382

A Korbávmezei csata – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

korbavmezei-csata

Mátyás király halálát követően a Magyar Királyság helyzete megrendült, bár közel sem olyan mértékben, mint azt az utókor megfogalmazta. II. Ulászlónak természetesen nem kellett lacikonyhába járnia, sőt a sokszor lebecsült uralkodó képes volt megvédeni a magyar trónt a Habsburg aspirációk ellen. Mindemellett a belső küzdelem, melyben ezt elérte, nem tett jót az országnak.

1493-ban a Szent Korona alá tartozó horvát részeken éppen belháború dúlt, ahol az Ulászló királyhoz hű új bán, Derencsényi Imre igyekezett megtörni a Habsburgokhoz közeledő helyi főurakat, a Frangepánokat, Blaskovicsokat, Zrínyiket. A térségben zavaros állapotok uralkodtak, hiszen e két fél mellett a nagy uralkodó törvénytelen fia, Corvin János is komoly tényező volt itt. Ennek ellenére a Horvátországot védő végvári hálózat kitartott, sőt a végváriak 1491-ben vereséget mértek egy betörő oszmán seregre.

1493 augusztusának végén egy 8-9 ezer főből álló török portya indult a bosnyák szandzsákbég, Jakub vezetésével, melynek célpontja Stájerország és Karintia volt. Még Hunyadi Mátyás uralkodása esetén történt, mikor uralkodónk hadban állt Frigyes német-római császárral, hogy a magyarok átengedtek török portyákat osztrák részekre, feltéve, hogy nem pusztítják Magyarországot. Minthogy a Mátyást követő Ulászló és a Frigyes után trónra lépő I. Miksa szintén rossz viszonyban volt, Jakub úgy vélte, hogy ez az egyesség ismét működhet, s rablóhadjárata nem fog magyar ellenérzést szülni Derencsényi részéről. A Frangepánok elleni hadakozással lefoglalt Derencsényi nem is tett semmit, s Jakub Cilli és Pettau környékét módszeresen kirabolta embereivel. Bonfini szerint egyébként Derencsényi nem ígért bántatlanságot Jakubnak, s a török felbujtója éppen annak ellenfele, Frangepán Bernát volt, aki abban bízott, hogy a török támadás elvonja a bán erejét vára alól. Ez az információ nem valószínű, hogy megállja a helyét, hiszen a török támadás hírére a horvátországi főurak kibékültek, s közös sereggel állták el a hazafelé tartó oszmán had útját Korbávmezőnél.

Egyébként bevett szokás volt a portyázók elleni védekezésben, hogy a rablott holmikkal és foglyokkal hazafele tartó csapatot támadják meg, mert az sokkal lassabban haladt, mint a még „üres” sereg. Akárhogy is történt, a magyar haderő elzárta a török sereg hazaútját. Jakub serege egy erdőn vonult át éppen, mikor abból kiérve látta, hogy szemben a tisztáson ott áll a magyar had. Ennek létszámáról eltérnek a vélemények, egyesek szerint csak 6-7 ezer, mások szerint 10-13 ezer főt tett ki. A korabeli magyar seregek létszámát és a gyors mozgósítást nézve inkább török túlerő valószínűsíthető. A bég úgy vélte, hogy még meggyőzheti Derencsényit a szabad átengedésről, s követ által kérte ezt, mondván, magyar területen nem pusztítottak. A források szerint a bán csaknem engedett a kérésnek, ám a többi horvát főúr, különösen a Frangepánok, tiltakoztak az alku ellen, és legalább a keresztény foglyok elengedését követelték a törököktől. Derencsényi, bár kerülni akarta a csatát, mivel úgy érezte, serege gyengébb az ellenségnél, ezt a követelést kénytelen volt megüzenni a bosnyák bégnek, aki elutasította.

Míg az alkudozás folyt, a törökök kibontakoztak az erdőből, s csatarendbe álltak. A könnyűlovas oszmán sereg taktikai fölénye azonnal megmutatkozott, mivel a magyar-horvát had jelentős részben rosszul felfegyverzett felkelőkből állt, nem tapasztalt katonákból. A török lovasok először megfutamították a Frangepánok bandériumát, majd Derencsényi embereit is körülzárták. Bonfini információi szerint a magyarok 5077, a törökök 1000 embert veszítettek a heves ütközetben. A csata utólag, mint a horvát Rigómező híresült el, de azért ez igencsak túlzó. A horvát védelmi vonal még egészen Mohácsig kitartott, sőt a kulcsfontosságú Jajca még annál is tovább. Emellett messze nem csak horvátok voltak a seregben, hiszen Derencsényi hadai nem horvátokból álltak, hanem elsősorban magyar és szerb végváriakból. Az ütközet jelentősége nem volt kiemelkedő, de kétségtelenül az előkelő horvát családok nagy vérveszteséget szenvedtek. Elesett két Frangepán, egy fogságba esett. Derencsényi szintén élve került török kézre, ahol Jakub pasa megmutatta neki fia és testvére levágott fejét, majd levágatta az elesett keresztények orrát, s elküldte a szultánnak a véres relikviákat. Derencsényinek a szultán megkegyelmezett, hogy egy szigeten élje le az életéből hátralevő 3 hónapot, ahol belehalt a sanyarú körülményekbe.

Bár a Korbávmezei ütközet nem sokat módosított a török-magyar erőviszonyokon, de jelezte, hogy az oszmán Birodalom fölénye egyre nagyobb, s gyorsan összeszedett helyi erőkkel még portyázó csoportok ellen is igen kétesélyes csatát vállalni.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bonfini: A magyar történelem tizedei. Bp.: Balassi, 1995; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.09.09
10