305

A Debreceni Virágkarnevál

Sulyok Attiláné írása

debreceni-viragkarneval01

A Virágkarnevál Debrecen legnagyobb és leglátványosabb eseménye, mely Magyarország legismertebb rendezvényei közé tartozik, 2016-ban ünnepelte 50. születésnapját. Az izgalmas programokat kínáló fesztiválra a hazai előadókon kívül a világ minden részéről érkeznek hagyományőrző csoportok, akik igazi karneváli hangulatot varázsolnak. Augusztus 20-án meséket, történeteket megjelenítő, több százezer szál virág felhasználásával készített látványos – akár 5 m magas – virágkompozíciók haladnak végig Debrecen utcáin magyar és külföldi művészeti együttesek, majorette csoportok, zászlóforgatók és fúvószenekarok kíséretében.

1966 óta, augusztus 20-án majdnem minden évben megrendezésre került a Debreceni Virágkarnevál az államalapítás, Szent István király és az új kenyér ünnepének tiszteletére. A belváros mellett a Nagyerdei Stadion és a Békás-tó a Nagyerdei Szabadtéri Színpaddal a programok állandó helyszínei közé tartozik.

Nagyerdei Stadion, 1973 (FOTO:FORTEPAN / Urbán Tamás)

Évről évre hatalmas tömegeket vonz, ilyenkor általában megduplázódik a kétszázezer állandó lakosú Debrecen lakossága, annyian érkeznek cívisvárosba. Olyan esemény ez, melynek hírneve állandóan nő, mára Magyarország egyik legnépszerűbb fesztiváljává nőtte ki magát. A nézők elismerésén kívül rangos szakmai minősítéssel is jutalmazták, 2012-ben elnyerte a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének kiváló minősítését.

Az elmúlt években több mint 500 virágkocsi, több millió szál virág, több mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, sok ezer közreműködő és rengeteg program színesítette a rendezvényt. A Debreceni Virágkarnevál nemrég visszatért megújult régi otthonába, a felújított Nagyerdei Stadionba, ahol este látványos show-val zárul a felvonulás.

Piac utca a Gambrinus köz torkolatánál, 1975 : a Lenin Kohászati Művek kocsija (FOTO:FORTEPAN / Ötvös Gergely)

A Debreceni Virágkarnevál sokkal régebb óta létezik, mint azt gondolnánk: 1905-ben tartottak először egy látványos virágkorzót a város főutcáján, amit azért rendeztek, hogy a bevételből mentőkocsikat szerezzenek. A rendezvény ekkor még nem tartozott a városhoz, a polgárság nyaralóit és a kerítéseket a tulajdonosok díszítették fel. A karnevál útvonalának két végét lezárták, és csak jeggyel lehetett bejutni. Az első kocsi akkor is a várost képviselte, egy ötösfogat a bakon a város színeit viselő hajtóval és hajdúval, a díszítés pedig kék búzavirág és sárga akác volt. A régi időkből előkerült egy 1900-as fénykép is, mely virágokkal feldíszített kerékpárt örökített meg.

Nagyerdei Stadion, 1990-es évek közepe

1966. augusztus 20-án tartották meg az első igazi virágkarnevált, amely egyedülállónak számít Európában. A szervezők olyan világraszóló eseményt terveztek, amely illeszkedik a már meglévő fesztiválok közé. Kezdetben még csak hazai fellépők kísérték a virágkocsikat, de néhány év múlva megjelentek a külföldi csoportok is. Debrecen testvérvárosai rendszeresen küldenek művészeti csoportokat a felvonulásra.

A Virágkarnevál megrendezése napjainkra már hagyománnyá vált. Az eredetileg egynapos rendezvény egy egész hétté nőtte ki magát: színes, különleges, örök élményt nyújtó programokkal, koncertekkel várja Debrecen lakóit és a városba látogatókat. A Virágkarnevált megelőző hét az ünnep, a zene, a tánc és a virágok jegyében telik, ahol a szórakoztató műfajok is megjelennek a Kossuth téren. A fellépők kiválasztásánál az ismertségen kívül fontos szempont az is, hogy az adott műfajban értéket közvetítsenek. A rendezvények kapcsolódnak más neves eseményekhez is (pl. a hortobágyi hídivásár).

Nagyerdei Stadion, 2006

Már hónapokkal korábban megindul a felkészülés, a virágkocsik díszítése pedig 2-3 héttel a karnevál előtt kezdődik. A hagyomány szerint különböző vállalkozások, cégek díszítik a nagyjából 15 kocsit, amelyekhez mintegy 3 millió szál virág szükséges. Az első években a díszítéshez kizárólag élővirágokat használtak. Az utóbbi években megnőtt a száraz virágok aránya, de így is egy-egy kocsi díszítéséhez 150-250 ezer szál élővirág fogy el, a témától függően több vagy kevesebb. A csodálatos alkotások virágokból és más növényi részekből (levél, termés, kalász, gyökér) épülnek fel, és az eredeti céljuk bemutatni a virágok szépségét és változatosságát.

