Kétségtelen, hogy jelenleg Ön a magyar irodalmi élet legextravagánsabb alakja, akire mindig felfigyel a közönség eredeti megjelenése miatt, s aki újra és újra új külsővel lep meg bennünket. Ez a folytonos megújulás vajon művészetének is sajátja? Képes írásaiban is folyamatosan megújulni tartalomban és/vagy formában?

Nem célom a görcsös megújulás, maga a váltás még nem feltétlenül érték. Én a munkáim folyamatosságában hiszek, az elmozdulásokban, az érésben. Múltkor egymás után végigolvastam mind a négy verseskötetem, és bár sok alapvető jegy – főleg formai – megmaradt, a változások kötetről kötetre szépen végigkövethetőek – noha nem robbanásszerű dolgokról beszélünk. Érdekes volt látni, hogy feslik fel a forma szigorúsága, hogy változik a nyelvi játékosság, hogyan komorul a terep. Az is változott, hogy viszonyulok a kötetegészhez, a ciklusokhoz, mit gondolok magáról a lírai énről. Nem radikális gesztusok ezek, de tetten érhetőek, és ha a Lotte Lenya titkos énekének maszkabálszerű sanzonossága volt az alap, ahhoz az Él másképp eltávolított szövegei mintha semmilyen módon nem kapcsolódnának. Ugyanígy végigmentem mind a négy – egymástól azért nagyon eltérő – regényemen is, és ugyanezt éreztem. És szerencsére megállapítottam, hogy igen sokat fejlődtem, sokat sikerült megtanulnom ábrázolásról és szerkezetről.

Rendszeresen jelen van a médiában, s nemcsak publikációival – ez nem annyira jellemző íróinkra, költőinkre. Hogyan éli meg ezt a már-már celeb szerepet?

Korábban sokkal többet szerepeltem a médiában, ráadásul másképp – akkor a dolog szórakoztató oldala izgatott. Így voltam mindenféle csillogó és vitatható színvonalú produkció résztvevője, volt saját kulturális magazinműsorom, modellkedtem és a többi. De aztán hagytam magamnak pár év szünetet, hogy átgondoljam, mit jelent nekem a nyilvánosság. Persze ez egybeesett azzal, hogy már elkezdett nem szórakoztatni a dolog – és én semmit nem csinálok tovább, mint hogy érdekelne. Most a közélet foglalkoztat erőteljesen, ez másfajta szerepvállalás, nem is mosnám össze a kettőt – és ennek igen kevés kapcsolódási pontja van az úgynevezett celeb-léttel, amiben én nyakig sosem merültem el azért. De nálam nagyon külön működnek a különböző énjeim, és a megítélésemmel régóta nem foglalkozom. Nem izgat, ki fogad el, ki kedvel, azt csinálom – és azt a lehető legnagyobb lendülettel és mániákusan –, amit jónak gondolok. Nem hiszem, hogy bármilyen modellhez igazodnom kellene, vagy bármilyen közeg tetszésére kellene építenem.

Négy verseskötet, négy regény és négy gyerekkönyv az eddigi életműve – az újságírói tevékenységét nem számítva. Ennyire ügyel az arányokra, vagy véletlenül alakult így, hogy ilyen kiegyenlítetten alkot a különböző műfajokban, ill. műnemekben?

Mindig azt írom és abban a műfajban, ami megérint. Versekkel kezdtem, a vers a mai napig a legzsigeribb, ami történhet velem, de már sajnos ritkán jön olyan téma, amit versben kell megírnom. Érdekes igen, hogy így alakult, ebbe eddig bele sem gondoltam… Alapvetően persze igyekszem valahogy megtervezni a megjelenéseimet, de mindig más lesz kicsit, ami nem baj… jó meglepődni és jó újratervezni…

Egy interjúban kultúrdémonnak nevezte magát – mit takar ez a megfogalmazás a nyilvánvaló sokoldalúságára való utaláson kívül? Miért ezt a pejoratív szóhasználat?

A démon nem pejoratív! A démonok varázserejű, elbűvölő teremtmények, a mitológia szerint az istenek és emberek között vannak félúton, és lehetnek jók is, nem csupán gonoszak. Képesek befolyásolni a tudatunkat, hatnak ránk. Az ókori egyiptomiak szerint több ezer kering körülöttünk a légben, vízben, a sarki közértben is (nevet). A kultúrdémont azért találtam ki, mert mindig ezer titulusom lett, és én ugye nem vagyok csak költő, csak író, csak publicista, stb., de mindig a kultúrával foglalkozom. Meg tetszett is. Akkor írtam épp a Macskadémon című darabomat, és magam is démonizáltam kicsit, miért is ne…?

Új könyvével, a Szirénnel érkezik a XVII. Győri Könyvszalonra. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, annyit áruljon el, hogy mennyi az önéletrajzi vonatkozása a családregénynek? Köztudott, hogy Ön alkoholproblémával küzdött, s ez a mű a függőségről, ill. annak lélektanáról szól...

Sokat dolgozom a saját életemből, de sosem volt célom önéletrajzot írni, a Szirén sem kulcsregény. Nyilván az alkohol pusztító hatását belülről tudtam ábrázolni, és a saját sérült családomból is kerültek be történetek. De a regény fikció.

A XVII. Győri Könyvszalon 2. napján, november 18-án, szombaton 17 órakor kerül sor Karafiáth Orsolya: Szirén című könyvének bemutatójára a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén felállított pódiumszínpadon.

tmoni
Fotó: Oláh Gergely Máté