A rettenthetetlen – Skócia

Egy film – egy úti cél 4.

A rettenthetetlen

Egy film – egy úti cél című sorozatunkban tovább barangolunk a Brit-szigetek világában. Ismét utazhatunk térben és időben, hiszen A rettenthetetlen egy Skóciában játszódó történelmi film. Mel Gibson rendezőként egyszerre kapta meg érte a Golden Globe- és az Oscar-díjat, és ő formálja meg a főszereplő alakját is. William Wallace egy rendkívüli hős volt a XIII. században, akit sorsa saját népe szabadságának kivívására szánt.

Egy film

Sir William Wallace békét keresve visszatér szülőföldjére, Skóciába, de csak kaotikus állapotokat talál. A skót király trónörökös nélkül halt meg, ezért angol riválisa, a kegyetlen és hitetlen I. Edward (Patrick McGoohan) elfoglalta a trónját. Miután szerelmét, akivel titokban házasodott össze, megölik az angolok, bosszút esküszik. Sok áldozat árán sikerül ütőképes hadsereggé kovácsolnia elfásult népét, és megkeresnie a megfelelő embert, aki trónra léphetne: Robert Bruce-t (Angus Macfadyen).
Mel Gibson filmje sokak szerint erősen pontatlan történelmi szempontból, például épp Robert Bruce alakját illetően. (Ugyanakkor ennek köszönhető a legszebb jelenet, melyben a kemény hős könnyekre fakad, amikor leleplezi a leendő király árulását.) A rendező nem is tagadta ezt, dramaturgiai okok alakították a forgatókönyvet. Ám ennek köszönhetően egy katartikus alkotás született, melyben általános érvényű értékek kelnek életre.
Wallace-ról egyébként kevés átfogó és történelmileg pontos adatot írtak le. Sok történetet a 15. századi vándorénekes, Blind Harry epikájából ismerhetünk. A 19. század elején Sir Walter Scott írt róla könyvet William Wallace, „Skócia hősének” tettei és halála címmel.
A rettenthetetlen főként Randall Wallace könyve alapján készült, akit teljesen magával ragadott névrokona története. Mély átéléssel vetette bele magát minden részletébe, végigjárva azokat a helyszíneket, ahol William Wallace élt, szeretett és a végsőkig harcolt.

Egy úti cél

Skócia az Egyesült Királyság második legnagyobb országrésze terület és népesség alapján. Délről Anglia, nyugatról és északról az Atlanti-óceán, keletről az Északi-tenger határolja. Mintegy 800 sziget tartozik hozzá.
Fővárosa, Edinburgh, melynek leghíresebb látnivalója maga a vár, amely nemcsak a skót építészet egyik csodálatos alkotása, hanem az ország történelmi jelképe. Magasan, egy vulkáni eredetű sziklacsúcson áll, és méltóságteljesen uralja Edinburgh városát és az egész környéket. A skót történelem legnagyobb csatáiban és katonai hadműveleteiben stratégiai fontosságú szerepet töltött be. A függetlenség és a kitartás szimbóluma.
A várban szobrot emeltek William Wallace-nak és Robert Bruce-nak, akikről Robert Burns, a neves skót költő írt verset.

„Skótok, kiknek vére már
Bruce- s Wallace-szal ömle bár;
Föl! föl! a vér ágya vár,
Vagy a győzelem.”
(Robert Burns: Bruce szózata - részlet)

Az egyik legkiemelkedőbb történelmi jelentőségű építészeti alkotás Skóciában a Melrose apátság. Edinburgh-tól délre fekszik, Angliához közel. 1136-ban a cisztercita szerzetesek alapították I. Dávid skót király parancsára. Közel 500 évig biztosított lakóhelyet az apátok számára, és szolgálta a helyiek szellemi és vallásos életét. Ez a romjaiban is pazar apátság őrzi Robert Bruce skót király bebalzsamozott szívét.

Ha Edinburgh-tól északra is körül szeretnénk nézni, akkor érdemes meglátogatni Inverness-t, a Skót Felföld „fővárosát”. A legjobb, ha a gyönyörű kastélynál kezdjük a felfedezést. Majd a múzeumban megismerkedhetünk a város kulturális örökségével és a Highland történelmével. A Castle Hill-lel szemben áll a 19. század végén épült neogótikus Szent András Katedrális a Ness-folyó partján. A Titanic Inverness Tengeri Múzeumban pedig egészen közelről meg lehet vizsgálni a világ legnagyobb Titanic modelljét.

Inverness-től nem messze található a Cawdor kastély. Mesébe illő építmény, az alacsony ajtókat, masszív falakat és ritka tapétákat látva könnyedén a skót történelmi időkbe képzelhetjük magunkat. Cawdor három csodás kertjét is kár lenne kihagyni. Száz színben pompázó rózsákat, rododendronokat és modern szobrokat láthatunk, a Cawdor-i erdőben pedig gyönyörű fák között sétálhatunk a tanösvényeken.

Ha továbbutazunk északi irányban, akkor felfedezhetjük Loch Assynt lenyűgöző vidékét. A festői szépségű tavat az elképesztő hegyi panoráma teszi még varázslatosabbá. A tó keleti végén található az Ardvreck vár romja, 1590-ben építettek a MacLeods klán számára. A közelben fekszik az Inchnadamph természetvédelmi terület, amely Skócia legnagyobb barlanghálózatának és a szintén egyedülálló, 200 méter magas Eas a Chual Aluinn vízesésnek ad otthont.

Ahogy tovább utazunk északi irányban, mintha visszafelé haladnánk az időben. Az Orkney-szigeteken már egészen a kőkorig juthatunk. Ez a különleges hely nemcsak a túrázók és madármegfigyelők körében népszerű, az őskori maradványok a régmúltat kutató turistákat is idecsalogatják. Két legfőbb nevezetessége a Maes Howe sírhalom, amely Nagy-Britannia legépebben fennmaradt kőkori sírkamrája, és a Skara Brae, az őskori falu, amely szabadtéri múzeumként működik.
A 67 Orkney-szigetből csupán 18 lakott, a többi pedig a tengeri madarak, vércsék, vándorsólymok élőhelyeként szolgál. Kirkwall a legnagyobb városa a szigeteknek, sok híres épülettel. Itt található például a Szent Magnus Katedrális és a 12. századi püspöki palota.

sunset_in_kirkwall

 

 

 

„Felföld: oda, csak oda vonz a szivem!
Felföld: oda, csak oda!... Fegyveresen
száguld a vadász... fut előtte az őz:
Felföldön a szívem, akárhol időz!

Felföld, Hegyeim, kik a hőst szülitek,
hejhó, bucsuzom most: ég veletek!
Út bárhova, észak akárhova vet,
Felföld, Hegyeim, a szivem tietek!”

(Robert Burns: Felföld, Hegyeim - részlet)

 

 

 
Szabados Éva

 

 

Forrás: Wikipédia, mek.oszk.hu, moly.hu, vilagutazo.net, skocia.szallas-utazas-ajanlo.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép.

Az Egy film – egy úti cél sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: Isten hozott az Isten háta mögött – Észak-Franciaország, Bergues, Lille, Amiens
- 2. rész: Michael Collins – Írország
- 3. rész Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le – Wales

2017.07.20