Urunk színeváltozása búcsú Győr-Újvárosban

A Győr-újvárosi templomban

0806-urunk-szinevaltozasa-bucsu-gyor-ujvarosban

Augusztus 6-án, vasárnap 10 óra 30-kor a Győr-újvárosi templomban (Kossuth L. u. 42.) a Győri Egyházmegye egyetlen Urunk színeváltozásának tiszteletére felszentelt templom búcsú-ünnepe lesz. A legszentebb áldozatot ft. Lukácsi Zoltán kanonok, főiskolai rektor, ezüstmisés áldozópap mutatja be.

A szentmise előtt 10 órától a rózsafüzért imádkozzák, az ezüstmisés áldást követően a szép hagyományt folytatva kegyképénél köszöntik a sok csodát tevő Újvárosi Segítő Szűzanyát. A szentmisén egyúttal megemlékeznek Halmos László zeneszerző halálának 20. évfordulójáról. Felcsendül Halmos László Missa in honorem Sancti Norberti (Szent Norbert mise) című, ritkán hallott latin nyelvű többszólamú miseordináriuma és sok más motettája is.

Halmos László (1909-1997) zeneszerző, a győri székesegyház Palestrina kórusának alapító karnagya. 1932-ben alapította és tíz éven át vezette a győri napközi otthonok száztagú Pacsirta Gyermekkarát. A Missa in honorem Sancti Norberti című misét is nekik írta, "Pacsirta mise" néven, majd a '80-as években kiadott németországi kiadásban már Szent Norbert mise néven tűnik fel e miseordinárium. Ritkán hallott és énekelt mű, mindenképpen ősbemutatónak fog számítani megszólaltatása. A zeneműt az egyszerűségben kibontakozó nagyszerűség jellemzi, igazán felismerhető benne Halmos zenei világa.

Az Urunk színeváltozása búcsúra sok szeretettel várják a híveket és Halmos László tisztelőit.

2017.07.27