Kulturális fellegvárak fogtak össze Győr Európa Kulturális Fővárosa címéért


ekf-megallapodas01

A Széchenyi István Egyetem, a kereskedelmi és iparkamara, a Pannonhalmi Főapátság, a fertődi Esterházy-kastély, a nagycenki Széchenyi-kastély, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, sőt Sopron városa is Győr mellett az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as pályázatában.

Csatlakozásukkal olyan sokszínű lesz Győr pályázata, amely európai szinten is komoly figyelemre lehet méltó – hangzott el azon az ünnepségen december 12-én, amelyen Borkai Zsolt polgármester a régió kiemelkedő kulturális szereplőivel írt alá együttműködési megállapodást. A partnerek közös programelemekkel, kulturális kínálatukkal, épített és természeti értékeikkel segítik a várost, de abban is egyetértettek, hogy a pályázatírás folyamatában születő tervek megvalósítása a cím elnyerésétől függetlenül a jövőben a térség kulturális, turisztikai és gazdasági fejlődését szolgálja.

„Az idei EYOF megmutatta, hogy széleskörű összefogással, hittel és munkával komoly sikereket tudunk elérni. Mi azonban nem csak a sport terén merünk nagyot álmodni, de például a kultúra terén is, ezért hasonlóan nagyszabású összefogás révén szeretnénk sikeresek lenni az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as pályázaton is” – fogalmazott Borkai Zsolt, aki köszönetet mondott a győrieknek, amiért véleményeikkel, javaslataikkal kivették a részüket az előkészítésből, de köszönetet mondott a győri kulturális intézményeknek, a kulturális szakembereknek, a képviselő testületnek is az eddigi munkáért. Mint mondta, a magyar államnak is köszönettel tartozunk, hiszen a Modern Városok Program keretében számos olyan fejlesztés valósulhat meg Győrben, amely hozzájárul a kultúránk továbberősítéséhez – gondoljunk akár csak a színházfelújításra vagy az új hangversenyteremre. A polgármester köszönetet mondott a partnereknek is, akik örömmel vették a megkeresést, és szívesen csatlakoznak Győrhöz. Emlékeztetett arra, hogy a határon túlról Dunaszerdahely is a város mellett áll az EKF pályázatban.

„Megtisztelő, hogy Győr partnerei lehetünk a rangos megmérettetésben, hiszen a cél közös, kulturális értékeink bemutatása mindnyájunknak fontos” – kezdte köszöntőjét dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere. Hozzátette, Sopron városa történelmi értékeivel, csodálatos környezetével és olyan művészeti értékeivel tud segíteni, mint a Soproni Ünnepi Hetek vagy a Barlangszínház páratlan miliője. „Kívánjuk, hogy járjon sikerrel Győr, ami az egész térség presztízsét növelné.”

Dr. Várszegi Asztrik, a Pannonhalmi Bencés Főapátság főapátja azt hangsúlyozta, hogy Győr és Pannonhalma hagyományosan jó partnerek a kultúra közvetítésében. Mint mondta, a főapátság a kiművelt emberfők tanításában is fontos szerepet játszik, és olyan nagy elméket adott Magyarországnak, mint a győri kötődésű Jedlik Ányos vagy Czuczor Gergely. „Pannonhalma kulturális hidakat épít, évente mintegy 70 kulturális programot szervez, szakrális, zenei, történelmi jellegű programjai mellett az arra vágyók a csendet is meglelhetik nálunk.”

ekf-megallapodas02

„Győrnek nem lakosai, hanem polgárai vannak!” – fogalmazott dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, aki kifejtette, ez az életérzés és városunk iránti szeretet az, amely képessé teszi Győrt a nagy dolgok véghezviteléhez. Az egyetem éppen ezért jó partnere a városnak, és ezért vesz részt szívesen ebben az együttműködésben is. A rektor némi humorral arra is felhívta a figyelmet, hogy a partnerségben Sopron és Pannonhalma személyében két nagyszerű borvidéket is nyertünk, amely ugyancsak hozzájárul kínálatunk sokszínűségéhez.

Egresitsné Firtl Katalin, a fertődi Esterházy-kastélyt és a nagycenki Széchenyi-kastélyt is üzemeltető Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arra a páratlan kulturális, szellemi és történelmi értékre hívta fel a figyelmet, amelyet a két kastély képvisel. „Az építészet, a zeneművészet, a kertépítészet, a kutató és alkotó munka, valamint a lenyűgöző barokk környezet az, amelyet hozzá tudunk adni a pályázathoz” – mondta, majd megjegyezte: Győrből Fertődön át vezet az út Sopronba.

„A térség természeti értékei is jelentősek, ökoturisztikai programjaink tovább színesítik az Európának szánt kínálatot” – szögezte le Reischl Gábor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. Kiemelte, a Szigetköz lenyűgöző vízi világa, a Hanság csodaszép vidékei vagy épp a Fertő tó olyan környezetet biztosítanak, amelyek kitűnő alternatív lehetőségeket kínálnak a városi programok mellett.

„A vállalkozók támogatását tesszük bele az együttműködésbe” – közölte Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzáfűzte, a gazdasági élet szereplői adóforintjaikkal is segítik a város fejlődését, emellett pedig sok cég vállal mecenatúrát a kultúra terén. Mint mondta, a Városháza dísztermében az aláírással egy olyan értékes együttműködés jött létre, amely a végső döntéstől függetlenül nagy lehetőség az egész régiónak.

Az ünnepségen Győr város kulturális kisfilmjét Burai Zsolt és zenésztársai élőben kísérték az erre az alkalomra írt zeneművel. A programban a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei működtek közre.

2017.12.13