Egykori slágerekből, nótákból, cigánydalokból, gyermekénekből állt össze a repertoár, s ami különleges ízt kölcsönzött az estnek, a vendégek mindezt nyelvek tucatjain adták elő. A szláv nyelvcsalád reprezentánsain éppúgy, mint a latin nyelveken, de jutott tér egzotikus hangzásoknak is (arab, hindi).

A közönség hangulatát talán már nem is lehetett volna fokozni, mint amilyen légkör kialakult. Jómagam ugyancsak együtt énekeltem a szereplőkkel, de szinte az egész nézőtér is így tett. A fiatalkort, a hatvanas évek hangulatát hozták vissza a műsorszámok. Az időutazás érintette a negyvenes évek végét, bejárta az ötveneseket, de a hetvenes-nyolcvanas dekádok, valamint a jelen is vendégei voltak a programnak. Eltérő korszellemek, hétköznapok idéződtek vissza az énekszó és instrumentális kíséret szárnyain, ahol ezúttal is érvényesült a nótákba foglalt történelmi múlt. Az egymást követő időszakok bár politikailag nem mindig távoztak jó emlékekkel, művészi lenyomataik túlélték az adott korszakot, ha nem is feledhették azok árnyoldalait.

A Mint a mókus fenn a fán vagy a Zengjen a dalunk, pajtás frissessége, vidámsága vitán felüli, annak idején hivatalos ünnepek és ének-zene tantervek elmaradhatatlan elemei voltak. A Hangraforgó – ezen énekek előadásakor – úttörő és kisdobos egyenruhára váltott, így téve produkcióját hitelesebbé. Megtudtuk, hogy az imént említett Zengjen a dalunk 1950-ben Kossuth-díjat kapott, mely egyedülálló ritkaságnak számít, hiszen általában nem a műveket, hanem a szerzőiket részesítik (ha a felterjesztést elfogadják). Ez kivételszámba ment. A szerző elismert művész, a dal Kadosa Pál munkája.

A hangulatot, természeti tüneményt a művészek változatos módon tudják kifejezni. Például a hajnal: Az első villamos kezdő sorai („Már csak néhány csillag él, újságpapírt hord a szél” – Fonográf) Tóth Árpád Körúti hajnal című versében így hangzanak: „Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még üveges szemmel aludtak a boltok.”, Omegáéknál pedig így szólnak a Gammapolis című nagylemezen: „Lángot gyújt a hajnal, az éj uralma véget ér”. A dalok története is említésre méltó. Az Illés Az utcán című szerzeménye kezdetben negatív hivatalos bírálatban részesült, mondván, „Egy szocializmusban élő ember tudja, hová megy”. Ez nem meglepő, akkoriban kedvezőtlenül fogadták Koncz Zsuzsa Rohan az idő című felvételét is.

Az előadói est folyamán annak is részesei lehettünk, hogyan zajlott a „könnyűzenei olvadás”, a kapuk feltárása a nyugati stílusirányzatok előtt, az ideológiai lózungoktól terhes politikai élet hogyan puhult, politikailag miként engedett a rendszert szorítása, hogyan terjedt a kisebb szabadságok” köre parallel az életnívó javulásával, az üres polcok feltöltésével, s bár az adott szisztéma keretein belül, de lehetőség nyílt élhetőbb létre, a magánszféra lehetőségei kitágultak.

Mindez a közönség tekintélyes részének saját életútja volt, s az est lehetőséget adott a múltba történő visszapillantásra, mindezt a házigazdáktól már megszokott magas művészi színvonalon.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: „Gavarít Moszkva” – Hangraforgó Klub a győri könyvtárban

20 kép