„Hiszünk abban, hogy az embereket gyönyörködteti a változatosság”

Interjú Szendrői Csabával és Bolyki Györggyel a Reframe-ről

reframe01

Az idei Kaposfesten debütál augusztus 18-án a Reframe, az utóbbi idők túlzás nélkül legérdekesebb könnyűzenei vállalkozása, melyben olyan zenekarok lesznek a közreműködők, mint a 30Y, az Elefánt, az Akkezdet Phiai, valamint Baráti Kristóf és a Kaposfest Kamarazenekar Bolyki György vezetésével. A kezdeményezésről először az egyik ötletgazdával, Szendrői Csabával beszélgetett a Lángoló Gitárok, majd a fesztivál igazgatója, a rendezvény klasszikus zenei hangszereléséért is felelős Bolyki György válaszolt a kérdéseikre.

Elsőként Szendrői Csaba, az Elefánt énekese, a projekt egyik ötletgazdája válaszolt a kérdésekre.

Csaba, mi is lesz ez a Reframe pontosan?

Egy este, ahol két óra erejéig különböző zenei stílusokból érkező zenekaroktól és produktumokból csinálunk egy újat. Ebben az újban az lesz a közös, hogy a frontemberek mögül kivesszük a zenekarukat, és mögéjük teszünk Prieger Zsolt által készített elektronikus zenei alapokat, és egy kamarazenekart Bolyki György vezetésével, akik gyakorlatilag az újrakeretezés zenei részéért felelnek. Természetesen mindezt élőben, szabadtéren.

Ha jól tudom, az ötletgazda te voltál. Mi inspirált arra, hogy egy produkcióban összehozzátok Vivaldit, a 30Y-t, az Elefántot, az Akkezdet Phiait, Baráti Kristófot és a Kaposfest Kamarazenekart?

A zenében engem leginkább a határok felszámolása érdekel, ez a saját zenekarunk életében is meghatározó momentum, így amikor Vedres Hajni produkciós vezető megkeresett azzal, hogy nincs-e valami ötletem arra, hogyan vigyük a klasszikus zenét közelebb a fiatalokhoz, kapásból ez a forma ugrott be. Csináljuk ezt az egészet nagyban! Nem tudunk olyan projektről itthon, ami azzal kísérletezik, hogy mondjuk alternatív rock zenét élőben elektronikus zenei közegbe helyez. Az pedig hab a tortán, és álmodni sem mertem anno, hogy mindezt az ország talán legjobb kamarazenekarával és a világ egyik legjobb hegedűművészével kiegészülve tehetjük meg.

A Reframe zenei producere Prieger Zsolt lesz. Miért őt választottátok?

Fontos volt egy ilyen sokszereplős, eklektikus zenei projektnél, hogy a résztvevők könnyen megértsék egymást, hogy a teljesen más múlt és háttér ellenére legyen közös pont. Mi Zsolttal az utóbbi időben szakmailag és emberileg is nagyon egy hullámhosszra kerültünk. Bekerült egy pár névből álló lista, amikor pedig beszéltem többek között neki erről a dologról, olyan lelkesedéssel fogadta az ötletet, ami minden kétséget kizáróan egyértelművé tette a számunkra, hogy ő a mi emberünk. Ráadásul fontos szempont volt, hogy a komolyzene se legyen idegen terep, hiszen Vivaldi Négy Évszakához is hozzá kell tudni nyúlni úgy, hogy az ne valami olcsó, „klasszikus zene négynegyedes alapon” hatású dolog legyen. Zsolti egy hatalmas tudással rendelkező, tapasztalt szereplője a magyar zenei életnek, akire rá mertünk bízni egy ilyen hatalmas feladatot. Hiszen gyakorlatilag rajta a világ szeme, ő a zenei vezetője a munkának, persze Bolyki Gyurival karöltve.

A zenekarod, az Elefánt részvétele magától értetődik, de mi alapján választottátok ki a további közreműködőket?

Egyáltalán nem volt magától értetődő, főleg számomra, hogy az Elefánt ott legyen. Nekem ez nehéz kérdés volt, hiszen főleg az érdekel, ami ebből az egészből a végén lesz. Sokszor fel is tettem a kérdést, hogy nem furcsa-e, hogy ott vagyunk, de aztán kiderült, hogy rajtam kívül mindenkinek az lett volna a furcsa, ha nem vagyunk ott. A többi zenekar valahogy adta magát, szempont volt itt is, hogy olyan emberek legyenek a projektben, akik feltételezhetően tudnak együtt dolgozni, akik szellemiségükben is képviselnek valami közöset, legyen az például a dalszövegek milyensége. Szempont volt, hogy egy friss, most induló projektben ezek a zenekarok képviseljék az érdeket, miszerint kellően nagy bázist mozgassanak meg ahhoz, hogy tényleg sok fiatalhoz eljusson a projekt és ezen keresztül a komolyzene szeretete.