A 2009-es győztes kocsi: Fazekas Mihály népmesei szálakkal átszőtt elbeszélő költeménye, a Lúdas Matyi megjelenítése

Minden kompozíciót egy-egy speciális, erre a célra gyártott teherautó szállít, melyre először a téma vázát készítik el vasvázra dolgozott fából, hungarocellből és más anyagokból, majd ezekre ráerősítik a száraz- és élővirágokat, úgy, hogy az autóból csak a kerék látszódjon. Az ember- és állatfigurákat hungarocellből faragják ki. A faragás és a lakatosmunka után – két héttel a virágkarnevál előtt – elkezdik feltűzni a száraz virágokat, ehhez 30-40 ember kitartó, türelmes munkája szükséges. A virágkocsikat száraz virágok tízezreiből építik fel, melyek mindig egy témát ölelnek fel. Utolsóként kerülnek fel a vágott virágok, melyek csak úgy maradnak frissek, ha közvetlenül a felvonulás előtt, azaz 19-én éjjel tűzik fel őket. A kocsiknak augusztus 20-án, reggel 6 órára kell elkészülniük teljes pompájukban. Minden évben – a hagyományoknak megfelelően – a Szent Korona a nyitókocsi, a további kompozíciókban pedig mindig látható valamilyen mesebeli téma (Süsü, a sárkány, Csodaszarvas, Öreg néne őzikéje, Lúdas Matyi, Mehemed… stb.), általában valamilyen aktuális témát, figurát jelenítenek meg. Egyébként elég beszédesek a korábbi évek címei is: lucullusi vacsora, kőkorszaki jelenet, dzsungelparádé, de gyakran alkalmazzák a humor eszközeit is.

2009: a romániai Bihar megye és a magyar Hajdú-Bihar megye népeit összekötő kulturális hagyományoknak a megjelenítése

A virágkocsik díszítésére főleg itthon termesztett és gyűjtött növényeket használnak a tervezők. Az évszaknak megfelelően általában a kardvirág, az őszirózsa, a bársonyvirág és a napraforgó dominál. Kedvező jelenség, hogy kevesebb a külföldi származású növényi anyag (pl. pálmalevél), ezeket fenyőágak, boróka és tuja helyettesíti. A kocsik platóját gyepszőnyeggel vagy mohával borítják.

A Debreceni Virágkarneválnak immár évtizedek óta hagyományos útvonala van. A Nagyállomás előtt található Petőfi tértől a város fő utcáján, a Piac utcán át vonul a virágokkal szépen feldíszített kocsisor, lassan elhaladnak a Nagytemplom előtt, és a Debreceni Egyetem érintésével végül a Nagyerdei Stadionba érkeznek. A virágmenetet magyar és külföldi művészeti együttesek, majorette csoportok, zászlóforgatók, fúvószenekarok kísérik, és mutatják be tudásuk legjavát, végigvonulnak az egész városon az 5 km-es útvonalon.

2006: Debreceni Ifjúsági és Majorette Együttes Nr. 4

Végül a hosszú menet a Nagyerdei Stadionba érkezik, itt a felvonuló együttesek színvonalas műsorral szórakoztatják a közönséget. Néhány külföldi együttes már évek óta visszajáró vendég, ilyen az olasz zászlóforgató csoport, amely mindig hatalmas népszerűségnek örvend. A virágkarneváli kompozíciók és az együttesek műsorai mellett szabadtéri virágkiállítás, népművészeti kiállítás és vásár, nemzetközi folklórdélután, virágkötészeti bemutató tekinthető meg. A délelőtti felvonulás után az érdeklődők 13 órától a Nagyerdei Stadionban közelebbről is megcsodálhatják a virágkompozíciókat.

2006: Debreceni Népi Együttes Nr. 3

2014 óta a nap zárásaként a megújult Nagyerdei Stadionban egy különleges, látványos arénashow várja a közönséget sztárfellépőkkel és rengeteg táncossal. A zsűri itt adja át a díjakat a virágkarnevál legötletesebb kompozícióinak. A zsűri tagjai közé gyakran színészeket, művészeket vagy sportolókat is felkérnek a virágkötők mellé, akik cseppet sincsenek könnyű helyzetben: előfordul, hogy mindössze néhány pont különbség van köztük, mégis ki kell választaniuk a felvonulás legkülönlegesebb alkotásait. Minden évben a közönség is szavazhat a számára legszebbnek ítélt kocsira.

A Nagyerdei Stadionban bemutatott Karneváléj című arénashow után a Virágkarnevált tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárja az Egyetem téren. Ez a kitűnő program örömöt, kikapcsolódást nyújt a nézőknek a hétköznapi élet szürkeségéből, ezt bizonyítják a város utcáit megtöltő lelkes arcok, amelyek megcsodálják a virágos kocsikat, a felvonuló táncos, zenés csoportokat, este pedig a tűzijátékot.

2006: Debreceni Junior Mazsorett Csoport Nr. 2

A „Kálvinista Rómá”-ba mindig érdemes ellátogatni, de ilyentájt augusztusban különösen. A szervezők ígérete szerint a következő Debreceni Virágkarneválokon is színes, különleges, ugyanakkor hagyománytisztelő virágkompozíciókra számíthatunk. Európa egyetlen karneválján sem mutatnak be ilyen csodálatos virágkompozíciókat!

Sulyok Attiláné

Források: wikipedia.huiranydebrecen.hujegytrafik.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép.

A képek a flickr gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép.

2017.08.20