Sokan halásszák értékes uszonyáért, de sok példány pusztul el a kifeszített halászhálókba keveredve is. A horrorfilmek a nagy fehér cápát szinte ősellenséggé tették a szemünkben, pedig a Berkeley-ben lévő Kalifornia Egyetem kutatója szerint az Egyesült Államokban évente több ember hal meg kutyatámadásban, mint cápatámadásban az elmúlt száz évben összesen.

A felmérések szerint a legveszedelmesebb állatok listáján a cápa sokkal hátrébb kullog az évi 10-15 halálos áldozattal, mint például a fekete özvegy (kb. 20-30), a kocka medúza (kb. 100) vagy a skorpió (kb. 1000-2000). De megelőzi a krokodil (kb. 1000-2000), a kobra (kb. 40000) és a maláriaszúnyog (több millió) is. Jelenleg ez utóbbi apró állat számlájára írják a legtöbb ember halálát. Talán még egyetlen élőlény előzheti meg a rangsorban: maga a homo sapiens.

Míg az állatokat tisztán az ösztöneik vezérlik, az ember képes a legrútabb kegyetlenségre és önző mohóságra. Az esztelen pusztítás súlyos mértékben a kibillenés felé sodorja a természet egyensúlyát. Csak egyetlen példa: az egzotikus kínai ételek listáján a fecskefészek leves mellett ott sorakozik a cápauszony leves is (a képen). Amíg egzotikus volt, amíg burzsoá ételnek számított, még a reform és nyitás politikája előtt, nem volt semmi baj. Azonban Kína gazdasági növekedésével folyamatosan nő a kereslet a luxusjavak iránt. A cápauszony leves pedig egyenesen státuszszimbólummá vált. A különleges fogás tulajdonképpen csirkehúsleves, amelyet a cápa porcogós hátuszonyának felaprított darabjaival dobnak fel amolyan luxusrántásként. Egy rafináltabban elkészített leves akár néhány száz dollárba is kerülhet.

A sok fogyasztó valószínűleg nem sejti, milyen áron jut el hozzá a vágyott étel. A cápavadászok ugyanis inkább cápauszony-vadászok. Levágják az állat hátuszonyát, sokszor még a számukra jóval kevésbé értékes farkuszonyához sem nyúlnak, hanem visszaengedik a még élő állatot a vízbe. Haszonleső kegyetlenségük áldozata pedig lesüllyed a tenger fenekére, mivel hátuszony nélkül nem tud megfelelően úszni. Itt vagy megfullad, vagy belepusztul a vérveszteségbe.

A cápáknak több mint 70 faja tartozik a veszélyeztetettek közé. Kína legtöbb tengerén már be is vezették az évi három hónapos cápavadászati tilalmat, de ettől még nem szűnik meg teljesen a kegyetlenkedés.

Érdemes lenne megismerni végre e különleges teremtmények természetét, mielőtt kipusztítjuk őket.  Jó lenne belátni, hogy az a gonoszság, amivel felruháztuk őket, valójában saját szándékaink tükre. Ráadásul a tengerek, óceánok csúcsragadozóinak megvan a maguk szerepe az egyensúly fenntartásában. Kihalásuk beláthatatlan ökológiai következményekkel járna.

Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy (velünk ellentétben) ők egyáltalán nem fenik ránk a fogukat.  A cápatámadások általában megelőzhetőek lennének, ha megismernénk és betartanánk az „illemszabályokat”, mielőtt betolakodunk a víz urainak felségterületére. Az óceán az ő hazájuk, ahol mi csak vendégek vagyunk. Jó vendég módjára, a házigazdák szokásaihoz illene alkalmazkodnunk.

A cápák nem tekintik tápláléknak az embert, a támadásoknak egyszerűen viselkedési okai vannak. A ragadozók úgynevezett oldalvonalukkal érzékelik a különböző hullámokat, különösen a sebzett, beteg, vergődő halak keltette rezgésekre figyelnek. Az embernek a víz nem természetes közege, a tengerlakók szemében pedig kimondottan vergődésnek tűnik a legharmonikusabb úszómozgás is. A cápa ezért közelít, szemügyre kívánja venni a rezgések forrását, majd „megkóstolja”, hogy ehető-e. Ezután rendszerint továbbáll, csakhogy egy ekkora állat egyetlen harapását is kevesen élik túl. A szörfösök a prédatévesztés miatt fokozottan kitettek egy esetleges agressziónak azokon a vizeken, ahol viszonylag gyakrabban fordulnak elő nagytestű és potenciálisan veszélyes cápafajok.

