TIT Év Fotósa – Év Fotója

Fotókiállítás a VOKE Művelődési Házban

A győri VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában 2017. április 21-én nyílt meg a TIT Pannon Egyesülete által meghirdetett fotópályázat képeiből rendezett kiállítás, valamint a díjazottak ünneplése. A kiállítás május 17-ig tekinthető meg (Révai u. 5-10.) hétfőtől-péntekig, naponta 10-17 óra között.

Sarmaság László Kormos István-díjas festőművész, a TIT Pannon Egyesület alelnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat már 174 éve áll a tudomány és a művészet népszerűsítésének szolgálatában. A tudomány és a művészet – mint két nagy társadalmi tudatforma – az objektív valóságot vizsgálja különböző megközelítési módokkal, formákkal és eszközökkel. Az igazságot keresi, az emberiséget szolgálva. A művészet és a tudomány közös lényege – Szentgyörgyi Albert szavait idézve – „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki nem gondolt”. A művészet az objektív valóság koncentrált esztétikai megjelenítése, a fotóművészet pedig a termékeny pillanat megragadása.

Szabó Béla EFIAP fotóművész megnyitóbeszédében derűsen konstatálta, hogy ezúttal nem hivatásos fotós, hanem egy zenész – Szentmártoni Imre, alias St. Martin – alkotása lett a TIT Év fotója. A művész ennek örömére egy csodálatos Ave Maria szólót játszott el hangszerén a jelenlévőknek.

A szervezők a nemzetközi pályázatra Szabad téma és A világegyetemtől a mikrokozmoszig kategóriákban vártak magas színvonalú fotókat.

A zsűri tagjai Sarmaság László festőművész, a TIT Pannon Egyesülete alelnöke, Szabó Béla EFIAP fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, Dániel István ES-MAFOSZ fotóművész, a Győri Fotóklub Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke voltak.

A zsűri 21 pályázó 41 alkotását fogadta el a kiállításra, melyek közül az alábbiak díjazásáról döntöttek:

TIT Év fotója: Szentmártoni Imre (Ikrény) – Garlands

TIT Év fotósa: Prauda Miklós (Dabas) – Apály 1-3.

TIT Tudományos díja: Balázs Rolland (Kismaros) – Szív-köd, Esernyő-köd

Szabó Béla EFIAP fotóművész különdíja: Steppán Szabolcs (Zalaszentgrót) – Ausztria, Csodálatos illem-hely

Dániel István fotóművész díja: Barakonyi Károly (Pécs) – Vulcanic landscape


A díjakat Szabó Béla és Dániel István adták át a kategóriák győzteseinek.

A műsor az ilyenkor megszokott örömködéssel, pogácsázással, emlékfotózással folytatódott.

A TIT Év Fotósa – Év Fotója kiállítás május 17-ig tekinthető meg hétfőtől-péntekig, naponta 10-17 óra között.

Molnár György,
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2017.04.24