101

Ki ölte meg Hannah Bakert?

Brian Yorkey: 13 Reasons Why – sorozatkritika

A 13 Reasons Why (Tizenhárom okom volt…) rövid idő alatt kulturális jelenséggé nőtte ki magát Amerikában, erről a sorozatról beszélnek a legtöbbet a Twitteren, az iskolai folyosókon, vagy a pszichológusok szakmai fórumain, mert olyan súlyos témákat emelt vissza a közbeszédbe, mint a tinédzserkori öngyilkosság, az iskolai zaklatás, a nemi erőszak, a depresszió vagy az alkoholizmus.

Az elmúlt hónapban különös tárgyalás tartotta fogva az Egyesült Államok figyelmét. A 20 éves Michelle Cartert gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, amiért SMS- és chatüzenetekben rábeszélte barátját az öngyilkosságra. A különböző városban élő fiatalok kapcsolata főként a virtuális térben zajlott, mindketten depresszióban szenvedtek, Conrad Roy korábban már négyszer próbált véget vetni az életének, egy alkalommal épp a barátnője beszélte le róla. Pár hónapja azonban megváltozott Michelle viselkedése – védőügyvédei szerint egy új antidepresszáns hatására –, és olyan üzenetekkel bombázta a fiút, amiben bűntudatot keltett benne, amiért mindig csak beszél az öngyilkosságról, de sosem teszi meg. Mikor a fiú valóban végzett magával, folyamatos SMS-kapcsolatban állt a lánnyal. A lány ötletére kipufogógázt vezetett az autójába, és amikor kimenekült a kocsiból, mert fulladni kezdett, barátnője telefonon parancsolta vissza – majd végighallgatta, ahogy a fiú meghal. A felfoghatatlanul tragikus eset rengeteg kérdést felvet a digitális kommunikációval és az internetes zaklatással (cyberbullying) kapcsolatban. Vajon a digitális kommunikáció nyújtotta biztos távolság leveszi a felelősséget az elkövető válláról? Lehet egyáltalán SMS-sel, netalán chatüzenettel ölni? Törvénnyel kéne szabályozni az öngyilkosságra való felbujtást?

Nagyon hasonló kérdések merülhetnek fel a Netflix sikersorozatával kapcsolatban is, amely rövid idő alatt kulturális jelenséggé nőtte ki magát Amerikában. Erről a sorozatról beszélnek a legtöbbet a Twitteren, az iskolai folyosókon, vagy a pszichológusok szakmai fórumain, mert olyan súlyos témákat emelt vissza a közbeszédbe, mint a tinédzserkori öngyilkosság, az iskolai zaklatás, a nemi erőszak, a depresszió vagy az alkoholizmus.

Hannah Baker megölte magát, és 13 kazettán rögzítette, mi vitte rá. Ez a kazettás csomag bukkan fel egy nap Clay, az iskola jófiújának ajtaja előtt, aki szerelmes volt Hannah-ba. Minden szalagon egy ember szerepel, aki Hannah szerint lökött rajta egyet az öngyilkosság felé vezető úton – azzal, hogy intim képeket terjesztett róla az iskolában, szexuálisan zaklatta, vagy piti kis lopásokkal megvonta tőle a reményt, hogy egyszer majd talán jobb lesz az élete.

Miérteket kutató whodunnit válik így a sorozatból, amely ügyesen használja ki a Netflix-formátumot, hiszen a néző is úgy játssza le izgalmában a következő részt az egyszerre elérhetővé tett évadból, ahogy a kazettát fordítja meg rögtön a kíváncsi hallgató. Ráadásul tinédzserkorban nemhogy a szüleik, de önmaguk számára is rejtély a gyerekek személyisége, így a krimi feszült műfaji keretet biztosít a nyomozásnak, amit saját gondolatai, érzései, hangulatai között folytat fiatalkorában az ember. A Tizenhárom okom volt… hajlandó bekanyarodni azokba a zsákutcákba, amiknek hibájából tanulva az embernek tizenéves korában kialakul és megszilárdul a személyisége. Nem cenzúrázza, milyen önző, ostoba és felelőtlen módon tudnak viselkedni a gyerekek, mert nem tudják, vagy nem érdekli őket, hogyan kéne. És azt sem tagadja, hogy ezek az önmagukban talán aprónak tűnő sunyiságok, megaláztatások, könnyelműségek óriásira nőhetnek egy tinédzser életében, aki még végletekben gondolkodik, és úgy érzi, egy házibulin az egész élete megfordulhat, és ha elszakad egy szál a szociális hálójában, rögtön a mélybe zuhanhat a kedve és a jövője is.

