Befejeződött az idei Arrabona évszázadai városismereti vetélkedő


A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ a Győr+Médiával közös szervezésben idén 4. alkalommal rendezte meg az Arrabona évszázadai városismereti vetélkedőt. A verseny célja továbbra is az volt, hogy a diákok megismerjék, felfedezzék, ezáltal jobban szeressék városukat, ahol élnek. Legyenek büszkék lakóhelyükre. A játék egyik legfontosabb eredménye az, hogy az elmúlt években a versenyző diákok érzelmi kötődése megváltozott Győrrel kapcsolatban.

Sokan tudják már, ki volt és miért kötődik a városhoz Bisinger József, Xántus János és Baross Gábor. Felismerik a barokk, a reneszánsz stílusjegyeit az épületeken. Megismerték a köztéri szobrokat és azok alkotóit. Beszélni tudnak Győr kulturális életéről – a fesztiválokról, a város zenei életéről – és a 2017-es év attrakciójáról, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról. Büszkék a jeles sportolóinkra, megjegyezték a város nevezetes évfordulóit, és nem utolsósorban jobban eligazodnak a belváros utcáin. A versenyzők mindezen ismeretekre és tapasztalatokra csoportmunkában, játékos formában tettek szert.

A jelentkezők nagy száma – eddig közel 600 diák – bizonyítja, hogy van igény az ilyen jellegű ismeretszerzésre, játékra, vetélkedésre. A szponzoroknak köszönhetően értékes jutalmakat vehettek át a nyertesek, ez is hozzájárult a közös sikerhez.

A vetélkedő szórakoztató formában, a diákok életkori sajátosságait figyelembe véve, nagy aktivitással zajlott. Mivel a különböző témákat érintő tesztfeladatok a Győr+ hetilap hasábjain jelentek meg, így a nevező diákok és pedagógusok mellett a győri olvasók is a játék részesei lehettek.

A verseny során először 5 fordulós, 13+1 kérdésből álló teszt feladatlapot kellet kitölteniük a diákoknak. A kérdések az idei évben várostörténet, gazdaság, természeti környezet, művelődéstörténet, EYOF témákat öleltek fel.

Ezt követte az elődöntő, amely a belvárosban zajlott. Bázishelyszínként a Győri Látogatóközpont szerepelt. Innen indultak és ide érkeztek a csapatok, menetlevél segítségével különböző helyszíneket, intézményeket kellet felkeresniük, közben csapatban kellett játékos feladatokat megoldaniuk. Ez a része a játéknak minden évben nagy tetszésnek örvend a diákok körében. A Győr+ hetilap hasábjain megjelent 13+1 kvíz kérdések pontjait és az elődöntőn szerzett pontokat összesítve a legügyesebb 10 csapat került a döntőbe, melynek a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ adott otthont május 25-én.

Az idei eredmények:

Első helyezett: Vaskakas Reménységei csapat (Gyárvárosi Általános Iskola, felkészítő tanár Nagy Magdolna)

Második helyezett: Győri Törökverők csapat (Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, felkészítő tanár Némethné Kovács Márta)

Harmadik helyezett: Barockerek csapat (Kodály Zoltán Általános Iskola, felkészítő tanár Dr. Bartháné Kovács Gyöngyi)


A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ ezúton is köszönetet mond a játék támogatóinak, melyek a következők voltak: GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, GYŐR+MÉDIA, GYŐR-SZOL ZRT., STARBRAND IRODA, GLÁZER TRANSZ KFT., Mobilis Intreaktív Kiállítási Központ, Rába Quelle Élményfürdő, Győri Látogatóközpont.

Köszönet jár a szakembereknek is, akik a témák kidolgozásában vállaltak áldozatos munkát, nyújtottak magas színvonalú szakmai segítséget: a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér könyvtárosainak, Antaliné Hujter Szilvia helyismereti szaktájékoztatónak és Nagy Mária szaktájékoztatónak, valamint Orbánné Dr. Horváth Márta helytörténésznek és Fehérné Beták Zsuzsa EYOF koordinátornak.

Köszönjük a csapatok felkészülését segítő pedagógusok közreműködését, munkáját!

A vetélkedő folytatódik, jövőre 5 éves jubileumi rendezvénnyel várunk minden jelentkezőt!

Prédlné Németh Margit, a játék szervezője

2017.06.08