Ha jól tudom, az átiratok a zenekarok közreműködése nélkül készülnek. Te hallottad már a ti dalaitok újraértelmezéseit, vagy neked is meglepetés lesz?

Nekem is meglepetés lesz, izgulok is rendesen.

Vivaldi Négy évszaka vitán felül klasszikus, és nem túlzás, hogy mindenki által ismert darab. Miért pont ezt választottátok?

Ezt a kérdést Bolyki Györgyre bíztuk, több más opció közül esett erre a választás. Emlékszem, hogy az első nagy összeülésre elhozta a komplett partitúráját a műnek, ahová Vivaldi minden részhez odaírta, hogy ő mit lát bele, milyen térbe helyezné, a kutyaugatástól a szél hangjáig, ennek a kommentárnak valamiféle átfogalmazása lesz a feladata Zsoltinak. Biztos, hogy erős szempont volt, nem jellemző az ennyire konkrét kommentár ebben a műfajban. Plusz, bár a Négy évszakról azt gondolnánk, hogy mindenki ismeri, szerintem ez csak néhány abból származó harmóniára igaz, még én sem vagyok benne biztos, hogy ezelőtt végighallgattam az egészet csendben becsukott szemmel valaha, pedig ez egy ilyen műfaj.

Szerinted hogy reagálnak majd a közreműködő zenekarok, illetve a Kaposfest közönsége egy ilyen típusú klasszikus zenei újraértelmezésre?

Ez a legizgalmasabb kérdés. Mi hiszünk abban, hogy az embereket gyönyörködteti a változatosság. Ennél többet nem tehetünk. Olyan munkát végzünk épp, ami egy ismeretlen terület, egy új földrész felfedezése, de épp ettől izgalmas. Szerintem szeretni fogják.

Mennyire próbaigényes egy ilyen vállalkozás?

Sokkal több olyan munka van itt, ami egyéni, illetve amihez nem kell összpróba. A rengeteg szereplő miatt egyébként is a legnehezebb feladat a tagok egy helyre terelése, szóval élő próba túl sok nem lesz, nem lehet. Ezért is fontos a profi csapat.

Hallgatsz amúgy komolyzenét a mindennapokban?

Volt egy időszak most az életemben, amikor gyakorlatilag csak komolyzenét hallgattam, néha egy kis punkkal megtörve a dolgot, van is egy Erik Satie tetoválás a jobb alkaromon. A komolyzene csodálatos dolog, persze azért el kell merülni benne, hogy megtaláld benne saját magad.

Miért a Kaposfestet választottátok a Reframe premierjének helyszínéül?

Igazából a Kaposfest választotta az ötletet, és ők a hátországa a projektnek. Evidens volt, hogy ott kerüljön színpadra a Reframe.

Milyen közönségre számítotok, illetve kinek ajánlanád a koncert megtekintését?

Azoknak, akik otthon úgy hallgatnak zenét, hogy simán elfér a tracklistben egy techno, egy rap, egy táncolós, egy lassú, egy szomorú és egy vidám dal egymás után úgy, hogy ezeket mind tudja szeretni.

Mi újság az Elefánttal jelenleg? Nyáron merre lehet látni titeket?

Minden már-már túl jó, remek élményeket gyűjtünk be mostanság. Túl vagyunk egy csomó fesztiválon, azt érezzük, hogy a félelmeink ellenére kezdik az emberek érteni és értékelni az új lemezt, a közönségünk megtöbbszöröződött, ami számunkra egy elég erős visszacsatolás, és mi is rettenetesen élvezzük a zenélést. Legközelebb a Campus fesztiválon játszunk, ha jól emlékszem.

 

„Ha tehetséges emberek nyúlnak egy-egy műhöz, összeadódik az alkotók energiája”


A második interjúban a fesztivál igazgatója, a rendezvény klasszikus zenei hangszereléséért is felelős Bolyki György válaszolt a kérdésekre.

Hogy írná le saját szavaival, mi is lesz a Reframe?

Újrakeretezünk olyan zenéket, melyeket sokan szeretnek. Prieger Zsolttal olyan zenei közegbe helyezzük az ismert dalokat, amitől még érdekesebbé, élvezetesebbé válnak, sőt, az a célunk, hogy új jelentéssel is gazdagodjanak. Ha jól végezzük a dolgunkat, a rajongók tanúi lehetnek a zenék újjászületésének.

