2681

Csokorba fűzik az örökzöldeket

2017/2018-as évad a Győri Nemzeti Színházban

Népszerű, ismert, prózai és zenés darabokkal, régóta dédelgetett álmok színrevitelével várják a nézőket a következő, Örökzöld évadban a Győri Nemzeti Színházban. A derűs hangulatú sajtótájékoztatón Forgács Péter színházigazgató és Kiss János, a Győri Balett igazgatója ismertették a tervezett bemutatókat, melyekben olyan nagyszerű művészeket látnak vendégül, mint Jordán Tamás, Valló Péter és Simon Kornél.

Radnóti Ákos alpolgármester köszöntőjében gratulált Forgács Péternek, aki idén kapta meg az Érdemes Művész díjat. A jövő évad műsorát nagyon ígéretesnek nevezte. Kiemelte, milyen fontos a fiatalság felkarolása, melyben a színház, a támogatóknak köszönhetően, élen jár. Ha valaki gyermekkorában találkozik egy előadás élményével, később könnyebben válik rendszeres színházlátogatóvá. Forgács Péter a műsorterv ismertetése előtt megosztotta azt az örömhírt, hogy szeptember 2-án Győrben rendezik meg az Országos színházi évadnyitót és a Kaszás Attila Díjátadó Gálát.

Az első bemutató, az Éjjeli menedékhely egyik főszerepét Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója fogja játszani. A művész győri kötődéseiről beszélt, és kifejezte örömét, hogy ismét szülővárosában játszhat. Külön öröm, hogy két olyan alkotóval dolgozhat együtt, akiket régóta ismer és szeret: Valló Péter rendezővel és az eddigi elismerései mellé idén Szent István-díjat kapott Csankó Zoltánnal.

A következő darab egy másik nagy klasszikus, William Shakespeare Makrancos Kata című vígjátéka lesz, melyet Bagó Bertalan fog rendezni, a főszerepekben Szina Kinga és Sárközi József látható majd.

Ezt követi a Győri Balett premierje, A skarlát betű. Kiss János kiemelte a minőség fontosságát, melynek célja, hogy emeljék a közönség lelkét. Szeretnék mindig éberen tartani a nézőket, „melegből hideg vízbe mártani”. Velekei László Harangozó-díjas koreográfus elmondta, hogy nyolc éve szeretné megvalósítani ezt a táncelőadást. Hozzátette, érdemes volt várni, mert nagyszerű alkotótársakra lelt. Egy nagyon izgalmas bemutatót ígért a közönség számára középpontjában egy házasságtöréssel, mely felveti az erkölcs és az álszentség örök problémáját.

Decembertől játsszák majd az Abigélt, a népszerű film színpadi változatát, Pozsgai Zsolt átiratában. A főszerepet Dunai Csenge, a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatója formálja meg. A rendező Forgács Péter.

A következő évad operabemutatójáról Dr. Vadász Dániel, a Koopera producere beszélt. Rossini A sevillai borbély című vígoperáját legendás múltú színházi emberek és tehetséges fiatalok közös tolmácsolásában láthatja a győri közönség. A Koopera kezdeményezésnek köszönhetően szövetségre léptek az opera műfaját szerető szakemberek és intézmények. Színvonalas vándorelőadásokat hoznak létre, melyeknek elkészítésében és bemutatásában többek között együttműködik a Szentendrei Teátrum, a Szegedi Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Győri Nemzeti Színház. Ez a példaértékű összefogás lehetővé teszi, hogy a klasszikus zene olyan emberekhez is eljusson, akik egyébként nem találkoznának vele.

A színház további kínálatában Feydeau népszerű vígjátéka, a Bolha a fülben mellett szerepel Agatha Christie A vád tanúja című krimije is. Az utóbbit Simon Kornél fogja rendezni. A fiatal színész-rendező a parádés szereposztás mellett olyan előadást ígért, mely minimalista eszközökkel is képes fenntartani a feszült figyelmet. Erre garancia lehet az a sikerszéria, melyet Simon Kornél győri rendezéseivel maga mögött tudhat. Ezekből Best of Kisfaludy címen kaphatnak ízelítőt a nézők az 1 nap a kulisszák mögött című, hagyománnyá vált nyílt napon, melyet idén szeptember 2-án tartanak.

Háda János rendező ismét vendége lesz a Győri Nemzeti Színháznak. A Kisfaludy Terem szeptemberi bemutatóját, Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás című zenés darabját rendezi. Az igazi emberi értékeket hordozó, mély üzenetet közvetítő előadást, mely több korosztályhoz szól, a családoknak is jószívvel ajánlotta.

Az évad nagyszabású zenés premierje lesz az István a király Forgács Péter rendezésében, melyből a jelenlévők ízelítőt is kaphattak Kisfaludy Zsófia és Másik Lehel előadásában. A koreográfus Kováts Gergely Csanád.

Kszel Attila író-rendező két bemutatóval szólítja meg az ifjúságot. A Szemben a nappal című színmű a három részre szakadt Magyarországon játszódik. A Koldus és királylány című pesti mese pedig modern és izgalmas ötvözete A két Lotti és a Koldus és királyfi történetének.

A Kisfaludy Teremben gyermekoperával is várják az ifjú közönséget, a Pomádé király új ruhája, Ránki György műve kerül színre.

Közkívánatra műsoron marad a Beatles.hu, a Doktor Zsivágó, a Bál a Savoyban, a Csoportterápia, a Primadonnák, a Semmi pánik! és A Pál utcai fiúk című előadás.

Közérdekű információk a bérletekkel kapcsolatban:

Sulibérletet április 26-tól lehet igényelni.

Aki szeretné megtartani kedvenc ülőhelyét, vásárolja meg bérletét vagy jelezze biztos igényét május 3. és 31. között a színház szervezési osztályán. Az új bérletvásárlókat június 2-tól június 30-ig várják. A szervezési osztály augusztus 22-től nyit újra a nyári szünetet követően.

Az 1 nap a kulisszák mögött VIII. Hagyományos nyílt nap szeptember 2-án lesz, ezúttal Best of Kisfaludy Terem mottóval. Három sikerdarabot – Primadonnák, Csoportterápia, Semmi pánik! – láthatnak a Nagyszínházban, melyekre jegyet április 21-től vásárolhatnak.

A kulisszajárásokra regisztrálni augusztus 23-án reggel 9 órától lehet. Előzetes regisztrációt a nagy érdeklődésre való tekintettel nem tudnak elfogadni.

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs

2017.04.21