A SZEnergy legújabb sikere Londonban

A négy legjobb között Európában

A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata 2017-ben tizedik alkalommal vett részt Európa legnagyobb energiatakarékossági versenyén, a Shell Eco-marathonon, ezúttal Londonban. A mért eredmények alapján a negyedik helyet érték el, egy hajszállal lemaradva a dobogóról.

Mozgalmas hét van a széchenyis tehetséggondozó műhely csapat mögött. Londonba érkezésük után az első nap már a szigorú gépátvételről szólt. Tizenegy állomáson vizsgálták át az autó paramétereit, hogy megfelel-e az eddigi legszigorúbb versenyszabályzatnak. A tesztfutamok után négy éles próbálkozási lehetőség állt rendelkezésükre, hogy hivatalosan is mért kört teljesítsenek. A versenyen 10 kört kellett megtenniük 39 perc alatt az 1,6 km-es versenypályán, ahol a műszaki baleset és a defekt is kihívást jelentett.

Május 27-én, szombaton délután voltak az utolsó versenykörök. Huszonegyen jelentkeztek a kategóriájukba, amelyből 14 csapat jutott tovább a gépátvételen. A mért eredmények alapján a negyedik helyet érték el, egy hajszállal lemaradva a dobogóról.

„A csapat nagyon boldog, és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy idén is Európa legjobb négy csapata között tudhatjuk magunkat. Az utolsó mérések során a köridőnket folyamatosan javítottuk, a lehető legtöbbet kihozva jelenlegi autónkból. A versenyhét alatt több mint 90 kört tett meg az autó, folyamatosan javuló eredményekkel zárva a futamokat. A csapat felkészültségét nem csak a mért körök száma mutatja, hanem az is, hogy kategóriánkban elsőként teljesítettük a gépátvételt, és elsőként futottunk versenykört – mondta el Pup Dániel gépészmérnök, a csapat alapítója, jelenlegi szakmai menedzsere, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszák oktatója, a Járműipari Kutatóközpont munkatársa.

A csapatot, szponzoraikat és támogatóikat június elején, a hagyományos egyetemi ünnepségen köszöntik a város, a cégek és az egyetem vezető képviselői.

Winkler Csaba

2017.05.29