Zenekarok zenélés közben

Nyolc hazai dalújdonság

Régen volt már olyan erős a Lángoló Gitárok dalmegosztása, mint a mostani, ami tele van tök jó számokkal, ha hiszed, ha nem. Ezeket pedig olyan előadók szállítják, mint például a nyitóképen is szereplő Amber Smith, ami a leghíresebb zenekar a listán, de mondjuk a Frozen Steak és a gézakékazég újdonságát is mindenképp érdemes meghallgatni.

Két év után ismét új albumot készített a lassan már húszéves Amber Smith, ami Poniklo Imre frontember szerint olyan pozitív és színes, hogy ehhez hasonlót talán még soha nem csináltak. A lemezen közreműködik Jónás Vera, Szarvas Árpi és Szekeres András is, az új klipes dalban, a csupán másfél perces Cape-ben is ő vokálozik. A szám tök jó, és a klip is ötletesen reflektál a rövidségére, az utolsó pár hangig ugyanis csak azt látjuk, ahogy a zenekar a dal eljátszására készülődik, kábeldugdosással és hajbeállítással. Premierünkben egyébként a teljes albumot is megtaláljátok.

Tavalyról emlékezhettek még a Frozen Steak nevű zenekarra, ami hol valami régi zene feldolgozásával, hol saját számokkal jött ki időnként kicsit pszichedelikus, de leginkább Black Keys-es stílusban. A feldolgozások és a saját számok egyaránt tök jók voltak, és legújabb EP-jük is rendben van, ami ismét covereket tartalmaz. A dalok eredeti verzióját az itthon nem túl ismert Memphis Jug Band készítette, ami a húszas évek közepétől az ötvenes évek végéig volt aktív, de öregségük ellenére sikerült a két számot elég modern, és nagyon-nagyon nyers köntösbe öltöztetni. Ja, és a másodikban Tunyogi Dóri énekel.

Nemrég alakult újjá az Frozen Steakből is két tagot magába foglaló Illúzió, ami rögtön neki is állt a dalírásnak, egy idei hatszámos lemez után legújabb számuk, a Tiéd az élet pár napja, május elsején jelent meg. Tudtam én, hogy valahonnan ismerős nekem ez a zenekar, és azóta rá is jöttem már, tinédzserként tökre szerettem tőlük ezt a számot, szóval örülök neki igazából, hogy újra léteznek. A Tiéd az élet könnyedebb és lazább stílusú, mint az előbb hallott EP, de igazából a Black Keys-hatást ezen sem lehet nem észrevenni.

Tök jó hangulata van a gézakékazég új dalának, ami már a harmadik tavaly megjelent Mint azok a fák című lemezükről, amely klipet kapott. Méghozzá olyan klipet, ami abszolút passzol a hétvégi lányokhoz, és viszonylag egyszerű koncepció alapján született: először felhőtlenül boldog, aztán pedig elgondolkodó lányokat láthatunk benne. A dal viszont e nélkül is abszolút megállná a helyét, annyira áthatja a melankólia, és ráadásul még a refrénje is tök jó.

A ’Lensky Mobról első körben azt érdemes tudni, hogy énekese az Eleven Holdból ismert Zselenszky Tamás, és hogy alábbi klipjük a legelső, amit eddig készítettek. És ha már így volt, egyből hat darab promóvideót is csináltak hozzá, ami azért egy kicsit túlzásnak tűnik, főleg, hogy a klipben csak a zenekart látjuk játszani, mondjuk legalább különböző helyszíneken, sokszor egymás mellé vágva, szóval ők is belevittek egy kis csavart a már sokszor látott felállásba. A Spin kommunikáció pedig poprock zenei alap, igényesnek ható szöveg, és egész jó refrén meg gitárszóló kombinációja, szóval ez kezdésnek egyáltalán nem rossz.

Régen hallhattatok már nálunk a Tha Shudrasról, akik most Dare to Love Yourself című számukhoz jelentkeztek új klippel. Méghozzá olyan klippel, amiben a maszkok ellenére ezúttal nem a látvány, hanem a zene kapja a főszerepet, valószínűleg ezért van az, hogy Captain Trap most csak a nyakáig zöld, és nem a feje tetejéig. A már annyiszor és például az előbb is látott „a zenekar eljátssza a számot” típusú videót a Shudras azzal dobja fel, hogy az elején mutatnak egy kicsit a felkészülésből, ami szerintem jó ötlet, maga az elektropopos dal viszont ezúttal nem olyan meggyőző, inkább elég sablonosnak lehet mondani.

A boldogságot keresi legújabb, Merre vagy? című dalában a twentees, de nem kétségbeesetten, hanem lazán és felszabadultan, ehhez megfelelően a számhoz készült videóban is lazán és felszabadultan bulizgató fiatalokat láthatunk. Aztán a dal vége felé a szöveg oda lyukad ki, hogy a boldogság azt csinálni, amit szeretsz, azzal, akit szeretsz. Őszintén szólva ennél valami nagyobb megfejtést vártam, de végül is ez dal tényleg ennyiről szól, úgyhogy inkább nem kötözködök.

Újabb taggal bővült a rádióbarát magyar alternatív zenekarok tábora a Meg egy cukorka személyében, aminek bemutatkozó EP-jét hallhatjátok lejjebb. A Zsákutcák névre hallgató lemez elég nyers, és egyelőre még nem találtam benne olyat, amivel kitűnne a hasonló zenekarok anyagai közül, de mondjuk az Úgykellesz szövege elég jó, van benne ugyanis minden a szerelemtől az aktuálpolitikáig, szóval ha csak egy számra van időd, akkor ezt javaslom.

M.ADI
Forrás: langologitarok.blog.hu

2017.05.10