376

A cannaei csata – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

hannibal-cannae01

Hannibal Kr.e. 216-ban rómaiak felett aratott győzelme a hadvezérek Szent Grálja, 2200 éve minden katona ezt próbálja másolni. Minden idők egyik legragyogóbb hadvezéri teljesítménye augusztus 2-hoz kötődik.

A rómaiak által második pun háborúnak vagy hannibali háborúnak nevezett összecsapás Karthágó és Róma között Kr.e. 218-ban tört ki, de gyökerei lényegesen régebbre nyúlnak vissza. A két köztársaság (mert Karthágó is az volt) Szicília miatt került először konfliktusba Kr.e. 264-ben, miután rómaiak szálltak partra a szigeten. Csak Róma-párti források maradtak fenn az összes pun háborúról (a történelmet a győztesek írták akkor is!), de az elég egyértelműnek látszik, hogy valójában ők voltak az agresszorok. A szárazföldön erős rómaiak a tengereket uraló punokkal igen nehezen boldogultak, s csak 241-ben sikerült megalázó békét kényszeríteni az észak-afrikai államra, melyben óriási összegű sarcot, valamint Szicília kiürítését fogadtatták el vele. Karthágó belement ezekbe, ám a kimerült vesztest – amely fellázadt zsoldosai ellen élethalálharcot vívott – hamarosan további sarcra, majd Korzika átadására is rákényszerítették. A karthágói állam vezetése a zsoldosokat végül legyőző, kiváló hadvezér Hamilkar Barkaszhoz került, aki, hogy kifizethesse Rómának a hadisarcot, hadseregével elfoglalta az Ibériai-félsziget ezüstben gazdag keleti felét.

Halála előtt Hamilkar megeskette fiát, hogy egész életében Róma ellensége lesz, amit Hannibal aztán be is tartott. A második konfliktus kirobbanásának ürügye Ibéria volt, valójában azonban Róma – joggal – tartott Karthágó megerősödésétől. A rómaiakkal szövetséges, ám hivatalosan is Karthágó befolyási területén fekvő Saguntum punok általi ostroma végül ismét háborúhoz vezetett. Hannibal haderejével meglepetésszerűen átkelt az Alpokon észak-afrikai és ibériai katonáival, s egymás után mért vereségeket a római seregekre. Kr.e. 216-ban a két római consul, Lucius Aemilius Paullus és Gaius Terentius Varro Róma történetének addigi leghatalmasabb seregét gyűjtötte össze, hogy végre leszámoljon az Itáliát lángba borító katonai zsenivel, és Cannae településénél csatát vállaltak Hannibal ellen.

A rómaiaknak 80 ezer gyalogos és 6 ezer lovas állt rendelkezésükre, míg Hannibalnak csak 40 ezer gyalogos és 10 ezer lovas. Ellentétben a hollywoodi filmekkel, a történelemben rendszerint az erősebb győz. Ám a két római hadvezér nagyon messze elmaradt a karthágóitól minőségben. A csata előtt Hannibal gondosan tanulmányozta mind a terepviszonyokat, mind a római hadsereget. Kiismerte annak leendő felállítását, minőségét és mennyiségét egyaránt, s ennek függvényében sorakoztatta fel Kr.e. 216 augusztus 2-án saját csapatait. Hannibal taktikája a lovassági túlerején alapult. Felismerte, hogy a két római hadvezér legioinak középre koncentrálásával át akarja törni az ő lényegesen gyengébb gyalogságát, s ezért itt halogató harcokra készült. Ide állította legkevésbé megbízható gall szövetségeseit, két oldalra, kicsit hátrébb, lépcsőzetesen pedig veterán ibériai és afrikai zsoldosait. E gyalogság így nem egyenes vonalban állt fel, hanem domború félholdban nézett az ellenség felé. A félhold két szarvát alkották a legjobb gyalogosai. A csatarend bal oldalán karthágói, jobb szárnyán kiváló numida lovasai vonultak fel. A rómaiak kevesebb figyelmet szenteltek a harcrendnek. Középre tömörítették óriási túlsúlyban lévő nehézgyalogságukat, hogy puszta túlerővel széttépjék az előttük álló vékony karthágói hálót, míg a két szárnyon a lovasságuk biztosított.

