Kiváló pedagógusokat díjazott a megyei önkormányzat

Takácsné Nagy Gabriella és Baksa Péter kaptak elismerést

Június 6-án tartotta immár hagyományosnak mondható rendezvényét az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja Győrött. A szervezet ebben az évben is ünnepélyes díjátadót szervezett a 2016/2017-es tanévben szervezett tanulmányi versenyeken kiváló eredményt elért megyei diákok és felkészítőik részére.

Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is, aki – az esemény jellegéhez tökéletesen kapcsolódva – két kiváló oktató-nevelő szakember részére megyei elismerést nyújtott át.

Az elismerésről és a köszönetről szóló ünnepség keretében Takácsné Nagy Gabriella, a Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára és Baksa Péter nyugalmazott tanár (Győr) vehette át a „Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Közoktatási Tagozata” elismerését Németh Zoltán megyei elnöktől.

A Megye Szolgálatáért Díjjal Győr-Moson-Sopron megye érdekében kiemelkedően dolgozó személyek sok-sok éven át végzett, elhivatott tevékenységét kívánja a megyei önkormányzat elismerni.

A díjazottak méltatása:

Takácsné Nagy Gabriella a csornai Széchenyi István Általános Iskola tanára, munkaközösség-vezetője. Itt kezdett dolgozni képesítés nélküli napközis nevelőként, majd biológia-földrajz szakos tanári diplomát szerzett, és megkezdte a biológia és a természetismeret tantárgyak tanítását, amelyet a mai napig ugyanott végez lelkiismeretesen, szakmai hozzáértéssel és hűséggel.

Tanítványait az első pillanattól az egészséges életmódra nevelte, figyelve életkori sajátosságaikra. A környezeti nevelés terén diákjai megismerhették természettudományos gondolkodását is, amelyet tanulmányaikban az önálló ismeretszerzésre való eredményes felkészítés követett.

Tanári pályájával párhuzamosan, két évtizeden keresztül a vöröskereszt tanárelnökeként vállalt jelentős szerepet városában. Segítette és támogatta a helyi erdei iskolai programot. Szakmai munkájának eredményességét, a gyakran iskolai munkán is túlmutató áldozatos tehetséggondozás is megmutatta, megyei és országos versenyeken nyújtott kiváló tanulói teljesítményekkel, az ott elért eredményekkel, elsősorban az elsősegélynyújtás és a biológia tantárgyi tudás terén. Az elhivatottság, a folyamatos önképzés, a fejlődés igénye vezette végig a tanárnőt sikeres életútján, amely sokak számára példaértékű lehet.

Baksa Péter tanár úr közel 60 éve végzi elkötelezettséggel, szeretettel oktató-nevelő és ismeretterjesztő munkáját. 1959 óta tagja a TIT-nek, az 1960-as évektől tagja a Magyar Történelmi Társulatnak és az Irodalomtörténeti Társaságnak, valamint az Anyanyelvápolók Szövetségének. Szívügye a regionális irodalom és az anyanyelv.

Számos tanulmányban, monográfiában, előadásban és vetélkedőben mutatja be a régió költőit, íróit, nyelvészeit és tudósait, általános és középiskolákban rendhagyó órákat tart. Kutatásai közül kiemelkedik a Jedlik és Czuczor életmű feldolgozása.

Állandó előadója és vetélkedő-szervezője a minden évben Győrben megrendezett Nemzetközi Anyanyelvi Olvasótábornak, mely rendezvényen a határon túl élő magyar fiatalok anyanyelvi tudását, néprajzi, történelmi ismereteit gazdagítják, bővítik.

Kiadványai közül a legjelentősebb a „Szülőföldem szép határa” című Győr-Moson-Sopron megyei irodalmi olvasókönyv, amely egy módszertani ajánlással együtt eljutott az iskolai könyvtárakba és a pedagógusokhoz is, rajtuk keresztül mélyíti el a diákok ismeretanyagát. Számos cikke, tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban.

Az utóbbi években szívesen ad elő feleségével együtt nyugdíjas klubokban, idősek otthonában, vetélkedőket szervez a helyi irodalommal vagy egy-egy évfordulóval kapcsolatban.

A díjazottaknak őszintén gratulálunk!

Forrás: gymsmo.hu

2017.06.15