Komfortzóna – részvételi színházi előadás

A Rómer Házban

Május 22-én, hétfőn 17 órakorRómer Házban (Győr, Teleki L. u. 21.) a Vekker Műhely és a RÉV Színházi és Nevelési Társulat közös projektjére kerül sor Komfortzóna címmel. A részvételi színházi előadás a migráció jelenségével és problematikájával foglalkozik, jegyek 1500 és 1000 forintos árakon kaphatók, helyfoglalás a szervezes@imime.hu e-mail címen.

A migráció problémája egy olyan jelenség, amely a modern európai társadalmakat markánsan kettéosztja. E határvonalat különböző ideológiák és kulturális értékrendek is előszeretettel használják önmaguk meghatározásához. A mostani produkció nem kíván senkit sem az egyik, sem a másik oldalra állítani, csupán azt az egy kijelentést érzi magáénak, hogy erről a témáról beszélnünk kell, s hogy ehhez a közösségi oldalak posztjai már kevesek – a jelenlét felelőssége elengedhetetlen. Az előadás a részvétel lehetőségét biztosítja a nézőknek, s aki él a lehetőséggel, talán pontosabban látja majd ezt a mindannyiunkat érintő problémát. A Komfortzóna című projekt tulajdonképpen egy kísérlet, amelynek során a Vekker Műhely és a RÉV Színházi és Nevelési Társulat tagjai arra vállalkoznak, hogy a színház és a dráma segítségével nyissanak egy ideiglenes határátkelőt azoknak, akik hajlandóak valóban gondolkodni ebben a témában.

Színész – drámatanárok: Kuklis Katalin, Romada Rakottyay Katalin, Balla Richie, Nagy Zsolt
Látványtervező: a másik Kiss Gabriella
Zene: Kovács Áron Ádám
Grafikus: Zselinsky Miroslav
Dramaturg, TIE – konzulens: Romankovics Edit
Rendező: Sereglei András

JEGYEK:
Felnőtt - 1500 HUF
Diák, Nyugdíjas - 1000 HUF
Támogatói - 2000 HUF

Helyfoglalás: szervezes@imime.hu

További információ az esemény hivatalos Facebook-oldalán található.

2017.05.16