944

Szeretlek, Győr!

Molnár György képriportja Lebó Ferenc szobrászművész kiállítás-megnyitójáról

29

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum rendezésében 2017. augusztus 26-án, pénteken nyílt meg Lebó Ferenc szobrászművész legújabb kiállítása a Magyar Ispitában (Győr, Nefelejcs köz 3.), melyen jelen voltak a város és környéke kulturális életének jeles képviselői, képzőművészek, írók, költők, valamint szép számú érdeklődő.

Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke köszöntötte a vendégeket, majd professor emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg a rendezvényt.

A szokásostól eltérő módon, két érdekes történet elmondásával szemléltette és méltatta az esemény nem mindennapi jelentőségét, a kiállító művész, Lebó Ferenc alkotó útját, városa iránti hűségét, a kiállított tárgyak újszerűségét, valamint a fának mint alapanyagnak a szobrokban életre kelt különböző színű és formájú alakzatait. Mondanivalójának lényege annak hangsúlyozása volt, milyen nagy szerepet tölt be az öröm az emberi élet fejlődésében, és miként határozza meg az örömszerzés szándéka az alkotó, a művész munkásságát. Befejezésképpen egy Reményik-verset olvasott fel.

A megnyitó ünnepélyes percei után a vendégek fehér asztal melletti érdekes beszélgetések keretében cserélték ki gondolataikat a látottakról, és gratuláltak az alkotónak a nagyszerű kiállításhoz, mely szeptember 17-ig hétfő kivételével 10-től 18 óráig várja a látogatókat.

Molnár György
A GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2017.08.30
38