545

''Senki sem ültetheti Baby-t a sarokba'' – 30 éves a Dirty Dancing

Szilvási Krisztián írása

dirty-dancing01

30 évvel ezelőtt egy 17 éves lány és egy nála jelentősen idősebb tánctanár nyári vakáció alatti, perzselő forróságúvá váló szerelmi románca az egész világon (na jó, nálunk mondjuk két évvel később) lángra lobbantotta a mozitermeket. A hőhatás pedig azóta is tart – a meglepően kevéssé vérszegény folytatás (2004) és a blaszfémikus remake (2017) helyett emlékezetünkben Patrick Swayze és Jennifer Grey Piszkos tánca az, amely múlhatatlan. 30 éves a Dirty Dancing.

A jubileumi dátum egészen pontosan az amerikai premiertől eredeztethető: 1987. augusztus 21-én került a tengerentúli mozikba a Dirty Dancing, amely Magyarországra csupán 1989. július 6-án jutott el Piszkos tánc címmel. A siker természetesen pénzügyi vonatkozásokkal válik a jövő számára ténylegesen kézzelfoghatóvá, de kérdezzünk meg ma is bárkit (mondjuk 30 éves kor felett), a többségük biztosan fátyolos szemekkel réved a távolba, Baby és Johnny érzéki táncát látván maga előtt.

A Great American Films Limited Partnership kicsi, újonc stúdiójának égisze alatt készült, kisköltségvetésűnek számító film máig hullámokat vető érzelmi hatásokat robbantott a mozivásznakra 1987-ben, ráadásul akkor még két ismeretlen főszereplővel, amely konkrét bevételi rekordokban is megnyilvánult. A mindössze 6 millió dolláros büdzsé világviszonylatban végül 214 millió dollárt eredményezett. Ráadásul a Dirty Dancing az első film, amely átlépte a millió példányos videoeladást, a filmzenei CD-je multi-platinum lett Golden Globe- és Oscar-díjjal, illetve a moziból színpadi változat is született, amelyet sikerrel játszottak Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában is.

A 30 éves jubileum alkalmából kukkantsunk be a kulisszák mögé, és nézzünk néhány érdekességet, amelyeket maga az elkészült film nem kötött az orrunkra. Először is például azt, hogy filmbeli gyönyörű szerelmi románcuk ellenére a valóságban Patrick Swayze és Jennifer Grey gyakorlatilag ki nem állhatták egymást – utóbbi részéről legalábbis mindenképpen. Az 1984-es Vörös hajnalban (Red Dawn) ugyanis játszottak már együtt, és Jennifer azóta utálta Swayze-t, akinek nem kevés rábeszélőképességre volt szüksége ahhoz, hogy meggyőzze a lányt a Dirty Dancing-beli szerepvállalásra. A kezdeti együttműködés aztán hamar újra befelhősödött, a stáb pedig komoly aggodalomba esett, hogy a két főhős személyes kapcsolata tönkreteszi majd a szerelmi jeleneteket. Ezért a rendező, Emile Ardolino és a forgatókönyvíró, Eleanor Bergstein arra kényszerítették őket, hogy megnézzék a próbafelvételeket, mennyire lélegzetelállítóan működik közöttük a „kémia”. Ez végül hatott, így mindenki megnyugvására Swayze és Jennifer megújult energiával és lelkesedéssel tértek vissza a forgatáshoz.

Persze mindenekelőtt az kellett Jennifer Grey-nél, hogy meggyőzze a készítőket, 27 éves életkorával képes a 10 évvel fiatalabb Baby-t hitelesen eljátszani: ehhez csupán egy öt perces meghallgatásra volt szüksége, és máris övé lett a szerep. Maga a forgatás előtt mindössze két hétig próbáltak a szereplők, és a felvételek is összesen csak 44 napot öleltek fel – de milyen napokat! Ugyanis a stábnak rendesen meg kellett küzdenie az „elemekkel”, nevezetesen az időjárással. A forgatást hol szakadó eső, hol pedig tikkasztó hőség sújtotta: volt, hogy a külső hőmérséklet 41 Celsius-fokig kúszott, amely a filmezéshez használt eszközöknek és plusz világításnak köszönhetően néha elérte az 50 fokot is. A koreográfus Kenny Ortega szerint volt olyan nap, amikor 25 percnyi forgatás alatt tíz ember is rosszul lett vagy elájult, az egyik idős színésznőt, Paula Trueman-t például be kellett vinni a sürgősségire kiszáradás miatt.

De a másik végletből is kijutott a készítőknek, mivel a trópusi hőség átváltott brutális lehűlésbe. Amikor például Baby és Johnny az emlékezetes emelést gyakorolta a tóban, már októbert mutatott a naptár, és mindössze 4 Celsius-fokos volt a levegő. A (hulló) leveleket a kamera látószögében zöldre festették, mintha verőfényes nyár lenne, a stáb azonban meleg kabátot, kesztyűt és csizmát viselt. Swayze-nek és Jennifernek lenge nyári sortra és ruhára kellett vetkőznie, majd belemerülni a rettentő hideg vízbe. S bár a kész filmen az látszik, hogy a szereplők élvezik a pancsikolást, Grey később horrorisztikusan fagyosnak írta le a tavat, amelybe csakis azért volt hajlandó belemerülni, mivel akkoriban még „fiatal és éhes” volt. Nem véletlen, hogy ebben a jelenetben nem mutatja a kamera őket közelről, hiszen mosolygás helyett elkékült szájakat lehetett volna csak látni.

