Koldus és királylány

Bemutató a Győri Nemzeti Színházban

koldus-es-kiralylany

Izgalmas ifjúsági történet látható március 24-től a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében, melynek írója és rendezője is Kszel Attila. A Koldus és királylány inkább csak nyomokban és a nevekben hasonlít Mark Twain zseniális regényére, a korunkra reflektáló, pörgős és humoros darab 2028-ban játszódik Budapesten.

Tudor Henrik médiacsászár (Maszlay István) filmfőszerepet ajándékoz 14 éves lányának, Elizának (Molcsányi Réka) A két Lottiban. Az ikertestvérét Kenti Liza (Haszonics Anett), a VIII. kerületi szegény kislány játssza. Kettejüket társadalmilag egy szakadék választja el, de őket ez egy cseppet sem zavarja, remekül kijönnek egymással. Sőt, Eliza szeretne egy napra szerepet cserélni Lizával, hogy kipróbálhassa, milyen „izgi” az élet a pesti magyar valóságban. Liza boldogan belemegy a cserébe azért, hogy – ha csak 24 órára is – megtapasztalhassa, milyen „kőgazdagnak” lenni.

Ám hiba csúszik a gyerekek számításába, ugyanis épp ezen a napon lépnek akcióba az emberrablók, élükön Kenti Vidorral (Ungvári István). Közben megjelenik a képben az Idegenlégiót is megjárt Hendon (Sárközi József), aki szeretné végre látni a lányát. Ezért felkeresi Tudornét (Mihályi Orsi), akivel valaha nagyon közelről ismerték egymást. A szálak szépen összegabalyodnak, hogy sok zene és egy kis tánc kíséretében kibogozódjanak. Vidám a hangvétel, de közelebbről szemlélve a helyzeteket és szereplőket, sok visszásságot találunk.

Kszel Attila ismét kreatívan nyúlt a témához, elmés története a mai korról szól, néhol kritikával, ugyanakkor sok humorral ábrázolva. A társulat szívesen megy bele a sok helyen szatirikus és fekete komédiát is közelítő játékba. A színészek nagyszerű stílusparódiái a felnőtteket is el fogják szórakoztatni. A bájos gyermekszereplők pedig bizonyára minden néző szívébe belopják majd magukat.

A Koldus és királylány színlapja itt olvasható.

Szabados Éva
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2018.03.23