48-as filmmel debütál Kárpáti György Mór

Filmalap Inkubátor Program

Guerilla_1_foto_SkublicsGergely

Kárpáti György Mór (Erdő, Provincia, Gólyatábor) megkezdte első nagyjátékfilmje, a Guerilla forgatását a Magyar Nemzeti Filmalap fiatal tehetségeket támogató Inkubátor Programjának keretében, 64 millió forintos támogatással. A történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszög történeten keresztül mutatja meg az 1848-49-es szabadságharc idején, az erdő mélyén harcoló fiatal gerillák életét.

Barnabás a forradalom kitörésekor elbújt a sorozás elől, helyette az öccse vonult be. Útnak indul, hogy megkeresse és hazavigye a testvérét. A háborúval való találkozás azonban olyan élmény számára, amelynek hatására újra kell értékelnie a bátorságról és felelősségről alkotott képét.
A film készítőinek célja, hogy a közeli perspektíva használatával újrafogalmazzák a történelmi film műfaját. A Guerilla főszereplői fiatal színészek: Váradi Gergely, Mészáros Blanka és Vilmányi Benett. A filmben többek között szerepel még Orbán Levente (Saul fia, Kojot), Vlagyimir Szvirszkij (Ködben) fehérorosz színész, Karl Fischer (Szomorú vasárnap) és Thomas Schubert (Atmen) osztrák színészek is.

Az Inkubátor Program fő célkitűzése, hogy lehetőséget biztosítson a legtehetségesebb fiatal filmesek első mozifilmjének megvalósítására. Kárpáti György Mór filmjének esetében, a producerek legnagyobb örömére több pályakezdő alkotó is találkozott. A film operatőre az elsőfilmes Hartung Dávid, aki a rendezővel közös tanulmányaik kezdete óta együtt dolgozik. Látványtervezője Antal-Fógel Adrienn, dramaturgja Lányi Zsófi, akiknek szintén a Guerilla lesz az első játékfilmjük. A jelmeztervező Szlávik Juli, a vágó Duszka Péter Gábor, a zeneszerző Márkos Albert, a hangmérnök Balázs Gábor és Péterffy Máté. A filmet a Proton Cinema gyártja, producere Petrányi Viktória.

Kárpáti György Mór a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett az Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró és Máthé Tibor operatőr vezette osztályban; Erdő című vizsgafilmjét a Berlinalén, Provincia című diplomafilmjét a Cannes-i Filmfesztivál programjában mutatták be.
A Guerilla bemutatóját 2018 tavaszára tervezik az alkotók.

Bővebb információ a Filmalap Inkubátor Programról itt.

Magyar Nemzeti Filmalap
Fotók: Skublics Gergely / Proton Cinema

2017.08.29