Mit lehet tenni, hogy elkerüljük a cápatámadást? Többféle tanácsot találhatunk az interneten. Biztos módszer, ha csökkentjük a találkozás esélyét. Vannak tipikus, frekventált, „cápaveszélyes” helyek, amelyek általában az állatok vándorlási útját keresztezik. Ilyen például Florida, Kalifornia vagy Ausztrália partvidéke. Vannak statisztikák, melyek azt is vizsgálják, hogy milyen körülmények között a leggyakoribbak a cápatámadások. Például Hawaii vizein megfigyelték, hogy a balesetek kivétel nélkül zavaros vízben történtek. Ilyen helyeken és a prédálási napszakokban, elsősorban kora reggel vagy az alkonyati szürkület idején, megnövekszik az úgynevezett prédatévesztéses támadások kockázata.

Ha abba a nem várt – és egyébként roppant ritka – helyzetbe kerülnénk, hogy esetleg búvárkodás közben egy úszkáló cápa túlontúl tolakodóvá válna, akkor általában azt javasolják, hogy ne próbáljunk meg pánikszerűen elúszni, mert a menekülés csak fokozhatja a cápa agresszivitását. Ehelyett folyamatosan tartsuk fenn vele a szemkontaktust, és mindig forduljunk utána, igyekezzünk nagyjából másfél méteres sugarú körön belül megvédeni a saját területünket. Ketrecen kívüli cápás merülésekre a búvárok gyakran egy kb. méteres hosszúságú „cápabotot” visznek magukkal. Már a cápabot előretartása is elegendő lehet ahhoz, hogy a saját területünkön kívül tartsuk az érdeklődő cápát.

A turistaközpontokban egyébként igen sok módon védekezhetnek a cápatámadások ellen anélkül, hogy az állatoknak kárt okoznának. Egyik lehetőség a cápaháló, amely a strand körül a vízben kifeszített drótkerítés, ahol nem fér át egy méteresnél nagyobb test. Ezen túl őrtornyokból és helikopterről pásztázzák a vizet, a cápa felbukkanásakor percek alatt kiürítik a strandot.

Az emberre nézve legveszélyesebb cápafajok meghatározásakor az öt kiemelt faj a fehér cápa (Carcharodon carcharias), a tigriscápa (Galeocerdo cuvier), a bikacápa (Carcharhinus leucas), az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharhinus longimanus) és a röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrinchus). A leg jelzőt azonban fenntartással kell kezelni, hiszen összességében a földön élő négyszáz körüli cápafaj 10 százaléka jelent veszélyt, és ebből is csak harminc körüli azoknak a száma, melyek igazoltan támadtak már embert.

A támadásoknál meg kell jegyezni, hogy a kisebb méretű cápák, mint például a Carcharhinus nembe tartozók, de különösen a feketeúszójú szirticápa (Carcharhinus melanopterus) és a rozsdás dajkacápa (Ginglymostoma cirratum) támadásai súlyosak ugyan, de az emberéletet általában nem veszélyeztetik.

A legrettegettebb cápafaj kétségkívül a nagy fehér cápa, melynek megítélése Spielberg filmjével került a mélypontra. Hogy az irracionális félelemnek mennyi szerepe van benne, nem tudni, de tény, hogy a nagy fehért szinte kipusztulásra ítéltük. Már évekkel ezelőtt bekerült a sebezhető fajok közé. Annak ellenére, hogy nevét mindenki ismeri, magáról az állatról, szokásairól, életciklusairól szinte semmit nem tudunk. Annyi biztos, hogy az egész világon elterjedt, lassan növekszik, a nőstények hosszú „vemhesség” után hoznak világra igen kis számú utódot. Vagyis a populációk mérete nem igazán tud lépést tartani a pusztítás mértékével.

Hogy mégis kinek van nagyobb félnivalója, arra még egy válasz lehet az a becslés, mely szerint minden egyes végzetes cápatámadásra 10 millió, az ember elpusztította cápa jut.

Az ember rettegése miatt vagy a gazdagság utáni mohó vágytól hajtva sok fajt irtott ki vagy juttatott a kihalás szélére. A cápákat, akik már a dinoszauruszok előtt megjelentek vizeinkben, és több százmillió éves sikeres evolúcióra tekinthetnek vissza, szintén veszélyezteti. Hiába éltek túl több földtörténeti katasztrófát, az egyetlen komoly rizikófaktorra, a modern ember jelenlétére nem lettek felkészítve.

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, daysoftheyear.com, ng.hu, terebess.hu, origo.hu, buvartanfolyam.com, mno.hu, hirado.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.