Teleki Blanka olyan nagy múltú erdélyi főúri családból származott, amely több híres személyt adott a magyar történelemnek. Nomen est omen... Keresztneve különbözik legtöbb nőrokonától. 1806. július 5-én született a Nagybányától délre található Hosszúfalva (Hosszúfalu) kastélyában, Teleki Imre gróf és Brunszvik Karolina gyermekeként. Anyja annak a Brunszvik Teréznek volt a húga, aki az első magyar óvodát, az Angyalkertet alapította. Szülei mindketten grófi családban születtek, mégis két teljesen különböző világot képviseltek. A kardforgató Teleki ősökkel ellentétben a Brunszvik család felmenői az államhivatalnoki pályán jeleskedtek. A Telekiek reformátusok és nagyon gazdagok voltak, a Brunszvikok pedig katolikusok és kevéssé tehetősek, de ez nem zavarta a szerelmes fiatalokat.

Blanka gyermekkora nem alakult túl boldogan. Apja különc, szigorú, zárkózott ember volt, a szavaiban csupa metsző gúny. Kastélya kapubejáratára ezt a jelmondatot íratta: Qui bene latuit bene vixit (Aki jól elrejtőzködött, az jól élt). Nem fogadott vendégeket, így bár szerette három gyermekét, azok társasági élet nélkül nőttek föl. A nevelőnők állandóan változtak, mert tevékenységükkel az apa elégedetlen volt. Blanka zenét és nyelveket tanult, kedvenc elfoglaltsága közé a festészet, szobrászat és a lovaglás tartozott.

Életében 1826-ban következett be fordulat. Apja belátta, hogy nem tudja számára biztosítani a megfelelő nevelést, ezért Brunszvik Terézhez, nagynénjéhez küldte Martonvásárra. A nagynéni révén Blanka kapcsolatba került a kor kiváló személyiségeivel, mint például Vörösmarty Mihály. Képezte magát a szobrászat és a festészet terén is, az éra kiemelkedő szobrászának, Ferenczy Istvánnak a tanítványa lett, aki nagyon tehetségesnek tartotta. Tőle tanult szobrászkodni, ő pedig egy kis olajportrét készített a mesterről. „A lelkes grófkisasszony... jól fest, rajzol, agyagból modellíroz” – áll Ferenczy egyik levelében.

Rajzot, festészetet Barabás Miklóstól tanult. Teleki Emma szerint korán kiderült nővére tehetsége, könyvek segítségével képezte magát. „A rajznak minden nemét kitanulta.” Művei közül legismertebbek a börtönben készült rajzai: a kufsteini vár, börtönjelenetek és a Lővei Klárát ábrázoló.

Teleki Blanka 1844 tavaszától többnyire Pesten tartózkodott, de visszavonultan élt. „Mindent másokért, semmit sem magamért!”; „Életem a haza javára kamatoztatni” – ezeket vallotta fiatal kora óta Brunszvik Teréz, és Blanka életének is ezek lettek a vezérelvei, az ő neve is ott szerepelt az óvodaügy pártolóinak listáján. Unokahúgáról Teréz mindig dicsérően szólt: „A szép gazella”; „Ő egy zseni”; „Micsoda gazdagság minden tekintetben!”, sőt, egyenesen saját „szellemi gyermekének” nevezte!

Fáy András írásában a nőnevelést háziasszony-képzésnek tartotta. Ez felháborította a női egyenjogúságért küzdő Teleki Blankát és Brunszvik Terézt. Blanka elhatározta, hogy egy leánynevelő intézetet alapít, és 1843-ban Pestre költözött. Kapcsolatba lépett Karacs Terézzel, és kidolgozták a megalakítandó intézet nevelési tervét. 1846-ban megjelentették a Honderű c. lapban, hogy tanintézetet indítanak 8-12 éves előkelő származású lányok számára. Az intézet célját a szellemi, erkölcsi és esztétikai nevelésben jelölték meg, de hangsúlyozták a nemzeti érzelem fontosságát is. Blanka barátnője, Lővey Klára, a nőnevelés másik jelentős képviselője is részt vett a munkában, a nevelőmunka irányítása Blanka feladata volt.

„Nevelés teszi az embert valódi értelemben emberré” – ez volt Teleki Blanka kedvenc mondása. Az 1848-as esztendőt Pesten töltötte, leánynevelő intézetét irányította. „Sokat vártam ettől, de a valóság felülmúlja várakozásomat” – lelkendezett Brunszvik Teréz unokahúga sikerei láttán. Dicsérte kitartását, az általa régóta tervezett nevelőnő iskolát Blankáéhoz szándékozott kapcsolni, aki részt vett nagynénje programjaiban (nőegyletek, óvodalátogatások).

Az intézmény leghíresebb tanára a történelmet tanító Vasvári Pál volt. Amikor 1846 végén elvállalta a „Teleki Blanka grófnő által nevelésbe vett kisasszonyok tanítását”, aligha gondoltak arra, hogy akár baráti kapcsolat is kialakulhat kettejük között. A 20 éves egyetemi hallgató köznemesi családból származott, a nála két évtizeddel idősebb Teleki a gazdag főúri körökhöz tartozott. A leánynevelő intézetben a tanári kar lelke Vasvári lett, „a kedves Fejér Pál” (Brunszvik Teréz szavai) nemcsak a kislányokat, hanem Blankát is meghódította. A zárkózott grófnő rokonszenvének a jele volt, hogy Vasvárit a családjába is bevezette.

