320

Szerencsét hozott papucsban


kemenysepro-manda

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és továbbállt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik, ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

A kéményseprő logikusan csak akkor tudja gyakorolni a mesterségét, ha van a háznak kéménye. Ez pedig akár hiszik, akár nem, nem római találmány. Ők a konyhai tűzhely füstjét a tető nyílásán át eregették az ég felé, és még sokáig így ment ez. Az biztos, hogy a kémény első képi ábrázolása egy itáliai reneszánsz kismester, Carpaccio (1450-1522) egyik festményén érhető tetten, és arról is vannak leírások, hogy a Cluny apátságban az Európa fejlődésére nagy hatással lévő bencések már használták ezeket a füstelvezetőket. Addig pedig többnyire ment a füst, amerre tudott, és ne felejtsük el, hogy Magyarországon még a múlt század közepén, sőt, a második felében is léteztek a „füstös konyhák”, ahol a tűzhelyek plafon felé tartó füstje végül a tornácra nyíló konyhaajtó külön kinyitható felső részén távozott a szabadba.

Az első, meglehetősen szélesre rakott kéményeket, mivel az nagy kosszal járt, egészen biztos, hogy a ház szolgái takarították, de annak is van nyoma, hogy a kéményt felrakó kőművesek voltak megbízva a feladattal. 1464-ben a Rajna menti Frankfurtban már emlegetnek egy Könne nevű illetőt, aki ezt a fontos, tűzvészeket, fulladásos halálokat megelőző munkát végzi. Aztán már valamikor az 1500-as, 1600-as években megjelennek szerte Európában az olasz vándor kéményseprők, akik a hátukra akasztott ládikából a leírások szerint borsot, sáfrányt és gyógyfüveket is árultak. Ezek aztán idővel letelepedtek a városokban és céheket alapítottak, Bécsben 1673-as keltezésű az első céhlevelük. Magyarországon talán a pozsonyi számadásokban, 1438-39-ben bukkan fel először a mesterség, Sopronban 1594-ben pedig már nevén is nevezik. Budán a török kiűzése után jelennek meg, aztán a terep nálunk is az olaszoké lesz. Mária Terézia idején alakulnak meg sorra városi céheik, apáról fiúra szálló mesterség ez is. Egy-egy ilyen céh tagjai általában azok is, akik körbejárják a környező településeket és felajánlják szolgálataikat.

1903-ban aztán megalakul a Magyarországi Kéményseprők Országos Egyesülete, 1949-ben pedig ezt a társaságot is államosítják, a fővárosi mellett megalakulnak a megyei kéményseprő vállalatok is. A fekete emberek pedig még a 21. század elején is évente egyszer megjelentek a faluban, és nyugta ellenében beszedték a nekik járó pénzeket. Egyszer ezért e sorok szerzője arra vetemedett, hogy némi munkára, kéményseprésre kérje a jó hangulatban lévő mestert. Aki aztán nagy duzzogva felment a padlásra, majd a kamin lyukon keresztül húzott néhányat a vállán hozott, összetekert seprűjével.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.08.16
4