Az ötletgazda az Elefánt énekese, Szendrői Csaba volt. Fesztiváligazgatóként azonnal látott fantáziát a Reframe-ben, vagy kellett azért győzködni egy kicsit?

Régóta vártam azt az ötletet, mely a Kaposfest közönségének megfelelő színvonalon nyújt zenei élményt a 21. század kifejezésformáit felhasználva. Azt rögtön éreztem, hogy Csaba elképzelésében ott van ez a potenciál, és ahogy haladtunk előre, egyre inkább magával ragadott a projekt. Most már kifejezetten nagy lendülettel csinálom. Nagyon sokat fogunk dolgozni azon, hogy a közönségnek felejthetetlen élményt nyújtsunk!

Klasszikus zenészként milyen kihívást jelent részt venni egy ilyen projektben?

Óriási alázattal és tisztelettel kell megközelítenünk a zenéket. Számomra az a legfontosabb, hogy ne menjünk el „alibi” irányba, minden hangnak, amivel gazdagítjuk az eredeti műveket, plusz tartalmat kell hordoznia. Sem az öncélú „lila köd”, sem az üresjárat nem elfogadható számomra. A közönséget meg kell tisztelnünk azzal, hogy tehetségünk és felkészültségünk legjavát adva dolgozunk a koncert sikeréért. Azt is mondhatnám, a Reframe projekt alkotói most megmérettetik magukat, és remélem, mindenki nyertesen kerül ki a munkából: a közönség új élményekkel gazdagodik, mi pedig az alkotás örömével.

A Reframe zenei producere Prieger Zsolt lesz. Miért esett rá a választás?

Zenei pályafutásom során még nem volt alkalmam Zsolttal együtt dolgozni, de sokat hallottam az Anima Sound Systemről. Nekem munkatársam, Vedres Hajni javasolta őt, és azt kell mondanom, nagyszerű ötlet volt! Hamar megértjük egymást, könnyen egymásra hangolódunk, ami nagyon fontos a közös alkotáshoz. Kíváncsian várom, Zsolt miként oldja meg a rá váró feladatokat, hiszen csak ezután következhet az én munkám. Megbízom benne, és valami azt súgja, értékes produkció formálódik!

Az ön feladata a klasszikus zenei hangszerelés. Talán banális kérdés, de mennyire lehet elrugaszkodni egy-egy ismert dal esetében az eredetitől?

Én azt kértem a projektben résztvevőktől, hogy az eredeti szerzeményeket tekintsük inspirációs alapnak. Azt gondolom, ha tehetséges emberek nyúlnak egy-egy műhöz, összeadódik az alkotók energiája, tudása, intuíciója. Ebben az értelemben tehát én szabadnak érzem magam, és csak azt a korlátot szeretném figyelembe venni, ami megóv az öncélúvá válástól, a szellem nélküli belenyúlásoktól. Ha valaki tudja, miért változtat meg egy egész művet, és képes ezt zenei nyelvre lefordítani, nyugodtan tegye meg. Ha viszont tehetség nélkül, csak puszta változtatási szándékkal esik neki a műnek, jobb, ha egy hanghoz sem nyúl hozzá.

Hogyan kerültek a képbe a közreműködő zenekarok?

Szendrői Csaba és Vedres Hajni javasolták őket, mivel ők ismerik az együttesek munkásságát. Azóta persze már én is kicsit tájékozottabb vagyok, és azt kell mondanom, nagyon jó kiindulási pontokat kaptunk a három együttes személyében. Bár teljesen eltérő műfajban dolgozunk, nagy élvezettel hallgatom dalaikat, egyáltalán nem esik nehezemre rájuk hangolódni.

Vivaldi Négy évszaka vitán felül klasszikus, közismert darab. Miért pont ezt választották?

Pont azért, amit mondott. Mindenki ismeri és szereti. És azért, mert a műnek van egy olyan jellegzetessége, amit sokan nem is tudnak: Vivaldi beleírta a mű partitúrájába, hogy mely zenei rész pontosan mit jelképez. Van, ahol tikkasztó nyári hőséget, van, ahol őszi vihart, vagy éppen téli korcsolyázást jelenít meg a zene. Soha nem hallottam még, hogy ezeket a szonetteket audio élményként feldolgozta volna valaki, és gazdagította volna vele a művet. Hát, mi most megpróbáljuk. Ha jól végezzük a dolgunkat, olyan plusz élménnyel gazdagítjuk a darabot, amire még nem volt példa.

Ön szerint hogy reagál majd a közreműködő zenekarok rajongótábora, illetve a Kaposfest közönsége egy ilyen típusú klasszikus zenei átdolgozásra?