Az iskolához szükséges anyagi fedezetet Blanka anyai örökségéből biztosította. Az első évben Deák Ferenc keresztlánya volt az egyetlen növendék, de a következő esztendőben már 14 lány tanult az iskolájukban. Magyarországon ez volt az első középfokú iskola lányok számára. A történelem azonban közbeszólt, kitört a márciusi forradalom, melynek egyik vezetője Vasvári Pál lett. Teleki Blanka is részt vett a március 15-i eseményekben, megjelent az esti Bánk bán előadáson is, és ő volt az első női szavalója a Nemzeti dalnak.

1848 áprilisában kiáltványt adtak ki a nők egyenjogúsítása érdekében. Az események hamarosan véget vetettek a nevelőintézet működésének. 1848 végén Windischgrätz osztrák hadserege elől a magyar kormány Debrecenbe költözött. Teleki Blanka kénytelen volt bezárni az intézetet, maga is oda menekült. A szabadságharc alatt pénzzel és élelemmel segítette a sebesült honvédeket. A grófnő legfőbb segítőtársa Lővei Klára volt, aki Máramarosszigetre költözött, de kapcsolatuk a posta segítségével továbbra is szoros maradt. Közösen gyűjtötték a forradalmi kormány kiadványait, beszédeket, leveleket, újságcikkeket, röpiratokat.

Blanka 1849. április 27-én találkozott utoljára Vasvári Pállal, aki zászlóanyának kérte fel őt – örömmel vállalta ezt a nemes feladatot. Vasvári Erdélyben harcolt a román felkelők ellen, és végül elesett. Tömegsírba került, melynek helyszíne ugyanúgy nem ismert, mint Petőfi nyughelye. Világos után Blanka a család pálfalvi kastélyába vonult vissza, ahol bujdosó honvédeket rejtegetett, és gyűjtötte a szabadságharc ereklyéit. Húgával leveleken keresztül tartotta a kapcsolatot, nem tudta, hogy a külföldi leveleket a hatóságok felbontották és elolvasták. 1851-ben kastélyában házkutatást tartottak, és barátnőjével, Klárával együtt letartóztatták. Két évig őrizték a pesti Újépületben, majd 10 évi várfogságra ítélték.

Brunszvik Teréz május 20-án értesült unokahúga letartóztatásáról, akiért nagyon aggódott. „A nedves, hideg falak megtámadják az egyébként is gyenge egészségét!” – írta. Az Újépületben raboskodó grófnőről megemlékezett báró Vay Miklós is. Emlékiratai szerint szeptember 11-én lábra kapott az álhír, miszerint Blankát másnap kivégzik. Ezzel szemben az ítélet szerint – Lővei Klárával együtt – a kufsteini várbörtönbe vitték. Teleki Blankáék mögött 1853 július végén zárult be a vár kapuja, alig érintkezhettek a külvilággal, levelet ritkán írhattak. Több börtönben is raboskodott, de fogságának nagy részét Kufsteinben töltötte. Számos hős hazafi töltötte ott fogságát: Wesselényi Miklós, Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Czuczor Gergely.

Lővei szabadulása után négy hónappal, 1856 novemberében Teleki Blankát átszállították Laibachba (ma: Ljubljana). A Citadellában helyezték el, ahol 1849-ben gróf Batthyány Lajos raboskodott. (A képen Madarász Viktor 1867-es fekete-fehér krétarajzán a fogságban lévő Teleki Blanka látható.) E sokablakos, óriási teremben viszont a sötét kufsteini cella után „a túlságos világosság a grófnőnek szemeit támadta meg; a nagytermet tíz foknál melegebbre fűteni lehetetlen volt, a hideg pedig aláásta Blanka hanyatló egészségét” – írta Lővei.

Bámulatos az a méltóság és kitartás, amellyel a sorsát viselte. 1857-ben amnesztiával szabadult, jól jellemzik ezek a sorok: „megadatik nekem, hogy rövid időn belül szeretett hazám földjére léphessek, és drága rokonaimat megölelhessem. Beletörődtem abba, hogy alázattal viseljem és hordozzam mindazt, amit a Mindenható rám mért.” Gyógyulás céljából útlevelet kért Bajorországba, majd Klára kíséretében elhagyta szeretett hazáját, ahova többé már sohasem tért vissza. Hátralévő életét a betegeskedés jellemezte, a számára leginkább megfelelő helyet és éghajlatot kereste.

Húgához költözött Párizsba, ahol 1862. október 23-án meghalt. Klára, a hűséges barátnő így számolt be Blanka utolsó óráiról. Halála „csendes, szenvedés nélküli volt, ellentétben sokat hányatott életével”. 1862. október 25-én a Montparnasse temetőben sírjánál egy francia pap és Irányi Dániel, a márciusi forradalom egyik vezetője – Emma gyermekeinek házi tanítója – mondott gyászbeszédet. Lővei szerint „mindnyájan egyetértettek a szónokkal, midőn ama reményét fejezte ki, hogy a boldogultnak földi maradványait valamikor vissza fogja követelni a haza szent földje...”.

2008-ban róla elnevezett, Teleki Blanka-díjat alapítottak azoknak a pedagógusoknak az elismerésére, akik nevelő-oktató munkájuk során kiemelkedő eredményességgel tevékenykednek a hátrányos helyzetű, szociális vagy egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében.

56 esztendő jutott Teleki Blanka számára, ebből öt évet töltött a haza szolgálatában, hatot börtönök mélyén, az utolsó ötöt pedig önkéntes száműzetésben. Grófnőnek született, gazdag és szép volt. Élhette volna a főrangú hölgyek csillogó életét, alapíthatott volna családot, vagy a festőállványával gondtalanul élhetett volna a világban. Mindezt megtehette volna, de ő nemes célokért küzdött, példakép lehet a ma élő nők számára is.

Sulyok Attiláné

Források: mek.oszk.hu, montazsmagazin.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.