A fiatalok életét tehát a megszokottnál reálisabban, de az amerikai tinifilmek műfaji keretein belül maradva mutatja be a sorozat. A 13 Reasons Why felvállalja, hogy tinédzserfilm, és azt is, hogy a lehető legszélesebb közönséghez akar szólni, aminek érdekében olyan közismert toposzokat és karaktereket mozgat, akikhez a néző gondolkodás nélkül tud kapcsolódni. Itt is el kell mennünk a sulibálba, ahol a fiatalok sután próbálják eltáncolni a szerelmüket, a folyósokat pedig az ősrégi osztályhierarchia uralja, amelynek a csúcsán a sportolók – ezúttal: kosarasok – és a pomponlányok állnak, alján pedig az értelmiségiek, a fotósok, az újságszerkesztők és mindenki, aki nem tartozik valamilyen csoporthoz.

De a hosszú játékidő (13 rész, 13 óra) miatt a sorozatnak bőven van ideje rá, hogy a közhelyek mögé nézzen, és a tiniket egyszerre mutassa bűnösnek és áldozatnak, naivnak és gonosznak. A 13 Reasons Why alkotói végiggondolták, hogyan viselkednének ezek a sztereotípiák egy olyan tinifilmes világban, ahol amerikai piték és ellopott Ferrarik helyett a lelki traumáikkal kell foglalkozniuk. Ahol a sztárkosarasra a szülei elvárásai helyeznek nyomást, meg a csapatszellem, a tévesen értelmezett fiúbarátság, ami miatt félrenéz, mikor egy lánnyal erőszakoskodik a haverja. A kiközösített nörd pedig, aki fotósként távolról figyeli az embereket, és vele törlik fel a padlót „miért ne?” alapon, folyamatosan voyeurködik, bekukucskál az emberek magánéletébe, mert onnan őt rendre kizárják. Vagy az eminens diák, aki nem vállalja, hogy leszbikus, és ezért hajlandó lejáratni a barátnőjét, mert ha kiderülne, hogy összesmároltak ittasan, akkor a szüleit venné szájára az iskolai meg a kisvárosi közösség: a meleg férfipárt, akiknek, lám-lám, a gyereke is meleg lett. És ott van még a szociális helyzeteket nehezen kezelő, visszahúzódó geek is, akinek máshol jó szándékú természete miatt bármit el szoktak nézni, de itt passzivitása, naivitása és kommunikációs nehézségei akaratlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy a barátja végül megöli magát.

A közhelyek árnyalása pedig olyan jól sikerül, hogy hiába számol le a sorozat a visszahúzódó jófiú mítoszával, idővel eltávolodunk Clay-től, aki anélkül vádol és hibáztat embereket, hogy az összes információ birtokában lenne. Ahhoz ugyanis, hogy 13 részre szét tudják húzni a cselekményt, Clay – a trauma miatt – csak egyesével hallgatja meg a kazettákat, végigjárja azokat a helyszíneket, amikről Hannah a szalagon beszél, és közben olyan dolgokról faggatja az iskolatársait, amik szerepelnek a felvételeken. Egy ponton sejtetik ugyan, hogy Clay küldetése, hogy igazságot szolgáltasson elhunyt barátjának, a tehetetlenség érzetéből fakad, és abból a fájdalomból, hogy a kazettákról megtudja, mit kellett volna másképp csinálnia, de a negatívnak felfestett figurák sokkal emberibbnek tűnnek a harcos, dühös Clay-nél.

