''Őrzöm a parazsat és mérem a világot''

Hangraforgó Klub a győri könyvtárban

08

Október 6-án az Országos Könyvtári Napok keretében került sor a Hangraforgó Klub e havi programjára. Ezúttal témaként énekelt verseket választottak a Hetek költőitől „Őrzöm a parazsat és mérem a világot” címmel, Buda Ádám énekmondó vendégeskedésével.

Az est az aradi vértanúkról való megemlékezéssel kezdődött, az együttes tagjai, F. Sipos Bea és Faggyas László Buda Ferenc, Kalász László, Ágh István és mások költeményeiből adtak elő. Szerelmes versek és mély társadalmi témák is helyet kaptak, vidám és kevésbé vidám sorok csendültek fel számos hangszeren. Buda Ádám is ízelítőt adott hangszervirtuozitásából és sokoldalú zenei munkásságából. Életrajzi vonatkozások öltöttek zenei formát: számomra legemlékezetesebb a tekerőlant megszólaltatása maradt, valamint az a képessége, hogy egyszerre több instrumentumon is képes játszani. Vibráló játékos verszenéjével nem csupán ámulatba ejtette a publikumot, hanem bizonyságot adott arról is, hogy igenis lehet magas szinten szórakoztatni.

A rendezvény egyik fénypontja volt a házigazdák és a vendég közös örömzenéje. A dallamok ragyogóan korreláltak a szöveghez, hangulatilag is alátámasztották a versek üzenetét. Míg a szerelmi témák lágyan rezegtek, az aradi vértanúk feletti kegyetlen verdikt kimondása erőteljesen zengett a hangszerek húrjain. Többféle gitár, hegedű, dob, furulya, tekerőlant színesítette az előadást, humoros közbevetésekben sem volt hiány.

A zenei kíséreteken túl a versek kiválasztása is szerencsésen alakult, mondhatni a hallgatóság „irodalmi továbbképzésére” is szolgált, mivel a publikum jelentős része számára az iskolai tananyag Radnóti Miklós, Illyés Gyula költészetével fejeződött be, s az utóbbi évek irodalmi irányzatai és képviselői már az alma materből való távozás után születtek. A Hangraforgó Klub mindig lehetőséget ad arra, hogy rendszeres résztvevői-hallgatói megközelítőleg naprakészek legyenek ezekben a zenei tartalmakban. Napjainkban számos irodalmi kör (akár helyben) működik, bőven van lehetőség újdonságokkal szembesülni, s ez a rendezvény nagyszerű alkalmat kínál erre. Hangraforgóék, akik a zene és költészet világában „bennfentesek”, bizonyára még bőven szolgálnak meglepetésekkel. Az általuk meghívott vendégelőadók is mindig ígéretes programot nyújtanak, remekül kiegészítve a vendéglátók produkcióját.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2017.10.11