Bach h-moll miséjével ünnepli 25 éves születésnapját a Purcell Kórus

MTI

Mendelssohn oratorikus egyházi műveit, Bach h-moll miséjét és Haydn Az évszakok című oratóriumát kínálja tavaszi bérletében az Orfeo Zenekar és az idén 25. születésnapját ünneplő Purcell Kórus. Vashegyi György karmester hiánypótlónak és sikeresnek nevezte a vasárnap este véget ért Régizene Fesztivált, amely reményei szerint a műfajt kedvelők évente megrendezett fórumává nőheti ki magát.

Az együttesek közös „B” oratóriumbérletének első, február 24-i koncertjén Mendelssohn életének különböző szakaszaiban komponált oratorikus műveit mutatják be a Művészetek Palotájában, korabeli hangszereken Magyarországon elsőként, és több darab esetében hazai bemutatóként is.

„A művek sora a komponista által 16 éves korában szerzett, Bach h-moll miséjének és Mozart Requiemjének hatását tükröző d-moll Kyriétől a 37 évesen, tehát a halála előtti évben komponált Lauda Sionig terjed, amely a koncert legnagyobb szabású remekműve – Verdi Requiemjének vagy Brahms Német requiemjének abszolút egyenrangú társa –, Aquinói Szent Tamás oltáriszentségről szóló himnuszának megzenésítése. A darabokat eredeti nyelven, latinul és németül énekeljük, magyar kiírással; a Lauda Sion esetében például Babits gyönyörű, de hiányos fordítását a Sík Sándor-féle változat soraival egészítettük ki” – magyarázta Vashegyi György.

Április 26-án ünnepi hangversennyel ünneplik a 25 éve, 1990-ben alapított Purcell Kórust első koncertjük helyszínén, a Zeneakadémián. A műsoron Bach h-moll miséje szerepel, az a nagyszabású darab, amelyet már a 10. évfordulón is játszottak, és amelyet már igen régen adtak elő Budapesten – mondta a karmester. Hozzátette, hogy 2016-ban az Orfeo Zenekar negyedszázados jubileumát ünneplik, és az a megtiszteltetés érte őket, hogy a kettős évfordulót a Művészetek Palotájában „a 2015/16-os évad együtteseként” tehetik emlékezetessé.

A tavaszi bérletsorozat Haydn Az évszakok című oratóriumával ér véget május 11-én, újfent a Művészetek Palotájában. „Az évszakok picit háttérbe szokott szorulni A teremtés mellett, noha véleményem szerint jelentősebb mű. Az egész német romantika mindenestül Haydn köpönyegéből bújt elő, és egészen konkrétan Az évszakokból, nem A teremtésből. Haydn egyébiránt soha nem volt az értékeinek megfelelően megbecsülve, ami Haydn-fronton ma a világban történik, az még mindig csak körülbelül 25 százaléka annak, ami lehetőségként benne rejlik. Magyarországnak külön kötelessége lenne, hogy ezt az ügyet a zászlajára tűzze, hiszen a bécsi klasszika jelentős részben Magyarországon született. Fertőd-Eszterháza a bécsi klasszika stílusának a kialakulásában megkockáztatom, hogy Béccsel egyenrangú jelentőséggel bír” – fejtette ki Vashegyi György.

Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus tavaszi hangversenyein olyan szólisták lépnek színpadra visszatérően, mint Baráth Emőke szoprán, Megyesi Zoltán tenor és Blazsó Domonkos basszus. Mindhárom koncert karmestere Vashegyi György lesz.

A dirigens kitért arra is, hogy nagy sikerrel zárult le vasárnap este a Művészetek Palotája által idén először megrendezett Régizene Fesztivál. „Súlyos hiányt orvosol ez a fesztivál, utoljára körülbelül tíz éve volt hasonló Budapesten, de ilyen léptékű rendezvény talán még soha. Nagyon jó választásnak tartom, hogy Bach és Mendelssohn középpontba állításával szélesre tárták a régizene kapuit, ezzel talán sikerült meghaladni azt a lemaradást, ami a hazai közvélekedést eddig jellemezte: eszerint körülbelül Bach haláláig van értelme régizenei megközelítésről beszélni, a későbbi művek már lényegében játszhatók úgy, mint a maiak. Ez az álláspont 1980 körül jellemezte a nemzetközi diskurzust. A mai konszenzus szerint a régizene ’tegnapig’ tart, azaz minden kor sajátos megközelítést igényel. Ezt az álláspontot kellene itthon is egyre jobban meghonosítani.” Úgy vélte, szintén nagyszerű döntés volt Philippe Herreweghe belga karmester és együttese, a Collegium Vocale Gent Kórus és Zenekar meghívása, az együttes csodálatos hangversenyekkel ajándékozta meg a közönséget.

Vashegyi György reményét fejezte ki, hogy a Régizene Fesztivál mostantól évente folytatódhat, újabb és újabb zenekarokat hívhatnak meg, de folytatódhat az együttműködés Philippe Herreweghe-vel is. Elárulta: jövő márciusban egy méltatlanul elfeledett francia barokk darabnak, Jean-Joseph de Mondonville Isbé című operájának bemutatását és lemezfelvételét tervezik.

Forrás: MTI

 

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.01.27