Buddhisták és ortodox keresztények


A balatonberényi szőlőhegyen egy nálunk kevéssé ismert ősi kultúra képviselőivel találkozhatnak a Tibeti Kulturális Központba látogatók. A Magyarországra többször is ellátogató dalai láma iránymutatásai szerint működő meditációs központban a tibeti buddhizmus és a magyarság kapcsolatait mutatják be, amelyben a legfontosabb szereplő Kőrösi Csoma Sándor volt. A dalai láma egyébként, ha itt van, a leányfalui katolikus lelkigyakorlatos házban száll meg, műveit Váncsa István fordította magyarra.

Történelmünk egyik legfontosabb, de a legutóbbi időkig szinte ismeretlen színtere a Balaton partjától a Kis-Balaton felé tartó kerékpárút mellett található Zalavár. Hogy miért titkolták a dicső magyar múltnak ezt az emlékhelyét? Talán mert arról beszélt, hogy a magyarság már ezer évvel ezelőtt is fontos szereplője volt az európai politikai, gazdasági és hatalmi mozgásoknak. Talán mert Zalavár hitelesen mutatja meg, hogy a magyarság rendkívül fontos közvetítő volt a keleti és a nyugati kereszténység között. Talán azért, mert ezen a helyen békében tudott egymás mellett élni sok-sok évszázadon keresztül a magyar, a szlovén, a német és a még ki tudja hány más nemzetiséghez tartozó ember. Ezek a tények nyilván zavarták a különböző népekben az egymás iránt szított gyűlöletre felépített diktatúrákat.

Ezek a rendszerek eltűntek, Zalaváron pedig 2001-ben befejeződött a nagy elődök szellemi és tárgyi hagyatékának méltó helyet adó emlékpark kiépítésének első üteme. Ekkorra elkészült Cyrill és Metód apostolok emlékműve, az 1938-as Szent István emlékmű rekonstrukciója, és ide helyezték el a Kis-Balaton Házat is. 2009-ben a megye Szent István-i alapításának ezredik évfordulóján döntöttek úgy, hogy Millenniumi Emlékművet állítanak fel, ennek alapkövét az egykori ispáni lakótorony romjai mellett helyezték el. A zalai kötődésű világhírű építészt, Makovecz Imrét bízták meg a Millenniumi Emlékmű megtervezésével. 2010-ben avatták fel, Szent Adorján napján. Makovecz Imre a tőle megszokott rendkívüli teremtő erővel áthatottan készítette el a monumentális emlékművet. Az életfát állította középpontba, a fának 258 levele van, annyi, ahány Zala megyei település van. A fa törzsén a megye alapítóinak faragott alakjai kaptak helyet: itt van Bulcsú vezér, Szent István király és Kolon ispán. A hatalmas építmény a maga jellegzetesen hajlított, ívelt faszerkezetével, tetején az egyszerre pillangó és madárszárnyakat idéző toronytartó elemekkel messze földön hirdeti a magyarság erejét.

Dippold Pál
Forrás: mandarchiv.hu

2017.05.15