A Kaposfestre azt szokták mondani, hogy egy „punk” klasszikus zenei fesztivál, melynek közönsége minden újdonságra nyitott, ami megfelelő színvonalat képvisel. Most sem az lesz a kérdés, mennyire számít szentségtörésnek, amit csinálunk, hanem az, milyen színvonalon társulunk Vivaldihoz, a 30Y-hoz, az Akkezdet Phiaihoz és az Elefánt együtteshez. Úgyhogy kizárólag rajtunk múlik, milyen lesz a visszajelzés!

Mennyire próbaigényes egy ilyen vállalkozás?

Nem szabad félvállról venni, mint ahogy egyetlen koncertet sem. Óriási megtiszteltetés, ha valaki arra szánja az idejét, hogy meghallgassa egy művész produkcióját, nem szabad ezzel a bizalommal visszaélni. Persze, az is igaz, hogy a koncert fellépői sem ma kezdték, Baráti Kristófnak nem kell már bemutatni Vivaldi művét, mint ahogy az együttesek énekesei is rutinos előadók. Ezzel együtt is azok közé tartozom, akik hisznek az elvégzett munkában, úgyhogy be van tervezve a megfelelő mennyiségű próba.

A közreműködő zenekarok munkássága mennyire áll közel önhöz? Egyáltalán, klasszikus zenészként mennyire hallgat ilyen típusú könnyűzenét a mindennapokban?

Valóban, én a jazz és a klasszikus zene világában élek, és csak nagyon ritkán kirándulok az ennél könnyebb műfajokban. Ez nem azt jelenti, hogy idegenkedem ezektől a zenéktől, hiszen fiatal koromban sokat hallgattam én is ilyesmit. Ma már sajnos egyszerűen nincs rá időm. És az is igaz, hogy az elmúlt harminc évben több ezer jazz és klasszikus koncertet adtam Európa, Ázsia vagy az Egyesült Államok koncerttermeiben és fesztiváljain, most már többet vágyom a csendre. Viszont, ha létrejön egy-egy ilyen projekt, óriási lelkesedéssel vetem bele magam a munkába, mivel nagyon szívesen dolgozom együtt tehetséges emberekkel.

Miért a Kaposfest ad helyet a Reframe első előadásának?

Egyszerű. Mi találtuk ki, és mi hozzuk létre a produkciót. De szerintem nem ez lesz az egyetlen előadás, ha jót csinálunk, annak hamar híre megy majd.

A klasszikus zene iránt érdeklődő közönségnek milyen élményt nyújthat a Reframe?

Remélem, nagyon újszerűt, hiszen arra törekszünk, hogy egy háromszáz éve élt szerző művéhez hozzákapcsoljuk a jelenkor kifejezési formáit. Digitális hangkulisszával, hatalmas LED falon megjelenő vetítéssel szeretnénk hozzájárulni az évszázadok találkozásához. Ha jól végezzük a dolgunkat, jó buli lesz!

Beszéljünk kicsit a Kaposfestről is! Idén már nyolcadik alkalommal lesz megrendezve a fesztivál. A Reframe mellett milyen programokkal készülnek az idei rendezvényre?

Minden nap két klasszikus zenei koncert, a világ élvonalába tartozó művészek fellépésével. Minden koncerthez kapcsolódik egy kiegészítő program, ahol megvalósítjuk a legvadabb elképzeléseinket, amik a komolyzenéről eszünkbe jutnak. Ezeket nem lehet röviden leírni, úgy tudnám összefoglalni, hogy ezek miatt hívnak minket „punk” fesztiválnak. Ennek jegyében lesz például négy napos Kézműves Sörünnep, ahol elhangzik a Reframe produkció is. De talán a legjobb, ha felkeresik a kaposfest.hu oldalt, ott lassan minden programunk olvasható lesz!

Miért érdemes ellátogatnia a Kaposfestre annak, aki esetleg még nem járt a fesztiválon?

Hadd idézzem a Reuters egyik szerzőjét, aki a németeket így tudósította az egyik Kaposfest után: „A Kaposfesten a világszínvonal természetes, de ez a legérdekesebb fesztivál, amit valaha láttam – nem csak Magyarországon, hanem egész Európában.” Mindenkit szeretettel várunk augusztus 13-19. között, aki igényes kikapcsolódást és feltöltődést keres a nyárra!

A Reframe-ről további információkat a rendezvény Facebook-oldalán és a Kaposfest Facebook-oldalán található.

Fotók: Elefánt Facebook (2. kép), Reframe Facebook (1. és 3. kép)
Forrás: langologitarok.blog.hu – 1. cikk, 2. cikk

2017.07.30