Habár korábban is láthattunk már jól sikerült női sorozatokat, amelyek szellemesek voltak és szeretnivaló karaktereket vonultattak fel, ezekhez menthetetlenül hozzánőtt a romantikus jelző is, és a szívügyek megjelenítésén kívül a bennük felvetett problémák nagyjából azon a szinten mozogtak, hogy mi történik, ha pukiznak egymás előtt egy pár tagjai (lásd a Szex és New York első évadának tizenegyedik epizódját).

Ami pedig a női főhősökkel a középpontban készült szappanoperákat illeti (például Született feleségek), azokban ugyan rendszeresen vetettek fel érvényes problémákat, ám ezek ábrázolása csupán a bombasztikusságot és a minél izgalmasabb sztori pörgetését célozta, így legyen a gond bármennyire súlyos, kifejtetlensége miatt néhány rész után érvényét vesztő, egyszer használatos szappanoperai fordulat maradt csupán.

Arról nem beszélve, annak ellenére, hogy az említett női sorozatok nőkkel a középpontban, nőknek szóltak, a feminizmus erényeit egy cseppet sem sikerült érvényesíteniük, és nem tudtak megszabadulni a férfi tekintetet kiszolgáló filmnyelv dominanciájától sem. A feminista sorozat eszményét eddig a fősodorbeli szériák közül egyedül a Lena Dunham nevével fémjelzett Csajok valósította meg, ami a fiatal, huszonéves nők generációs élményéről beszélt hitelesen.

A hazánkban sem ismeretlen Liane Moriarty regényén alapuló Hatalmas kis hazugságok ehhez képest egyszerre szűkíti és tágítja a horizontot, hiszen itt a nőkön belül speciálisan az anyákról, azon belül viszont többféle életkorú és mindenféle családi állapotú (elvált, második házasságában újra gyermeket vállaló, ismeretlen apától született kisfiát egyedül nevelő, látszólag rendezett körülmények között, tökéletes házasságban élő) asszonyokról van szó. Ehhez hasonlóan a megjelenített problémák is sokrétűek, és vagy összefüggenek, vagy részben egymásra épülnek.

Egy amerikai tengerparti kisváros zárt közösségében járunk, az ott élő családokat ismerhetjük meg, három nő alakján keresztül, akiknek – ahogy a városkában élő szülők szinte mindegyikének – ugyanabba az iskolába jár a gyermekük. Az otthonok és az iskola olyan súlyos jelenségek gócpontjai, mint a bántalmazás, a nemi erőszak, a bullying, a kiközösítés, megbélyegzés, a családon belüli erőszak, a megcsalás vagy a szülői munkaközösség túlkapásai.

Mindezt az alkotók a miniszéria hét részén át olyan következetesen viszik végig és olyan szépen építkeznek, hogy a felsorolt problémák egyike sem telepszik rá az alkotásra, egyik sem tűnik didaktikus tanmesének, hanem valódi, esendő nők részvételével bemutatott igazi, létező, hétköznapi küzdelmeknek, amelyek tényleg bármelyikünkkel megtörténhetnének (sőt sajnos sok esetben meg is történnek).

A Hatalmas kis hazugságok ráadásul nem csak az ábrázolt problémák szintjén építkezik nagyon szépen: az információk és a feszültség adagolását illetően thrillerdramaturgiát alkalmaz, így a tanulságok mellett nem kevés izgalommal is szolgál. Már az első epizódban elárulják, hogy a későbbiekben gyilkosság fog történni, és a továbbiakban flash forwardok segítségével gerjesztik még tovább a hangulatot.

És egészen a legvégső pillanatig nemcsak azt nem tudni, ki a tettes, de azt sem, hogy ki lesz az áldozat, hiszen a cselekmény során több tűzfészket is bemutatnak, és bárhol robbanhat a bomba. A végigvett, egyszerre súlyos, mégis mindennapi problémák ugyanis arra is jó például szolgálnak, hogy megmutassák: nagyon vékony a határ normalitás és abnormalitás között.

S mikor végül a csúcspontot jelentő fináléban kiderül mind a tettes, mind az áldozat személye, az dramaturgiailag is hatalmas csattanót hoz, de igazából mindegy is, ki gyilkolt – az igazi katarzist ugyanis az okozza, milyen gyönyörű illusztrációját látjuk a női összetartásnak: az addig bemutatott hősnők mindegyike, legyen akár addig kifejezetten ellenséges viszonyban a másikkal, olyan példaértékűen zár össze a közös cél érdekében, hogy az valódi könnyeket csal a néző szemébe megindultságában.

Az utolsó, idilli képsor azonban még mindig hozzá tud adni mindehhez valamit: csak a gyerekeket és a nőket látjuk a tengerparton játszani, kikapcsolódni, feloldódni és megfeledkezni az addigi bajokról – ebben a paradicsomi állapotban a férfi csak zavaró tényező lehet. S habár a sorozatban természetesen szerepeltek férfiak is, az igazi főszerepeket ezúttal egytől egyig nők játszották.

Az olyan színésznői egyéniségek keze alá, mint Reese Witherspoon, Nicole Kidman és a fiatal kora ellenére is kiforrott Shailene Woodley, az eddig is markáns női történetekkel jelentkező forgatókönyvíró, az egyebek mellett az Ally McBeal révén ismert David E. Kelley és a szintén rendre erős nőkről forgató rendező, Jean-Marc Vallée (Az ifjú Viktória királynő, Vadon) dolgoztak. Összjátékukat nézve kijelenthetjük, hogy rég láthattunk olyan alkotást, ahol a férfiak kivételesen csupán statisztálnak – és valljuk be: öröm volt nézni.

Hatalmas kis hazugságok
(Big Little Lies)
amerikai minisorozat, 2017
rendezte: Jean-Marc Vallée
forgatókönyv: David E. Kelley (Liane Moriarty regénye alapján)
fényképezte: Yves Bélanger
szereplők: Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley, Alexander Skarsgård, Adam Scott, Zoë Kravitz, James Tupper, Jeffrey Nordling, Laura Dern, Iain Armitage, Darby Camp, Kathryn Newton

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu