Mindig a méhész jár a legjobban


Bizony, valamikor minden valamire való faluban többen is foglalkoztak komolyan méhészettel, de olyan is volt, hogy csak néhány kasnyi vagy kaptárnyi méh volt a háznál a család saját szükségletére. A kas vagy kaptár vitát most nem döntenénk el, ezért két fénykép is van a Thorma János Múzeum jóvoltából a cikkben. Az egyiken vesszőből font, sárral tapasztott kasokat, a másikon precízen megépített méhest látunk az abban sorakozó kaptárakkal.

A méhészkedés a tudomány jelen állása szerint vagy hatezer éves történet, az első háziasított, megszelídített rajok állítólag Indiából érkeztek az ókori Közel-Keletre. Aztán innen a rómaiakkal Európába. És ezek a rómaiak egyes feltételezések szerint nemcsak a padlófűtést és a liftet ismerték, hanem már kaptárakat is készítettek. Mindenesetre a méhészkedés ma használatos kaptárformái a 19. század közepére alakultak ki, és az is biztos, hogy ekkor már valamiféle kalpagra aggatott hálóval védték az arcukat a méhek egész nyári szorgos munkájának eredményét egyszerűen elrabló méhészek. Hogy aztán miért éppen füsttel lehet csillapítani a kisemmizett állatkák dühét, arról még nem hallottam, de az biztos, hogy ezek a kis bádogból összeforrasztott, fújtatós füstölők, de még egy pipa vagy cigaretta füstje is elég ahhoz, hogy lenyugodjanak, beletörődjenek a megváltoztathatatlanba.

Aztán talán nem is a méhészek az érdekesek, bár van még egy pörgetőjük a méznek a sejtekből való kicentrifugálására, és ott van a „fedelező” is, egy fém fésű, amivel leszedik a telehordott sejtekre a méhek által készített viaszkupakokat. Nézzük meg egy kicsit a károsultakat is, mert a világuk csodálatos dolgokat rejt. Azt mindenki tudja, hogy mennyit is melóznak a nyári szezonban a munkába 44-46 nap alatt belepusztuló dolgozók, de azt már kevesebben tudják, hogy a szaporodáshoz nélkülözhetetlen heréket szeptember elején a dolgozók egyszerűen kizavarják az isten szabad ege alá, és ott is pusztulnak éhen hamarosan. Az is érdekes ám, hogy a különféle családok heréi meghatározott párzóhelyeken gyülekeznek, majd pedig röptében termékenyítheti meg az ügyesebbje az arra vetődő királynőt. Aki aztán el is pusztul az aktus után nyomban, mert egyszerűen leszakad a micsodája. Szóval nem éppen aranyélet ez akkor sem, ha nem kell nektárt gyűjteni soha, és sokat lehet eszegetni mások munkájából.

Méhes

Aztán az általában 3-4 évig „uralkodó” királynőnek, vagy precízebben fogalmazva, anyának sincs azért aranyélete. Igaz, báb állapotában valósággal úszik a mézben, de még a megszületése előtt leszúrhatja a raj hatalmon lévő királynője. Vagy ha ezt megúszta, akkor is alakulhat úgy, hogy mennie kell a csapat egy részével együtt, új otthont keresve. (Ez a rajzás.) Aztán egy-egy ilyen megtermékenyüléshez vezető kirepülésnél általában harminc here környékezi meg, majd ezután a napi 1500 pete lerakásának nehéz művelete kezdődik meg számára.

Summa summárum, a méhészek járnak a legjobban ebben a történetben.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.05.25