Ironikus módon épp a sorozat alapötlete a legproblémásabb – és nem csak Clay viselkedése miatt –, amitől egyébként letehetetlenül izgalmassá válik. Amerikai pszichológusok azért kritizálták szigorúan a 13 Reasons Why-t, mert ezzel a szerkezettel beteljesítette az öngyilkosok egyik alapvető fantáziáját: hogy revansot vehetnek azokon, akik szerintük megkeserítették az életüket, és a hátrahagyott kazettáknak köszönhetően mindenki megtudhatja, milyen értékes embert veszített velük a világ. A szakemberek attól tartanak, hogy a sorozat lavinaeffektust válthat ki, vagyis annak ellenére, hogy részletesen ábrázolja, milyen gyógyíthatatlan sebeket ejt döntésével Hannah a szerettein, izgalmasan kivitelezett bosszúfantáziája másokat is öngyilkosságra sarkallhat. Hannah nem csupán felmondja az életét a kazettákra, de meg is bízza egyik barátját, hogy ügyeljen rá, hogy a „vétkesek” végighallgassák a felvételeket, és továbbadják egymásnak, különben az illető nyilvánosságra hozza a szalagokat. Lényegében öngyilkosságában való bűnrészességgel vádolja iskolatársait, Clay ráadásul kiteljesíti a lány tervét azáltal, hogy felelősségre vonja a többieket. Felindultsága érthető, hiszen az elmaradt igazságszolgáltatást hiányolja, de közben nem veszi észre, hogy viselkedésével a zaklatás ördögi körét tartja fenn, hiszen félinformációk birtokában vádol embereket, és áll rajtuk különféle gyerekes módokon bosszút. És bár sok ember mozgatórugóit felfedi a sorozat, és így a rossz cselekedetek is (meg)érthetővé válnak, még ha elfogadhatóvá nem is, Hannah döntésének erkölcsi tartalmát – hogy hátrahagyja a szalagokat – sosem kérdőjelezi meg.

Akadnak egyéb zavaró tényezők is, például hogy néhány érdektelen epizód túlnyújtja és így a félidőben leülteti az egyébként sodró történetet, hogy az írók meglehetősen szájbarágósan fogalmaznak, és nem csak azért, mert a tinédzserek fogékonyak a világmegváltó igazságokra, hanem mert a sorozat is magáévá teszi az alanyainak stílusát. De a 13 Reasons Why tudatosan vállalja a didaxist, és azt, hogy minden részben egy szakkönyvbe illő esettanulmányt dramatizál az áldozat hibáztatástól a ribancnak bélyegzésig (slut shaming). Mert az alkotók elsősorban azoknak címzik a sorozatot, akik nem értik, miért olyan nagy dolog, ha egy lány „legjobb seggként” kerül rá a csajokat osztályozó listára, mert nem tudják elképzelni, hogy ami dicséretnek tűnik, az megalázó tárgyiasítás, ami után a fiúk csak a „jó segget” látják benne, és leperegnek róluk a szociális gátlások.

A 13 Reasons Why így egyszerre lesz farnehéz a mondanivalótól és okos a tinédzserábrázolásának és dramaturgiájának köszönhetően, valamint aktuális a témafelvetésében – ahogy az Michelle Carter peréből is észlelhető. Az első évad minden hibájával együtt is elgondolkodtató és zsigerien izgalmas filmélmény, amelyet a sorozat sikere és a finálé cliffhangere után elkerülhetetlenül követni fog a második. Kérdés persze, hogy az eddigi eseményeket új szempontból feldolgozó, és központi cselekményszálnak még egy iskolai lövöldözést ígérő évad olyan érvényes tud-e maradni, mint az első volt, vagy pedig – immár könyvalapanyag híján – a példabeszéd és a tanmese irányába billen el végleg a mérleg nyelve.

Soós Tamás
Forrás: filmkultura.hu

2017.07.11