambos Attila fordította.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.02.27