XII. TIT – ÉV FOTÓJA – ÉV FOTÓSA 2014.

Nemzetközi fotópályázat- és kiállítás

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pannon Egyesülete Győr TIT-ÉV FOTÓJA – ÉV FOTÓSA 2014 címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet A VILÁG – MINDENSÉG mottóval. A pályázat és kiállítás lehetőséget kínál minden fotózást szerető embernek (legyen akár hivatásos vagy csak kiállító fotográfus), hogy évente bemutathassa legjobb alkotásait, s közülük kerüljön kiválasztásra a TIT- ÉV FOTÓSA és a TIT- ÉV FOTÓJA.

2014-ben a TIT, a több, mint százhetven esztendős múltra visszatekintő Tudományos Ismeretterjesztő Társulat hitvallásához kapcsolódóan a pályázatot két kategóriában hirdeti meg. A már hagyományos szabad témakörben és a tudományos ismeretközlést szolgáló felvételek számára a Világegyetemtől a mikrokozmoszig címmel.

A világban és hazánkban is naponta megszámlálhatatlan mennyiségben készülnek tudományos célra felvételek. Elsősorban szakmai célokat szolgálnak, pl. orvosi röntgenképek. Azonban ezek között is születnek olyan, a nagyközönség számára vizuális élményt nyújtó képek, amelyek túlmutatnak a mindennapi, tudományos információközlésen. (Erre ez egyik legnagyszerűbb példa a Hubble űrteleszkóp által készült felvételek voltak – milliók nézték csodálattal a világegyetemről készült fotókat.) Eddig ezeknek a fotóknak nem volt olyan fóruma hazánkban, ahol akár egy pályázat keretében bemutatásra kerülhettek volna egy kiállító terem falai között. Erre szeretne most lehetőséget teremteni ez a pályázat.

Részvételi feltételek:

A pályázatra két kategóriában lehet nevezni:
1. Szabad téma – ide a kiírók tematikai és műfaji kötöttség nélkül várják az alkotásokat.
2. A világegyetemtől a mikrokozmoszig – ebbe a kategóriába a tudományos ismeretterjesztést szolgáló eredeti fotókkal lehet pályázni (csillagászati, orvosi felvétel, fizika, kémia, biológia témakörében mikroszkópikus fotó... stb.) A felvétel a tudományos ismeretközlésen kívül nyújtson vizuális élményt is. Ebben a kategóriában a képek mellé egy rövid képaláírást is kell küldeni. Ennek tartalmaznia kell, hogy mit ábrázol a felvétel, milyen technikai eszközzel készült (pl. 50x nagyítású mikroszkópos felvétel).

• A pályázatra max. 4 db alkotás küldhető.
• Mindkét témánál a képnek tartalmaznia kell a szerző adatait: Név, lakcím, telefon, e-mail cím.
• A pályaműveket 30x40 cm-es méretben kell beküldeni. Az ennél kisebb alkotásokat erre a méretre kérjük paszpartuzni. A hordozó karton vastagsága nem lehet több 2 mm-nél. A technikai feltételeknek nem megfelelő alkotásokat a pályázat kiírója nem bocsátja a zsűri elé. Minden pályaműről digitális formában egy CD lemezen mellékelni kell az alkotás 2000 pixel hosszabbik oldalú változatát is. Ezeket a szervezők a tervezett katalógushoz és a pályázat népszerűsítését szolgáló cikkekhez kívánják felhasználni.
• A publikálásokért szerzői jogdíjat nem tudnak fizetni. A kiíró a pályázattal kapcsolatos publikációban a beküldött pályamunkákat térítésmentesen felhasználhatja. Ez ellen a pályázó a nevezési lapon tiltakozhat.

A zsűrizést követően minden pályázó megkapja a kiállítás katalógusát. A pályázaton csak a nevezési díjat befizető pályázó vehet részt. Nevezési díj: pályázónként 3000 Ft/fő vagy 13 €/fő. A kiíró a beküldött fotókat az értékelést illetve a kiállítást követően visszaküldi, vagy a helyszínen átvehetők.

A nevezési díjat átutalással, K&H bankszámlára kell befizetni. Bankszámlaszám: TIT Győr 10403356-33512187-00000000. A „Nevezési lap” a TIT honlapjáról letölthető. További információ magyar, német vagy angol nyelven igényelhető (36/96/525-060, fax:36/96/525-062, gyor@titpannon.t-online.hu). A fotókat nyomtatványként, ajánlott küldeményként szíveskedjen postázni. Csomagot a kiírók nem vesznek át.

Beküldési cím postai és személyes beadásnál: TIT Pannon Egyesülete, H-9021 Győr, Szent István u. 5.

Pályázati naptár:
Beérkezési határidő: 2015. február 16.
Zsűrizés: 2015. március 15-ig.
Értesítés: 2015. április 10-ig.

A zsűri tagjai:
- Dr. Cseh Sándor, a TIT Pannon Egyesülete elnöke, a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatási rektor helyettese (Győr, Magyarország)
- Sarmaság László festőművész, a TIT Pannon Egyesülete alelnöke (Győr, Magyarország)
- Dr. Halbritter András biológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatója (Győr, Magyarország)
- Szabó Béla fotóművész, EFIAP, E-MAFOSZ/G, Hon. ES-ÖGPh, EPHAP, a Magyar Fotóművészek Szövetségének a tagja (Öttevény, Magyarország)
- Dániel István E-MAFOSZ/G, ES-MAFOSZ fotóművész, a Győri Fotóklub Egyesület tiszteletbeli elnöke (Győr, Magyarország)
- Fülöp Péter film-média oktató (Győr, Magyarország)

A díjátadás és a kiállítás megnyitása ünnepélyes keretek között történik.

A kiállítás helyszíne: VOKE Arany János Művelődési Ház, 9021 Győr, Révai u. 5.

A győri kiállítás megnyitója: 2015. április 17. (péntek) 18 óra
A kiállítás látogatható: 2015. május 16-ig

2015.01.07