Már egyetemi hallgató korában nemzetközi hírnévre tett szert statisztikai és könyvtárosi munkáival. Egy évig a képviselőház könyvtárában gyakornokoskodott 1900-tól 1904-ig a Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárosa volt, majd a Fővárosi Könyvtárhoz került. 1911-től haláláig ő lehetett az intézmény igazgatója, Szabó Ervin működése a később róla elnevezett könyvtár működése szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyult.

A könyvtár kapuit kitárta a széles közönség előtt, különösen nagy figyelmet fordított a hátrányos helyzetű rétegekre. Az angol public library-k mintáját szerette volna meghonosítani Magyarországon. Tevékenysége során egy korszerű társadalomtudományi könyvtárat hozott létre.

Alig néhány évvel az egyetemes tizedes könyvtári rendszer első, francia kiadása után, 1912-ben bevezette a Fővárosi Könyvtárban ennek első magyar változatát. Öt helyszínen alakította ki a mai fiókkönyvtáras szervezet magját, külön gyermekkönyvtárat szervezett, és minden befolyását latba vetette egy, az intézménynek otthont adó palota építése érdekében. A könyvtár 1946-ban Szabó Ervin nevét vette fel, és mindmáig azt is viseli.

Tudományos munkásságát 1903-ban kezdte meg, 1906-tól a Társadalomtudományi Társaság alelnöke volt. Rendszeresen írt a Huszadik Század című szociológiai lapba. Korának társadalomtudományi irodalmát nála jobban nem ismerte senki. Nézetei állandó gyötrődéssel, folyamatosan alakultak. Elvetette a centralizált párt eszméjét, a szociáldemokratáét is, sőt a lenini pártkoncepciót is. Kitagadta az osztályszempontot a tudományból és a művészetből. Elutasította az „állami szocializmus” minden formáját. Élete végén eltávolodott a marxizmustól, egyre erősebb történelmi tényezőnek vélte a tudást, az érzelmi és szellemi erőt, a „felépítményt”.

Cikkeket írt a Neue Zeit című német és a Mouvement Socialiste című francia folyóiratba is. Szerkesztésében és előszavával jelent meg Marx és Engels válogatott írásainak két kötete, amely a magyar nyelvű marxista irodalom alapvetését jelentette. E munkálatai során kapcsolatba került Sorellel, Kautskyval, Mehringgel, Plehanovval, majd 1904 végén Párizsban Lagardelle-lel és a francia szindikalistákkal, továbbá már bécsi egyetemi évei alatt számos orosz emigráns szocialistával. Részt vett annak a csoportnak a munkájában, amely megkísérelte Tisza István miniszterelnök meggyilkolását.

Az 1905-i pártkongresszuson szenvedett ellenzéki kudarc és másfél esztendős betegsége eltávolította a politikától. Így egyre jobban elszigetelődött. Írásaival támogatta a Szabadgondolat című folyóiratot és a Világ című napilapot. Az I. világháború éveiben tevékenysége új lendületet kapott, súlyos betegsége ellenére az antimilitarista mozgalom szellemi vezérévé vált. Részt vett háborúellenes röpcédulák írásában is. Lakásán gyakorta tanácskoztak az antimilitaristák (Alpári Gyula, Korvin Ottó, Mosolygó Antal, Sallai Imre, Révai József, stb.).

Nagy történelmi művét Társadalmi és pártharcok a 48-49-es magyar forradalomban címmel már betegágyában fejezte be. 1918. szeptember 30-án hunyt el Budapesten.

Nagy Mária

Források: nol.hu, mek.oszk.hu, Magyar életrajzi lexikon. L-Z. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1969.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.