Augusztus 2-án a csata a könnyűgyalogosok csatájával nyitott, akik dárdákkal árasztották el egymást, majd a római legionáriusok megkezdték feltartóztathatatlannak tűnő előrenyomulásukat a punok, pontosabban az ott álló gallok ellen. Hannibal maga is elfoglalta helyét ezen a legveszélyeztetettebbnek számító ponton, hogy maga vezethesse le a legkényesebb feladatot, a tervszerű hátrálást. A római nehézgyalogosok rohamát a pun félhold képtelen volt feltartóztatni, a karthágóiak szépen lassan hátráltak, ezzel az alakzatot benyomták a rómaiak, s kezdett a félhold kiegyenesedni, majd behorpadt a nyomás alatt, azaz a félhold mintegy megfordult. Míg ezek történtek, a lovasság is összecsapott a szárnyakon. A karthágói balszárny túlerejénél fogva elsöpörte a római lovasokat, míg a numidák egy trükkel igyekeztek minél gyorsabb sikert elérni. A ravasz észak-afrikai nomád zsoldosok úgy tettek, mintha megadnák magukat a római lovasoknak, majd elrejtett fegyverekkel hátba támadták azokat. Mindkét oldalon tehát a pun lovasság győzött.

Hannibal gyalogosai közben már nyilvánvalóan nem tarthattak ki soká, így a félhold két szarvában elhelyezkedő afrikai nehézgyalogosok, akik eddig tartalékok voltak, most, hogy a félhold kiegyenesedett, harcba léptek a gyalogság két szélén, megtámadva a római massza oldalait. A két oldalon történő meglepetésszerű karthágói offenzíva hatására a római tömeg megzavarodott, hiszen immár három oldalról – szemből a benyomott gallok, s balról és jobbról az afrikai gyalogosok – álltak szemben az ellenséggel. A zavarodottság teljes káoszba fordult, mikor a két oldalon győztes karthágói lovasság feltűnt a hátukban, és teljessé tette a bekerítést. A hatás döbbenetes volt. A rómaiakat a minden oldalról érő támadás annyira összenyomta, hogy a katonák még a karjaikat sem voltak képesek felemelni, hogy védjék magukat a mindenhonnan érkező szúrások, vágások ellen. Az oly sok győzelmet megélő veteránok tehetetlenül voltak kiszolgáltatva a sokkal okosabb győztes seregének. A csatateret estére több mint 60 ezer római hullája borította, s a karthágóiak is 5700 embert veszítettek. Nincs az a horrorfilm, ami visszaadhatná az aznapi csatateret; gondoljunk csak bele, ha minden halott „csak” egy litert vért veszített... de inkább ne gondoljunk bele! Hannibal tökéletesen megsemmisítette a túlerejű ellenséget.

Ugyanakkor Rómát komolyan megerősített városok és erős falak vették körül, s így annak elfoglalását Hannibal meg sem kísérelte. A háború elhúzódott, s a sokkal nagyobb tartalékokkal rendelkező Róma végül bedarálta Karthágó erőforrásait. Először kicsavarta a kezéből Ibériát, majd áttette a hadszínteret Afrikába. Hannibal egyszerűen nem lehetett ott mindenhol, és Kr.e. 201-ben végül vereséget szenvedett.

Ám a cannaei csata a mai napig igazi legenda hadtörténész körökben, hiszen egy kisebb létszámú hadsereg egy nagyobbat kerített be pusztán taktikai elemek alkalmazásával, ráadásul mindkét oldal egy időben történő átkarolásával, majd az ellenfél teljes bekerítésével. Ez a csata a hadvezetés iskolapéldája, talán nem véletlen, hogy a mai napig benne van még az általános iskolás tankönyvekben is. Hatása a hadtörténelemre óriási. Schlieffen ez alapján alkotja meg az I. világháborús német katonai haditervet, s minden hadvezér a maga Cannae-jét tervezi, de még olyan mai regényekben is előkerül a csata, mint Fortschen Egy másodperccel később című műve.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Polübiosz történeti könyvei I-II. Máriabesnyő-Gödöllő: Attraktor, 2002

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2017.08.02
16