Legendák évada az Esztergomi Várszínházban

Szabó Magda, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa és Kabos Gyula előtt tisztelegnek

Legendás írók és művészek születésnapját ünneplik az Esztergomi Várszínház 29. szezonjában, különleges produkciókkal tisztelegnek Szabó Magda, Máté Péter, Kabos Gyula előtt, és megemlékeznek Cserháti Zsuzsáról is. A nyitóelőadás július 7-én a Hair című musical lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.

Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója elmondta: idén is a műfaji sokszínűség és az igényes szórakoztatás mellett állították össze a programokat. Megemlékeznek legendás és nagy hatású irodalmi személyiségekről, művészekről. Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából hívták meg a Spirit Színház Az ajtó című előadását Hegyi Barbara főszereplésével július 14-én. Másnap pedig az Agyigó – egy nő sorsa a XX. században, azaz Szabó Magda: az Ember címmel Nagyváradi Erzsébet, Gerendás Péter és Kutik Rezső idézi meg az írónő szellemiségét.

Ugyanezen a hétvégén, vasárnap a 200 éve született Arany János előtt tisztelegnek a Fénylő költészet című esttel, Kökényessy Ági, Maronka Csilla és Keresztes-Nagy Árpád produkciójával.

Maradva a jubileumoknál, idén lenne hetven éves a magyar könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb énekese, Máté Péter. Az ő közkedvelt és felejthetetlen dalai szólnak majd július 22-én a várszínházban Molnár György együttesének és Gallusz Nikolettnek a közreműködésével.

Az emlékezéseket, életművek előtti tisztelgéseket a Bazilika előtti nagyszínpadon sem hagyják ki, hiszen 130 éve látta meg a napvilágot Kabos Gyula színművész. Többek között ezért is hívták meg a Madách Színházból a nagy sikerű Meseautó című szórakoztató musicalt, amelyet Szente Vajk rendezett. Az előadás augusztus 17-én látható. Előző nap pedig az Adamis Anna dalszövegeiből készült, Szekeres Géza és Mikó István által írt Egy tányér napfény című musicalt tekintheti meg a közönség a Mandala Dalszínház előadásában.

A direktor hangsúlyozta: a visszajelzések alapján az elmúlt évad egyik sikere a Nemzeti Színházból érkezett Psyché volt, ezért a közönség kívánságára július 29-én újra látható lesz a Vidnyánszky Attila rendezte darab a várszínházban. Horányi László kiemelte, hogy idén is törekednek a színházi műfajok sokszínűségét, értékeit megmutatni. A Hair mellett megtekinthető lesz majd Heltai Jenő Naftalin című zenés vígjátéka a Révkomáromi Jókai Színház bemutatójaként augusztus 12-én. Jantyik Zsolt Ezüstbojtár című zenés játéka július 21-én látható, és mindemellett egy igazi különlegességet is tartogatnak a közönségnek egy másik városi játszóhelyen. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében látható A végjáték című dráma július 8-án. A darab William Saroyan Barlanglakók című műve nyomán készült Kocsárdi Levente rendezésében, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékaként.

A zenés műfajok kedvelő számára hívták meg július 23-án Olt Tamás Megadom magam című musicaljét, majd egy hét múlva, július 28-án Érdi Tamás és az Óbudai Danubia Zenekar koncertezik a színpadon. Két nap múlva Cserháti Zsuzsa-estet tekinthetnek meg a nézők Horányi Júlia énekesnő előadásában.

Az „Esztergomból indultam” sorozat keretében Túri Lajos Péter koreográfus első önálló táncestjének ad otthont a várszínház augusztus 5-én, 11-én pedig a Fugato Orchestra és Tátrai Tibor gitáros mutatja meg, milyen az, amikor a barokk kor zenei elemeit mai modern stílusokkal vegyítik.

Az idei várszínházi programból sem maradhat ki az évek óta visszatérő L’art pour l’art Társulat, a Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesület, az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola bemutatkozása és ismét lesz Esztergomi Bábos Tábor, immár tizenhetedszer.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2017.06.02