A film koncepciójához tartozott, hogy Johnny és Baby öltözékei végig kontrasztos színeket alkottak: ha jobban megnézzük, a lány mindig világos ruhákban szerepelt, míg a vonzó tánctanár fekete vagy más sötét cuccot vett magára. Az akkor 35 év körül járó Patrick Swayze nem használt dublőrt, ragaszkodott ahhoz, hogy minden jelenetét maga csinálhassa meg. Annál a résznél, ahol egy kidőlt fa törzsén gyakorolják az egyensúlyozást tánc közben, Swayze közel 3 méter magasról leesett, és annyira súlyosan megsérült a térde, hogy csöveken kellett leszívni belőle a duzzanatban felgyűlt folyadékot.

Emile Ardolino rendező folyamatosan bátorította két főszereplőjét az improvizálásra, és gyakran hagyta tovább bekapcsolva a kamerákat, még akkor is, amikor a forgatókönyvben nem szereplő dolgokat produkáltak. Erre példa az a (plakátokon és DVD-borítókon is szereplő) jelenet, amikor Baby Johnny előtt áll, a hátát hozzányomva a férfi testéhez, miközben karját hátranyúlva Swayze nyaka köré fonja, aki az ujjait lassan végigfuttatja a lány karján. Bár ezt a szkriptben egy végtelenül gyengéd pillanatnak írták meg, Jennifer rendesen kimerült volt, és a mozdulat minduntalan csiklandozást váltott ki nála, ami miatt rendre elnevette magát. Számtalanszor megpróbálták újravenni ezt a kis jelenetet, de mindig ugyanez volt az eredmény. Swayze-t a lány viselkedése annyira bosszantotta, hogy az egyik felvételnél, amikor Jennifer megint elnevette magát, a férfi arckifejezése láthatólag a totális kiborulás és a végleges lemondás között ingadozik. Nos, a producerek a tervekkel ellentétben szándékosan ezt a részt tették bele a filmbe, mivel annyira viccesen és hatásosan működött a kettejük közötti érzelmi különbség. Kenny Ortega szerint egyenesen ez lett az egyik legérzékenyebb és legőszintébb jelenet a filmben. Vagy például az a szintén emlékezetes jelenet, amelyben Johnny és Baby a padlón négykézláb egymás felé csúszkálva táncolnak, benne sem volt a forgatókönyvben. Egyszerűen csak így próbálták egy kicsit feltuningolni a másikat, és bemelegíteni a következő jelenethez, de a rendezőnek annyira megtetszett ez a bolondozás, hogy beletette a kész filmbe. Nagy-nagy szerencsénkre.

A Dirty Dancing egyik legemlékezetesebb mondatát, azt, hogy „Senki sem ültetheti Baby-t a sarokba”, Swayze az istennek nem akarta kimondani, de Ardolino nyomatékosan követelte tőle. Ma pedig ott áll az American Film Institute 100 leghíresebb filmes idézetének listáján. Akárcsak a mozi soundtrackje, amelyről a She’s Like The Wind, Patrick Swayze és Stacy Widelitz szerzeménye Swayze előadásában szintén bekerült az AFI 100 év… 100 dal listájára. Maga az album (a Hungry Eyes-zal és a finálé Time of my Life-jával) amúgy 18 héten át volt az élen a Billboard 200 tabelláján, 11-szer lett platinum eladás belőle, és összesen több mint 32 millió példányban kelt el világszerte. S mivel a film ennyire jövedelmezőnek bizonyult, és Hollywood sosem hagyja kiaknázatlanul a sikereket, így természetszerűnek tűnt a „folytatás” is, amely végül csupán 17 évvel később valósult meg. Swayze-nek 6 millió dollárt ígértek, ha újra eljátssza Johnny Castle szerepét, de mivel a színész nem volt a folytatások rajongója, elutasította a felkérést. Később aztán mégis meggondolta magát, s bár nem főszerepben, de azért feltűnik a Dirty Dancing – Piszkos tánc 2-ben (Dirty Dancing: Havana Nights). A film különben, bár meglepő módon nem is lett annyira rossz, bevétel szempontjából a közelébe sem ért az eredetinek.

A 30 éves évfordulóra, idén tavasz végén debütált a Dirty Dancing remake-je egy tévéfilm formájában, amelyben Abigail Breslin játszotta Baby, Colt Prattes pedig Johnny szerepét. Nos, az alkotás nem lett túl szívderítő, az IMDB oldalán ugyanis közel 3500 szavazat alapján szégyellnivaló 3,1-es átlagot produkál (10-ből). De szerencsére hiba lenne kijelenteni, hogy elmúlt a Piszkos tánc dicsősége, hiszen – ahogyan a bevezetőben kezdtem – ez a film 30 év után, és véleményem szerint még nagyon sokáig ott marad majd az emlékezetünkben. Amikor egy interjúban megkérdezték Patrick Swayze-t (aki, borzasztó kimondani, lassan 8 éve nincs már köztünk, augusztus 18-án lett volna 65 éves…), miért gondolja úgy, a Dirty Dancing még hosszú-hosszú ideig hatással lesz ránk, így felelt: „Rengeteg érzelmet adott nekem. A film nem az érzékiségről szól, hanem ahogyan az emberek megpróbálják felfedezni a másikat. A tánctanár úgy érzi, nem más, csupán egy termék, a fiatal lány pedig próbál rájönni, kicsoda is ő maga valójában ebben a korlátozó társadalomban, ahol ilyen csodás dolgokat tud véghezvinni. Egy bizonyos fokig tényleg arról szól, ez az ártatlan, kicsi, ijedt zsidó lányka hogyan kerül közel ehhez a sráchoz amiatt, ami a szívében rejlik.” Azt hiszem, máig ezt érezzük mi is; ahogyan Johnny végül képletesen és a tánc során a valóságban is felemelte Baby-t a levegőbe, velünk ugyanezt teszi a Dirty Dancing már 30 éve.

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia.org, imdb.com, mentalfloss.com

2017.08.21
16